24V drill és kazán

Törhetem én itt a fejem, hogy mivégett, de az igazság az, hogy rég nem hívott valaki csak úgy el egy dumára. Meg azon is törhetem a fejem, hogy miért éppen egy román hívő hívott el egyet dumálni. Zenéről, zenélésről beszéltünk, hangszerekről, kötetlen beszélgetésnek nézett ki. Jól esett akkor is, ha egy terv része is volt ez a gesztus.
Lenyomtunk egy jó másfél órás dumát. Nem volt benne se politika se isten.
Neki talán befektetés, nekem egy másfél órás embernek érzés.
Ebből élek egy pár napja. Hogy ezt miért nem lehet humanizálni ezeket az emberi dolgokat? Az embernek szüksége van társalgásra, ha nem is mentődik meg a világ. Pedig hiszem, hogy a világ társalgásos alapon is meg tud változni, mentődni. Mert szó szót hoz, egyik ötlet a másikat adja, a lelkesedést talán még cselekedet is követi, s ha egymást generálni tudjuk, valami csak kisül belőle.
Hát nekem teljességgel hiányzik ez az életgenerátor az életemből. Annyit törődtem, hogy mindenkinek jó legyen, hogy magamról teljesen megfeledkeztem.
Ezért mondhatom azt, hogy a 2015 a magamba nézésének az éve volt.
Elfogadtam, hogy asztalos státusom lezsugorodott nap 2-3 órára. Hogy csúcsok ebben nem lesznek többé. Kis dombocskák hébe-hóba esetleg. Nehéz volt elfogadni, de muszáj volt. Rájöttem, hogy csak így tudom magam is, a műhelyt is megmenteni. Leszálltam a paraszti csirketartó szintre, ahol az adóztatás meg a tevékenységem monitorozása többe kerülne az államnak mint amit belőlem kihajtana. Látszólag nem tevékenykedem. Tisztán látszik a műhelyemben, hogy érdemleges produkció nincs.
Ezért a tavaszi munkámból mikor a kezemben volt cirka 800 euró azon filóztam, hogy akkor most kinek adjam, melyik baráti hitelezőmnek? Napokig ettem magam miatta, nem tudtam dűlőre jutni, s aztán egy rejtői balegyenes horogszerű ötlettől megcsillanva eljátszadoztam a gondolattal, hogy vegyek dobot. Leginkább az nyomta lelki válságom súlyát eme pénzbeosztás kérdésében, hogy bármelyiknek adnám, egyik sem mondaná nekem, hogy hálás köszönet te Attila, hanem lebasznának, hogy csak ennyi? S a többi mikor? Meg sem köszönték volna, meg se dicsértek volna. Na ez volt az én keserves angyalharcom. S így lett meg a dobom.
Ezzel pedig nem csak egy tárgy költözött be az életembe, hanem egy forradalmi fordulat, aminek kimenetelét még mái napig nem látom, de nem is érdekel mindaddig amíg a jelek pozitívak. Mert ezzel a cselekedetemmel kezdődtek beszállingózni a pozitív jelek. Igaz halványan, és legtöbbször hangulatiak, de nekem pont erre volt és van szükségem.
Mert egy beteg embertől hogy lehet bármit is behajtani? Sehogy. Ha viszont összeszedi magát és vajmi áron is de megerősödik, akkor a hitelezők is reménykedhetnek még.
S akkor végeztem pár ilyen magamba felejtős gyakorlatot ebben a 2015-ben. Hangkártyát, hangszórót s most ha igaz egy húsz éves Roland hat sávos keverő erősítőt küldenek el semmi áron. Lelkesedek érte, mert egy magam korabeli analóg cucc, semmi digitálissal benne. Amikor én fiatalon álmodoztam zenélésről ez akkor csúcstechnológia volt, ma undorral nézik. Mert ugye kihagytam nagy hetykén harminc évet azóta. A technika fejlődött közben. És drasztikusan lement az ára. Mégis, mi a magyarázata, hogy rémesen kevés ember zenél manapság?
