Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Dárk napok


A blogolás az egy olyan műfaj, ahol nincsenek megkötések. Írhat az ember amit akar és amilyen stílusban tud. Nem is muszáj igazat írni. De attól lehet igazat írni.
A blogolásnak megvan az az előnye, hogy csak nagyon elszánt olvasó tábor alakul ki az úgynevezett írója körül. Szerencsére a facebook elnyeli a mindent mindenkinél jobban tudók táborát, úgyhogy a magamfajta mezei gondolkodónak pont jó ez a felület elkeseregni az élet nagy, megoldatlan problémáit és a lélek megfejthetetlen bugyrait megpiszkálni.
A facebookon is találni rengeteg nagyon érdekes hozzászólást, kár hogy az illetők nem blogolnak inkább, kíváncsi volnék a mindennapos vergődéseknek a megoldásaira, az egyedi utakra, az önálló gondolatokra, de sajnos ott is csak minden globalizálódik és mindenki azt az egyetlen egy, vitathatatlan, univerzális igazságot és megoldást keresi, ami szerintem sehol nem található.
bizsus szekrénysor építése
Az én igazságom az, hogy nekem szombaton el kell vinni egy részét a bizsu boltnak Kolozsvárra, de az az egy rész nem biztos, hogy addigra összeáll. Az én igazságom része az is, hogy jó lenne megnézetni egy szerelővel az összes szondát az autón, hogy nyugodtan tudjak az autóval elmenni és ha nem kívánok sokat az élettől, vissza is jönni, de a héten nem tudok erre egy napot leszakítani, ez egy, és kettő, nincs is szerelő, aki hajlandó volna ezt megcsinálni. Hogy én most megint elkezdjem bogarászni a netet, hogy hova a kurva anyjába dugta a folcvágen a nemtom milyen érzékelőt, amit még nem is tudom, hogy keresnem kéne? Na ahhoz most nincs fengshujom.
Az én realitásom az, hogy most, hogy újra pörgetem a munka szektort, most van az a rész, hogy a griff madár repül és a combomból kell kanyarítsak neki eledelt, hogy a cél előtt le ne zuhanjunk. Az életem csak a munka, úgy osztom az időmet és energiámat mint a sivatagba tévedt szerencsétlen, akinek be kell osztani a vizet, hogy minél többet tudjon élni, mert nem tudni hol a homoktenger vége.
Pircinges vitrin mögött raktér kialakítása
Ebben az állapotban metamorfozál bennem a depresszió gyönyörű molylepkévé.
Ilyenkor minden rossz és téves tulajdonságom amplifikálódik érzékeimben, eszembe jutnak az összes lúzer és semmire se vitt érzelmeim, egy pillanatra megtapasztalom a halált, hogy tulajdonképpen nem létem nem fog hiányérzetet generálni a létben, ilyenkor minden érzékszervem, legyen az testi, lelki, szellemi jobban kinyitja pórusait, hogy könnyebben áradjon befelé a szenny, a por, a bűz s a minden.
Ilyenkor van az, hogy ronggyal tömném be annak pofáját, aki most azzal áradozna, hogy de mennyi minden szépet és jót alkottam az életemben, mert hogyne, persze, mindenkinek jól esett, amikor a szar, rongyos, cafatokban lógó székét teljes hittel megjavítottam, amit tulajdonképpen, kimondva köztünk az igazságot: utáltam!
Én embereket reméltem kiszolgálni, és az emberek kínait akartak kifizetni bennem.
Én Jézusost játszottam, ők meg a piacgazdaságot velem.
De mondom, ezek főképpen mostanában merülnek fel bennem, hogy öregszem, egyre nehezebben viselem a gyűrődést, és kicsit kétségbe vagyok esve, hogy ha ez így megy évről évre, hogy leszázalékolódok, akkor mi lesz mikor semmiféle százalék nem lesz?

Úton útfélen bele botlok a magam úgynevezett szenvedésre szetált alkatomba, azt mondják, hogy beégett programokat hordozunk magunkban, csökönyösségek, melyekről nem tudunk leszokni, mert nem is tudjuk, hogy sunyi program az, és nem mi önmagunk vagyunk általa, sőt, annyira belénk égett az úgynevezett otthonról hozott program, hogy képtelenek vagyunk róla lemondani, azaz bennem a szenvedés egy fizikai, lelki hiány, ha nincs attól vagyok boldogtalan. Eddig azt mondták nekem, hogy a hit, a vallás segít. Most legújabban a meditáció segítene. Nagyon fontos mindkét esetben az önüresedés. Eljutni abba a stádiumba, mikor kiüresedünk, nincs saját gondolatunk, csak a tiszta nemtom mink. A Jézusosdiban ott majd Jézus költözik a kiüresedett énbe, a meditációsban nem tudom ki, de nagyon az az érzésem, hogy az egonak egy másik egoja.
Na mindegy, de észrevettem, hogy a meditációs egonak jobb, mert elveti ezeket a lelki putypuruttyos megfeleléseket és minden elé a saját egoját helyezi. Azon a címen, hogy jobb az én egomnak szolgálni, mint a másénak. Hem. Tetszik.
Csak mivel szenvedő típus vagyok, nekem ez nem fog menni. Mit csináljak? Nézzek majd ki a fejemből nagy boldogan, füstöljek itt mindenféle penész illatú pálcikát meg bűzös olajfüstöt szagolgassak? Mit kezdjek a felszabadult egotlan egommal?
A szenvedés olyan, hogy csak az nem téved, aki nem csinál semmit. Csak az nem szenved, aki nem csinál semmit. Csak az a kérdés, hogy akkor miből él meg?
Én mindig ide kanyarodok vissza.
Tudtam, hogy nehéz lesz ez az év. És valami azt súgja, hogy addig lesz jó, amíg nehéz lesz valami. Legyen ez a szenvedő, mazochista jellemem része, de valamiért nem szeretnék abba a helyzetbe kerülni, hogy nem lesz nehéz az év, mert akkor munka sem lesz és semmi sem lesz.
Isten látja szálkákkal teleaggatott testem és füst illatú lelkem, hogy nagyon szeretnék mást csinálni, kicsit lazábbat, könnyebbet, de ha belegondolok, hogy beüljek valahova kaput nyitogatni gombnyomásra, annál nagyobb szenvedés nem is szakadhat rám.

