Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

El Bimbo

Gyermekként, aztán serdülve mindent magyarul ismertem meg. Természetes volt számomra, hogy minden ami volt a Világon, az magyar volt. Elhatároltam mindig a magyar és a román világot. Élek Romániában és igyekszem tisztelni a románokat, de nem azért nehéz, mert nem lennének ugyanolyan tisztességesek mint a magunk fajtája, egyszerűen nekem valamiért a latin nem jön be. Az én belső szobámban viszont mindent magyarul élek.
Az "El Bimbo" számot gyermekkoromban sokan feldolgozták, zártságunk ellenére is átszivárgott néhány feldolgozás, bennem főleg Kovács Kati "Egy hamvas arcú kisgyerek" verziója maradt meg.
A napokban hallottam az eredetihez egy közelebb hangzást, egy ilyen retro zenéket sugárzó netrádión és kerestem emlékeimben, hogy hol is hallottam még? Aztán keresve a Jutubon, találtam meg a Kovács Kati feldolgozását és jött is a "home sweet home" fíling. Az átírt szövege is sokkal gazdagabb, a zenei szerkesztése sem kimondottan latin.
Mielőtt én is nekiálok egy egy új átdolgozásnak, kicsit utána nézek, ki és miféle szerzemény. Ilyenkor érdekes dolgok szoktak felbukkanni, a kommentekből kiindulva, rákerestem és komoly disputa van azon, hogy az eredeti nem is latin, ahogy a világpolgár fülébe mászott, hanem egy afgán szerzemény lenne. Igaz, hogy a legkorábbi felvétel egy afgán énekestől származik, de nem tudni pontosan, hogy akkor kié az elsőség. Mindegy, engem sosem nyert volna meg az afgán se, a latin se. Mikor hallom azokat a csiribummokat, engem ki lehet üldözni velük a Holdra, akár légi biciklivel is. Főleg mikor hallottam az afgán jajgatásos stílust, Kovács Kati istennőként tornyosult előttem. Hát a latin, félrészeg stílus sem nyert volna meg soha. Valószínű az én fülembe Paul Mariat (James Last hangvilágához közelebbi feldolgozó) feldolgozása keltett érdeklődést, amikor a dallam már kezdte levetkőzni a latint. De még ott volt a csiribumm a javából.
Letöltve a Paul Mariat féle feldolgozás midi verzióját, az én esetemben a nyersanyagot, az egyetlen lelhetőt, biza latinos verzióba volt írva.
A dallam vonalon kívül mindent átírtam.
Ilyenkor lenémítok mindent és megkeresem a dallamnak a tónusát. Keresem és próbálom amíg bejön a felismerés. Érdekes, hogy olyan mint egy grill teszt, amikor bejön a helyes megfejtés (mert ez a szép ebben, hogy nem tudom előre mi lesz), kigyullad egy lámpa bennem, hogy: ez az!
Ha bejön a fő hang, ebben az esetben a mélyhegedű, a továbbiakban minden alá kell támassza ezt a vonalat. Szoktam említeni Emiléknek (Stonecrops), hogy az énekhangra építsék a zenét, ne a hangszerelésből induljanak ki. De minden hangszeres csak az ő világára tud koncentrálni. Michael Jackson egyik filmjében láttam, ahogy utasítja a zenészeket, lebontva a legapróbb részletig. Első látszatra hisztinek tűnik, de aztán az összhangban megjelenik az igazság.
Hatalmas kihívás volt számomra leépíteni a latint az El Bimbóból. Ezért a hang után rögtön a basszust próbálgattam. Erre a célra van egy kis asztali, két oktávos mini billentyűs midi klaviatúrám (amikor vettem a képen nem látszott, hogy mini billentyűs, utálom, de amire kell most jó, mert kényelmesen elfér az író billentyű mellé, amíg a Yamaha, nagy billentyűs orgonához mindig el kéne forduljak, és az derékileg már nagy kihívás, meg ha százötven tónust kipróbálok azt mind át kellene kattintani és mindannyiszor fordulni), ezen kezdtem el a basszust "pengetgetni".
Több verzióból lett aztán az ami most van.
Három versszakra van osztva a szám, van a kicsi intró, nagy intró, a három versszak aztán a végén az egzaltáció (így nevezem én). Addig vagyok alkotóilag elgondolkodva, amíg össze nem áll a dal összképe. Amikor megvan, hogy honnan hova akarok eljutni, onnan már pörögnek a dolgok. Ilyenkor csinálom a legtöbb e-szemetet. De megéri.
Eleinte úgy volt, hogy majd persze rádobolok, fejemben meg is alkottam a ritmust, párszor elpróbáltam a dobokon, mert igazán a doboknál jön be a ritmus képlet. Aztán felismerve a valóságot, hogy ebben a munkairamban, sem időm sem erőm nem lesz egyhamar dobolást kigyakorolni, felvenni, megszerkesztettem midiben, majd minden dobsávot wav-ra konvertáltam, mint egyébként minden hangszerrel teszem, mert az igazi keverés onnan indul, mikor minden wav-ban van.