Ezekkel a gondolatokkal tettem a napi négy öt órás kötelező vizitjeimet a műhelybe karácsony s szilveszter között. Fát vágtam tüzelőre a kazánba, forgácsot vittem a ládába, régi bútorokat vagdostam fel, amik már semmire sem jók. Régi raklapokat vágtam össze. Ha minden igaz nálam a jégkorszak legfeljebb január tíz után állhat be. Addig ezek vegyítése kihúzza.
Sok tüzelő elfogy, mert nagy a kazán. Úgy volt tervezve, hogy lakás és műhely fűtése egyszerre történjen. Mert akkor így látszott gazdaságosnak. Éppen kárba nem megy azért, mert közben deszkát is szárítok. Régebb írtam erről, de majd még fogok, hogy fűtőtesteket 45 fokba döntve deszka szárítót alakítottam. A gépműhelyben is szándékszom átalakítani a négy fűtőtestet két szárítóra. Egyszerre majd 6-8 köbméter deszkát fogok tudni szárítani. És érdekes, hogy a meleget is jobban felfogja, mert a deszkák kimelegednek s jó meleget tartanak a műhelybe. A levegőn tartva a fenyő deszkát kb három hónapig, 40-50% os nedvességéből elpárolog olyan 20%-ra, ekkor már betehetem a szárítóba s egy hónap lassú száradással lehozom 7-9%-ra. De nem ekkor dolgozom vele, hanem pihenni teszem ugyancsak a műhelybe, s majd 11-12%-osan dolgozom vele.
Hallok valami furcsa sistergést egyik nap a kazánból, körbenézem, hallgatózok honnan jöhet. Aztán meglátok mást, aminek nincs köze a sistergéshez, a kazán kijövetelén van egy öntvényből készült alkatrész, mely a kazánt és füstcsövet köti össze, annak a felfogó része el volt törve, a kazán burkolatától ezt nem láttam, pedig ugyancsak három centire el volt távolódva a kazántól. Nosza leszedtem a kazán lemez és szigetelő burkolatát, leoperáltam a törött öntvényt s alapos pucolás után vissza improvizáltam ilyen ideiglenesen még húsz évre. Aztán rájöttem, hogy miért nem volt rendes hatásfoka a kazánnak. Ezért nem húzott és nem égette el rendesen a fát. Már mindenféle teória járta a fejem, hogy ugyan mitől nem működik rendesen a kazán. Hát ez az állapot van már vagy három éve. Most olyan szépen működik, hogy öröm nézni.
A sípolás a szivattyútól jött. De szerintem csak így akarta jelezni a vas, hogy valami nincs rendben s nézzek már rá.
Tehát most is megbizonyosodtam arról, hogy nincsenek véletlenek. Csak az ember oda kell nézzen a sípolásokra. A macska is akkor nyávog, ha éhes.
Így lett aztán, hogy szilveszter napján elővettem egy régi 24 voltos akkus fúrót, találtam régebben egy erősebb transzformátort, 24 voltos egyenáramot adott, rákötöttem s gyönyörűen működik. Az akkus fúrónak volt valami elektronikája, az szerintem leégett volt, azért is nyírhatta ki hamar az akkuját is, na azt kivágtam, s elment egy pár órám azzal, hogy a kacifántos indító gombját szétszedve s ezer dirib darabra hullt azt újra össze frankenstájnolni. Mert közben kiiktattam az elektronikát. Most nincs finom fordulatszabályzás a ravasz nyomásán, de nem is kell. Fúrni kell nekem a műhely asztalhoz. Néha jól jön akár négy különböző gép is, ne kelljen folyton cserélni a fúrókat, hegyeket.
Na így mentem neki az új évnek. Himnuszt hallgattam de nem tévében, hanem ez a basszusos srác feldolgozásában, imádom ahogy bőgőzik. Aztán pezsgőbontás, a solymosi tűzijátékot ablakunkból megnéztük. Jó nekünk ez mintiai parasztoknak.
S lőn alvás. Mert reggel már megint aprítás, ajtótok anyagok előkészítése, s előbányásztam minden régi lerobban gépet: betonfúrók, fúrók, flexek s ilyenek. Sorra megoperálom őket s kettőből csak összedobok egyet.