Ilyenkor aztán a stúdió is egy nagy lúzerségnek a bizonyítéka. Minek a? Csomó kacat. Csomó program. Ülök ott benne tök magányosan, alkotom a semmit, a kutyát sem érdekli micsinálok, enni adtam volna a galamboknak ezidőben, talán legitim volna éltem e Földön. De hogy baszom itt a mixeket? Kinek képzelem itt magam? Egy digitálisan kifejezett analóg James Lastnak? Talán. Ahogy Zselec mondta: „Nem vagy te hülye, csak kevesen tudják!”
Azt mondta a Soundcloudon egy valaki, valami, szerintem ilyen program, hogy osszam meg a mixemet az oldalán és majd meglátom mi lesz. Hát megosztottam, mert miért ne?
Másnap ír egy emilt, hogy na most nézd meg a mixed hallgatóságát. Megnéztem, hát ugyancsak felugrott 361 meghallgatásra. És ez most már két hete mind 361. A tegnap láttam, hogy 362 lett. Hát nagyon fura. Ha olyan környezetbe került a világslágerem, hogy hip-hop hirtelen 360 ember meghallgatta, miért állt meg a nagy érdeklődés? Azért, mert ezek a nézettségi mutatók hamisak. És meg tudják hekkelni. És ha meg tudják hekkelni, akkor minek az? De egyáltalán minek 36000 meghallgatás, ha az senkinek semmit nem hoz? És miért van az, hogy a virtuális világ, senkinek semmit nem hoz, mégis rajta lóg az emberiség internetközeli része? Aki meg nincs internetközelben, az szeretne internetközelbe lenni és virtuálisan lógni rajta egész nap?
Valljuk be, az ember eljutott az evolúciójának a csúcsára, amikor elveszti azt a csöpp józan eszit is, megszűnik valós embernek lenni, lassan a testre nincs szükség, a lélek az új életben nem békába fog reinkarnálódni, hanem a hárddiszkbe trollnak.

Azt mondta az egyik kliensem, na majd akkor szombaton leülünk és kávézunk egyet. Vártam, hogy akkor leülünk és kávézunk egyet. De ahogy jött, úgy ment. Nem kávéztunk egyet. Végül is, igaza van... minek is?
Én már a kávézásoktól is kezdek irtózni. Sokba szokott kerülni nekem az ilyen kávé. Ez nem paranoia, hanem tapasztalat. Ilyenkor ígértetnek meg az emberrel olyan dolgokat, amit józan fejjel nem tenne. Az ősrégi trükk: légy az élet eleme, hogy családtagként szolgáljon ki. Fifikás tanulmány ez. Ilyenkor képes az ilyen olyan mixeket is megdicsérni amit még sosem hallott és sosem fog meghallgatni tőlem. Ezek aztán dicsérik a polihisztorságomat, amikor sosem olvassák egyik írásomat se, egyik rajzomat se nézik. Ezek azok a 361 nézők. Akik sosem hallgatnak meg semmit, de tudják, hogy jó vagy.
Jön a klasszikus troll kliens, bejön a műhelybe és áradozik. Ez a fa illat, hogy milyen jó.
Elgondolkodom, hogy miféle fa illat? Cézár a szar nitro diluánttal mossa a gecit a régi bútorokról, a sok szivar kátrányt, a megannyi rákent lakkal, viszi ki a fejem a huzat, hogy ne fulladjunk meg abban az oldószer szagban, a kazánban ég a politúrozott préselt anyag, olyan büdös mint egy égő lúdtoll párna, a vágó műhelyben meg vágni lehet a préselt anyag fűrészpor felhőt, miféle illatra hivatkoznak ezek? Egyértelmű, hogy kedveskednek. De ezt nagyon röviden és velősen, aztán jön a lényeg... olcsón, sokat, hamar.
Csoda, hogy ettől az unalmas, repetitív melódiától agyfaszt kapok? Csoda, hogy rettegek a telefon hívástól?

Már vagy két hete, írom a Szabad Asztalos csoportban, hogy né, itt van a műhely, a nemzet oltárára teszem, ha valakit érdekel... hát öcsém, olyan kommenteket kaptam, hogy szóhoz nem jutottam. Elkezdtek engem elég agresszíven kioktatni. Megnéztem kik azok, hát ilyen vállalkozók, akik az ukránoktól hozzák az olcsó lambériát. Mi köze ez a szabad asztalossághoz, nem egészen értem? Meg egyáltalán az asztalossághoz mi köze egy import cégnek? Senki nem jött védelmembe. Hiába közel négyezer tag, kettő-három trollkodik ott, a többi ott sunnyog. Mire jó akkor? Kérdem én, mire jó akkor? Balfaszok!

Na mindegy. Csontbrigád: A mai napot éljük túl... aztán meglátjuk..