Forró vonal

Zoli tartott nekem egy dumát. Ma. Hogy megmondja ő, miért nem tudom eladni a csarnokomat. Miért, Zoli? Kérdeztem. Azért, mert akinek kell ma csarnok, az inkább újat épít. Újat? Igen, újat. Mér, az olcsóbb? Há. Tényleg? Olcsóbb. Mondja Zoli. Azok a szendvics csarnokok? Kérdem. Azok. Mondja. És még azt is mondta Zoli, hogy megmondja, miért olcsóbbak. Miért? Kérdeztem Zolit. Azért, mert kapnak az uniótól pénzt ezért. Mondja Zoli fontosan. Mindenki aki csarnokot épít, kap pénzt az uniótól? Kérdem nagy naivan. Igen. Mondja Zoli határozottan. Hogy? Megint én. Hát úgy. Zoli szerint. Hogy tudják hol kell kopogtatni. És az önerővel, hogy lesz Zoli? Hát az szimpla. Banktól vesznek fel kölcsön. Így a Zoli. Bankból? És mivel garantálnak? Én. Mivel, mivel? A Zoli. Lakásokkal, kocsikkal. Igen? Kérdem Zolit. És akkor a végeredmény mennyi lesz? Négyszázötven ezer euró? És olyan csarnokot építenek, mint a kenyeres a megállóban? Hogy két éve sincs felhúzva és olyan rozsdás, mint a tíz éves kerítésekbe kalapált szegek? Hogy csak úgy folyik a rozsda belőle? És hogy néz ki? Csúnya. Se formája, se alakja. És kiszámolta e valaki, hogy azért a négyszázötven ezerért kilencszázat kell visszaperkálni a banknak? És ha a biznisz befuccsol, az uniós pénzt is vissza kell adni? Ezt kiszámolta e valaki? Meg ahhoz a millió eurós befektetésnek miféle biznisz kell? Kiszámolta e valaki? Hogy ha elosztod harminc évre és leosztod napra, hogy mennyi jön ki napjára? És ezt legalább háromszorozd meg, és tedd rá az áfát. Nézd meg mekkora összeg jön ki percre. És mondd meg nekem, azt a pénzt mivel szeded ki? Mert vannak az anyagok, a költségek, a fizetések, a bankot csakis a profitból számolhatod lefele. És ne nézd Zoli a Billában a paradicsom árát. Hogy öt lej, és akkor te is öt lejért adod. Én mondom, a termelőnél legfeljebb egy lej az ára. Felejtsd el a piacot. Ezt a mennyiséget nem viszed piacra. Viszont a Billába bemenni, én mondom oda megy három lej. És van még az áfa. S akkor tegyél hozzá még egy két büntetést is. Miből fizeted a bankot? Ma, mikor nem rentábilis az a biznisz sem, amelyiknek egy vas adóssága sincs?
Így a Zoli: Biztos vannak, akik tudják hogy kell csinálni. Így én: Persze, hogy vannak Zoli. Ahogy tudják a görögök, a spanyolok, a németek is. Hogy fegyveres örökkel fogva tartják a negróccit, reggeltől estig verik őket, nincs se szombat se vasárnap se krisztmesz, se virágpéntek, rongyos ötszáz euróért. Itthon is mit gondolsz? Öt misiért lehúzzák az emberről a bőrt. Ha pofázik, elkergetik. Így lehet ezt csinálni. És nem befizetni az áfát, és nem fizetni az államnak adót, és amikor milliárdokra rúgnak az adósságok, csődöt jelentenek, lefizetett ügyvédek megjátsszák a játszani valót, a halasztásokat, amíg hivatalból elévül a dolog. De ezt nem minden csarnoképítő teheti meg, Zoli. Mondtam neki.
Láttam rajta, hogy nem hisz nekem. Mert biztos van valami misztikus tudás, aminek mi nem vagyunk birtokában, de amely tudás által sokan mások meggazdagodnak.
Talán így állhattam én valamikor apám előtt. És talán így beszélt volt hozzám, ha elkezdtem pozitívelni ezt a világot. Azt hiszem jobban szerette volna, ha többet kételkedem a világ rendjében akkor.
Hát igen. Nem mindenki repül helikopterrel Párizsba. Nagyon kevesen repülünk helikopterrel Párizsba. Én sosem fogok. Őszintén nem is akarok. Csak eladni ezt a ditámáj hangárt és valahol szerényebb faházban „benyugdíjazni” egy kicsit.
Zolinak nincs igaza. Az a baj, hogy a kisemberek nem hisznek már abban, hogy érdemes valamibe befektetni. Például megvenni tízezer juróért egy száz négyzetméteres csarnokrészt. Mert azt mondják, semmi sem biztos ma. Én azt mondom, ami biztos az az, hogy tényleg semmi sem biztos ma. Éppen ezért fognak életre kelni az egyszerű, kis hely és kevés energia igényes túlélési vállalkozások. És erre megoldás az én felszabható kéglim.
Érzem, hogy elindul majd ez a dolog. Csak meg kell kapnom a „forró” vonalat, ahogy szoktam mondani.