Ami a műhelyből kihallatszik

Az egyik ember a piától,
a másik ember a dicsőségtől,
mindketten kómába estek.

Az asztalos örvend,
ha fűrészpor, forgács
vagy fahulladék gyűl,

Kazánjával így, talán
novemberig is kibírja,
hogy tüzelőre ne költsön.

Gábor csalódott,
Kornélia bepicsult,
hol itt az igazság?

Felvitte az Isten a dolgom,
munkám szarásig van,
attól pénzem mégis kevés.

Csabit várom Párizsból,
tölgyfamunkát színházba
kellene készíteni.

Lesz újra autó,
asszonykámnak decemberre,
mert nem ment sztrájkolni,...jó kislány lett.

Nem tudok a rendszerrel kikezdeni,
magyarok írták a román könyvet
harmadikos fiamnak, se nem Funeriu se nem Andronescu...tessék megnézni!

Győz az asztalos bennem,
veszít lassan a blogger,
régi hibákat újra előveszek...innék egy kibaszott kávét...valakivel.

Újra szól a nóta, kell egy festő,
se pálinkást, se tekergőt, hol lel az ember
manapság, tegnap és soha?

Mert ha újból nekivágok,
megint abba nem hagyom, pláne ha Párizs hív,
De ha nem, akkor sem...csak pálinkás ne legyen.

Hol itt az igazság? Megmondom én.
Pénzben az igazság. Másban semmiben.
Előleg-elszámolás...ez az igazság.

Megy még a fészbukk, de nem soká,
lassan befejezem a kantrylájfot, mire mondám:
ha befejezem, vagyok valaki.

Sorsom a fa, nem a hírdetés,
talán jobb is, megnyugodnék, ki tudja?
A világ nélkülem is boldogul.

Van itt egy pár egér s légy, kit el kell fogni,
három kutya, kik mindig éhesek,
s családom, ki számít rám.

Ha másra nem, begyújtok, számtanban segítek,
szenyót megkenem, dupla parizerrel,
s ha kell, a kútban csövet cserélek.