A letisztított zenei vonal, kíséret összeáll, már nem túl sokat vacillálok a keveréssel, mert lassan összegyűlt már annyi tapasztalat, hogy tudom mi hol van és szinte némítva tudok több beállítást végezni, majd visszahallva menet közben is tudok javítani.
Még így is több órát el lehet vele pepecselni, ezzel az El Bimbóval azt hiszem egy másfél hónapja dolgozom, mikor hogy engedi az időm, mindent egybevéve azt hiszem körülbelül ötven-hatvan órát dolgoztam rajta.
Végül nem bírtam ellenállni, még facebookos koromban (így én az öreg...) és az első mixes albumomat megosztottam egy magyar hangmérnökös oldalon, felmerült bennem azért a kíváncsiság, mit szól hozzá a szakma.
Az oldal szerkesztője, Ádám Burucs belehallgatott pár mixembe, rosszat nem mondott róluk, inkább hiányolta a kreativitást. Kicsit dilemmába estem, mert pontosan arra gondoltam, hogy díjazni fogja a hang megoldásaimat. Rákerestem Ádám munkáira, hogy kreativitásos spektrumokra világosodjak rá és rajtam volt a kiábrándulás sora, mert mixei teljesen modernek, kattogósak, agresszívek, valószínű a trend szerint ítélte az én megközelítésemet. Így már érthető mit hiányolt nálam, aki leragadtam a nyolcvanas évek hangzás világánál, és noha hozzányúlok a virtuális hangokhoz és technikához, de egyértelműen maradok a vintázs berkeiben.
Nagyon csínján kellett bánjak a "zuzuk" hangokkal (zuzuknak neveztük akkoriban az elektronikus, szintetizált orgona tónusokat), hogy a hegedű, fuvola, a lábdob bőr rezgése, a kína cintányér öblössége egyértelmű legyen.
Hogy a hangzások tiszták legyenek, mert nekem ez a fő kurzusom a mixeim során.
Tudom, hogy a végtermék nem egy kimondottan "glued" hangzás, azaz nem egy olyan, mintha egy tónus lenne, de nincs is szándékomban ez. Az a célom, hogy az egységből tisztán kivehető legyen az egyéni is. Ha ez kevesebbet jelent, ám legyen.
De először is nekem kell bejöjjön, hogy: "Aha... ez az..."
Úgyhogy kár szételemezni, hogy a lábdob miért döng, azért mert úgy akarom, a violin miért szól a képbe középen, azért mert úgy akarom, és a fuvola miért marad hosszan itt ott, azért mert úgy akarom. Nincs egy porcikája sem a mixeimnek, amit én ne úgy akarnék.
Amint az asztalosságban sincsenek ilyen részeim, amit nem tudnék felfogni. Minden ott van, ahova akarom. És ezért néha szarakodom, kiesek a határidőből és kevés az a kliens, aki fel tudná fogni mit jelentett volna határidőre meglenni.
Mára még csak ennyi: Belehallgattam egy friss Kassai-Puzsér előadásba (pedig megfogadtam, hogy jegelem őket) és úgy érzem, hogy mindketten a maguk nagy csodálatosságával elmennek a mindennapok realitása mellett. Jó fejek, ügyesek, de sok közük a minden napi élethez nincsenek.
Puzsér, hogy a magyar társadalom vagy a holokausztban él vagy a Trianonban. Hogy ezekről kéne már leszakadni. De hát könyörgöm, erre volt az Európai Unió. Hogy keressünk egy ésszerű és élhető, békés életformát. De persze Puzsér mélyen Euroszkeptikus.
Én sokáig voltam euroszkeptikus, nem a kultúrát kérdőjeleztem meg, hanem azt, hogy szükségünk van e nekünk egy úgymond "Brüsszeli" megmondásra? (Mondtam ezt 15 évvel ezelőtt, amikor Orbán és társai, illetve romániai "omologjuk" (hasonszőrűek)  Soros pénzén éltek). Elleneztem, mert reméltem, hogy magunktól is van hozzá elég eszünk, sajátos és jó gazdasági világot létrehozni. De ezek szerint nincs semmihez sem semmiféle eszünk.
Úgyhogy szépen fogadjuk el a demokráciát, ahol a debil tehenész megannyi debil kölykével (egyáltalán nem gyűlöletből beszélek, meg kell őket ismerni..) egy szellemi fogyatékos Cézár bármikor földhöz veri az egész élet filozófiámat, nemzet szeretetemet, polgári igyekezetemet.
Jubilál a debilje, hogy Merkel nem megy tovább. Mi a jó öregisten lesz helyette? Kinövi magát a sok orbánista degenerált fasiszta, lesz ott neked Puzsér holokauszt és trianon, hogy (ha lesz utód) megemlegetik majd az elkövetkező tizenhetedik generáció is.
Azt látom, hogy az emberek elrugaszkodva mindenféle valóságtól, hihetetlen erővel tőrnek fel a fatalizmusban, az ég világán semmiféle elképzeléssel, vagy tervvel.
Ebben a nagy örömben, nem kell túl agyafúrtnak lenni, kinek jó ez.