Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

A kualiti tájm


Megfigyeltem, hogy ezek az amerikaiak a munka után, bizonyos tevékenységekre fordított időt “quality time” nak mondanak. Főleg az a minőségi idő, ami nem munka, hanem szórakozás. Nem ritka ezen kvalitások közé sorolandó a piálás, drogozás, azaz kilövik magukat a valóságból, a realitásból, egy másmilyen állapotba, mint az a kurva meló igényel.
Na nálam ez a kualiti tájm kezd egyre inkább jelen lenni az életben. Igaz nem olyan értelemben, mint az amerikaiak, hogy messze a realitástól, mert nálam a sör sem egy szellemi afrodiziákum, mint minden normális embernél. Nem élek semmiféle piával. Én azt sem tudom, hogyan legyek éber a nap minden percében, tényleg nincs szükségem ködbevesző panorámára, ellazuló izmokra, megvan mindez pia nélkül: eleve lazák az izmaim és eléggé ködben látom a világot.

Elnéztem, hogy a valóban valamit érő szellemi tevékenység nagyon veszekedő viszonyban van a gazdasággal, a pénzzel, az életnek azzal az oldalával, amire minden normális, épeszű ember hajt. A normalitás megkéri magának, hogy az ember minden ízével, porcikájával a pénz szerzésére összpontosítsa szellemi és fizikai erőkészletét, a lelket is vegye rá valahogy, hogy ne zakatoljon annyit, hisz a saját templomának a karbantartásáról van szó. Legyen a lélek csak szépen egy szomorúan lenéző angyalszobor ebben a templomban, de alapjában fogja be.
Most fix abban a helyzetben vagyok, amikor az ember joggal mondaná: fix most nagyon nem alkalmas az idő egy szellemi kvaliti tájmra. De kisebb-hosszabb emésztődés után, a Lélek templomában a szobor elkezdett könnyezni, és azt mondtam, hatalmasat fogadkozva, hogy rendben, de ez legyen az idén az utolsó! Ez utalás volt a Stonecrops felvételezésre.
Megtörtént a Stonecrops felvételezés, de még be sem fejeztük és a csórók videó felvételről kezdtek álmodozni. Persze, video... mondtam én is, hogy valamit én is mondjak.
Aztán rá egy hétre azon veszem észre magam, “find myself” mint Lennon “time's of trouble”, hogy hordom el a fákat a jövendő videózás helyszínéről. Mert mit ad a Sors, fix oda hordtam az elmúlt fél évben minden fát, ahol lenne a felvétel színhelye. Egy kőfal szerű fal elől. Mert az lenne a háttere a híres koncertnek. Nem véletlen ez a helyszín választás, mert mellette mindjárt van egy régi duba, egy ilyen hippi korszakra emlékeztető Vanféle autó... mondhatni roncsa, amit Ildikó palija hozott oda, azon a címen, hogy tavaszig megjavítja, felújítja. Elmúlt a tavasz rég, de igaz, jön egy másik tavasz is, aki igazán dolgozott rajta valamit az legfeljebb a rozsda volt. Párszor elszívott Lau egy egy szivarat az autója mellett, de ennyi.
Úgyhogy ez a kapirgálás a szemétdombon című történet nagyon elkapta itt a szellemi műhely tagjait és úgy néz ki, hogy kőkemény fizikai megpróbáltatás alá helyeztetik a gyülekezet tagjait testileg. Olyan igazán korrekt módon, hogy akinek kevesebb az inge benne, az harcol többet érte.
Na de vígasztaltam magam, hogy legalább áttekinthetőbbé teszem a fák helyzetét, ezennel felleltározom lelki szemeimmel milyen fáim is vannak szanaszét, azokat kézügybe helyezem, meg egyáltalán takarítok, ami mondjuk ráfér a csarnokra.

Úgyhogy pár napja a testet törő időszakomban rendezkedem. Ez nem baj végül is. Ezt szoktam csinálni mindig, amikor gyakorlatilag pszichológushoz kéne mennem. Hogy elrendezzem a fejemben a képet a Világról, és helyet találjak benne magamnak.
Még belelépek egy egy bontott bútor szegébe, meghorzsolom kezem valami kiálló valamiben, de alapjában véve jó érzés látni, ahogy még inkább a helyére kerülnek dolgok. És persze, ilyenkor rengeteg tűzifa is születik, mert azt a fát, amit háromszor elköltöztettem az utóbbi nyolc évben, arra valószínű sosem lesz szükség. Lehetne belőle ezt azt csinálni... de nagyon úgy néz ki, hogy nem én. Marad még bőven ilyen mindenrejóleszmég fa, amit lelki szemeimmel már látom, hogy tetszik, nem tetszik, előbb utóbb a kazánban végzi. De minden a maga idejében.

Úgyhogy az én munkaidőmre szánt cselekvés hirtelen kualiti tájmra fordult. Videózásra szánt koncert helyszínt alakítok a Stonecrops együttesnek.
Jövő héttől már a Stonecrops alapítói is beszállnak a kualiti tájmba, egész héten cicomázni fogjuk a helyszínt, hogy minél retróbb és dögösebb legyen a hely.
Mint a hülye gyerekek, elkezdtünk álmodozni, hogy majd ide vonzunk egyéb együtteseket és majd felvesszük őket is videóra és milyen fasza lesz.
Annyira jó látni és érezni ezt a lelkesedést, hogy engem is elkapott. Mondtam is nekik, hogy én a magam részében nem hiszek, de ha ők hisznek a magukéban, én hiszek nekik.

Mondom, fix ez az időszakom nem jó ilyesmire, de az ilyensmi direkt ilyenkor próbálja meg az embert, hogy hátha le tudja beszélni róla. Aztán én sem vagyok komplett. Ilyenkor csakazértis feltunningolom magam.

Akkor is, ha csak egy egyedi alkalom lesz, legyen ez még egy olyan alkotás, mint a Forgácstábor, ahol megmutattam, hogy semmiből is lehet. Most is a semmiből fog megszületni, ahogy Emil megfogalmazta, a: “Mugophone session” koncert.

Koncert in nowhere, a semmi közepén, egy lepukkant csarnokban. Mi lehet ennél nagyobb underground pörformansz ma, a hitech világában?
Na hát erre kibaszottul nagyon kíváncsi vagyok....
Örvendjetek ti is egy picit...