Retek

Ha szeretet nincs, semmi sincs. Mondta a tévébe egy híres öreg román színész. Hogy mi köze a szeretetnek a retekhez? Számomra sok köze van.
Én sokáig nem ettem a retket. Egyszerűen nem szerettem. Lehettem olyan huszonkettő éves, amikor az egyik munkatársam retket evett uzsonnára. Elnéztem, amint nyugodtan megpucolt egy pár retket, kenyérrel és szalonnával szépen megette. Olyan jóízűen ette, ropogtatta a szájában azt a retket, hogy megkívántam. Én, aki sosem ettem a retket. Attól a naptól kezdve én eszem a retket. Megszerettem a retket. És finom is a retek. Kellet lássam valakinél, hogy bátran és jóízűen eszi a retket, hogy én is megkívánjam.
Az este ez a híres öreg román színész úgy mondta ezt a pár szót, hogy ha szeretet nincs, semmi sincs, hogy újra megkívántam a szeretetet. Abból, ahogy mondta, rájöttem, hogy a szeretet az nem olyan, mint egy szakmai tudás, hogy benned van és nem felejted el. Ha nincs táplálva, ha nincs megkívántatva, elszunnyad. Kialszik. Azt hiszem egy akármilyen közösség hivatása a szeretet gyakorlása lenne, nem arról való prédikációja, mert ha a szeretet nincs abban a közösségben, akkor semmi sincs. Ha csak törvényként követeli a szeretetet, mert egy szeretet közösségnek titulálja magát és nem tudja megkívántatni az élő szeretetet, olyan mintha az a munkatársam csak bíztatott volna, hogy egyél retket mert egészséges de ő maga sem tud retket enni. Az élő szeretet mesét hej de bekaptam sokszor az életben. Mert vannak a szeretetzabálók, akik csak zabálnak mindent. Felzabálják a szeretetet, gyűlöletet, szőröstől bőröstől, és különbséget nem tudnak tenni a kettő közt. Nekik mindegy a minőség, legyen meg a mennyiség. Az ilyen ön titulált szeretet közösségeknek aztán az a bajuk, hogy törvénybe helyezik a szeretetet és előbb utóbb a szeretet a közösség vagyona körül forog és mindaz aki nem ennek a „közös” vagyonnak szeret, az egy ki ebrudálható szeretetlen valakivé válik.
Lehet, hogy pontosan ez a szervezkedéses szeretet az ami elrontja a szeretet zamatos ízét. Nem elég önzetlen a szeretet. Belementünk abba a játékba, hogy szeressünk, szeressünk, de annak materiális, kézzel fogható eredménye legyen. Ha adok valakinek valamit szeretetből, ami azt jelenti, hogy ingyen, akkor az valahova feljegyeződjön. Talán az is közrejátszik ebben a könyvelősdiben, hogy nincsenek olyan emberek, akik az önzetlen szeretetet élve, másokkal is megkívántatják azt. Mert más az, hogy egy pap szépen beszél a szeretetről, de szeretetet képtelen generálni másokban. Mint törvény előadja, hogy a boldogságnak ez a feltétele, de ő sem tud sem szeretni, sem retket enni jóízűen.
Ha valamilyen forradalomnak kellene jönnie, akkor az a szeretet. De nem megénekelve, nem dicsőítve, hanem megélve. Sajnos azt tapasztalom, hogy már nem tudjuk mivel eszik a szeretetet. Már a tisztességről is lemondtunk, a pofa kérdésről is lemondtunk, képtelenek vagyunk a saját érdekünkben leülni, megbeszélni a dolgokat. Mindenki csak követel, gyanúsít, utál, gyűlöl.
Az öreg színész is azt mondta, nem Böszeszku a hibás, nem a politikusok a hibásak, hanem a szeretet hiánya. Mert ha szeretet nincs, semmi sincs. A szeretet hiányának az a tulajdonsága, hogy követel, gyanúsít, utál, gyűlöl. Azért ilyenek a mai vezetők, mert mi is ilyenek vagyunk és nem csinálnak mást, mint lépkednek azon a talajon, amit nekik előkészítettünk.
Érdekesnek találom az öreg színész gondolatait. Mert ha értelem szerűen minden veszve van, nincs megoldás, egyedül a szeretet képes új forradalmat szülni, ami majd megváltoztatja az életünket.
Előttem ez világos. Már csak egy kérdés van hátra, hol vannak azok az emberek, akik úgy eszik a szeretetet, mint az a munkatársam a retket? Hogy megkívánván, megtanulván enni tudjuk.