Mű
problémákat gyárt a média, korunk irányadó diktatúrája, avagy
diktátorok mű problémákat gyártanak a médiákon keresztül,
majdnem ugyanaz. Azt mondja ez a média, hogy most a legfőbb bajunk
nekünk, hogy ki volt kommunistább? Holott, tudvalevő, hogy
Jézustól erre nemigen születtek igazi kommunisták, csak besúgók
és szekusok.
De
még ez sem fontos. Azért nem fontos, mert nagy bajban vagyunk. A
médiának köszönhetően minden fontosabb annál, hogy gazdaságunk
nem körforgó. Mint a természet, olyan kellene legyen a gazdaságunk
is, hogy legyen egy eleje és egy vége, és ez bezáródva egy kört
alkosson, mely örökké reprodukálhatja magát. Nos, a gazdaságunk
nem ilyen. Olyan a gazdaságunk mint a kaotikusan elpottyantott
szarok az aszfalton: semmi értelme, csak bajnak van.
Az
ember mit mond? Keres egy munkahelyet. De legtöbbször fogalma
sincs, mire jó az a munka amit végez. Ez is hozzájárul ahhoz,
hogy a szemetet eldobhatja bárhová, mert a mai ember állítólag a
nagy rendszerben gondolkodik, állítólag egy hatalmas gazdasági
pörgentyü része, és biztos vannak szemétösszeszedő részlegek
is. Neki ebben a nagy gazdasági ketyerében van egy jelentéktelen
állása. Le se mérhető, ki se fejezhető, misztikus aurája ad egy
olyan hamis érzetet, hogy benne van a rendszerben és a rendszer
tudja mit kezdjen vele.
Olyan
a mi gazdaságunk mint a ciánszennyeződésű bányáink, hogy pár
ezer ember munkahelyéért, és néhány fillér adóért lemondunk
természetünkről és hosszútávú jövőnkről. Másoknak jól jön
az a kibányászott arany, valamivel olcsóbban kitermelik egy
akármilyen országban, nem érdekli őket, hogy utánuk mi marad, a
médiákon át bedumálják a népet, hogy ez is a nagy gazdasági
projekt egy része, nincs mese menni kell előre.
Igenám,
de ha nem megyünk előre, akkor a papok nem jöhetnek a németországi
kisvárosok példájával, hogy bezzeg azok nem restek mint mi,
bezzeg minden ablakból ömlik a sok színes virág. Igen, nálunk
azért nem ömlik minden ablakpárkányról lefelé a virág, mert
restek vagyunk, nem azért mert a túléléssel vagyunk elfoglalva és
nem érünk rá. És valljuk be, nincs ezek után kedvünk se hozzá.
Ezek
a próbálkozások, mint az enyém, hogy megjátszom itt a gazdát,
meg sokan mások, akik ugyancsak megjátsszák a gazdát, nagyobb
befektetéssel is mint én, szerintem egy fajta megvilágosodás, de
ezen túl egy holt vágány. Egy nagy kezdés, mely nem része
semminek, nem vezet sehova és nem zárul be semmivel. Legfeljebb egy
elhallgatott csőddel. Maximum egy hobbi szinten űzött nemtommi, de
ez abszolút semmi de semminek sem a kezdete sem a vége.
Ha
valakinek van türelme tovább követni, hadd jöjjek két példával.
Az
egyik a tojás. Történetesen egy hatalmas csirkefarm közepette
élek. Amennyit átlátok működéséből, éppen elég, hogy képet
tudjak alkotni a tojás jelenéről és jövőjéről itt nálunk.
Ezelőtt öt évvel a csirkefarm jövője meg volt pecsételve: hogy
tönkre megy. Nos, nem ment tönkre. Mert jött egy fiatal csaj, és
azt mondta, hogy nem fog felzárkózni kérvén a nagyáruházak
kegyeit, beadván tojásait árusítás végett, hanem barakkokat
hozott létre több város fontosabb negyedeiben, piacain. Ma ez a
csirkefarm fejlődik. (persze van itt egy árnyalata is, hogy sok
európénzt pályázott, azért, hogy eukonformált legyen a csirkefarm).
Viszont, ahhoz, hogy a nagy áruházak tojás árait be tudja
tartani, a termelési költségein kell módosítson, s innen a
kihagyhatatlan génmódosított növényekből készült tápanyag,
mely jelenleg a piacon forog.
Most
jöhet egy valaki és azt mondhatja, hogy igenám, nincs mit
csinálni, ez a versenyszellem.
Erről
beszélek. Hogy a tojást nem a saját terméseinkből készült
táppal etetik ezeket a madarakat, hanem olcsóbban előállított,
gépesített, külföldi forgalmazóktól szerzik be, ezennel a
gazdaság tojás részét csak egy nagyon szűk szegmensében
birtokolja, nincs meg az eleje, a kezdete, azaz a mezőgazdaság
teljesen hiányzik ebből a képletből. Az ötlet a saját
üzletekkel jó, viszont hiányzik a dolgok eleje. Nem azért, mert
rosszak a csirkefarmosok, hanem azért, mert nálunk egyelőre
nincsenek azok a gépekkel felszerelt mezőgazdasági egységek, a
génmódosított magok is valószínű még drágák nekünk, illetve
nem tudjuk világpiaci áron biztosítani az alap mezőgazdasági
termékeket.
Ez
a példa az egyik része a dolgoknak. A másik része pedig legyen a
következő példa.
Bálint
gazda honlapját szoktam nézegetni, azzal a pretencióval áll elő
ez a honlap, hogy a nagy magyar bio gazdaság. Nézem azt a
paradicsomos filmet, ahol egy mackóforma fickó álszerénységgel
mutatja be a melegházas paradicsom ültetvényét, melyet végignézve
az ember rájön, hogy az minden de nem bio. A film arra hivatott
szerintem, hogy lelombozza az álmodozó kistermelőt, akinek sosem
lesz többszáz ezer eurója befektetni valója egy hasonló
rendszerbe, illetve sosem tud másképp piackonform áron termelni.
A
lényeg az, hogy a hozzám hasonló Bálint gazda követők, kik
körberajongjuk a katicabogarat, mint bio tetüirtót, most leckét
kaptunk arról, hogy miként kell paradicsomot gazdaságosan
termelni. Mert ha Bálint gazda mondja, akkor biztos úgy van. Most
vagy az van, hogy Bálint gazda eladta a forradalmat, vagy ez a
“Bálint gazda” is egy fiktív valaki, mint a “Józsi bácsi”
meg a “Jakab Andor” és sokan mások, kiknek a márka neve alatt
futtatnak eladható vagy fertőzhető ideákat? Mert ugye a kereső a
forradalmár embernek olaj kell a tűzre, de ha lehet csak tűzijáték
módra, hogy azt a kevés szikrát amit csiholnak, csupán hangos,
értéktelen pattogtatásnak tűnjék, melyet egy jól irányított
odamondással ki lehet végezni, le lehet járatni.
Hiányzik
a körbezáródó gazdasági életünk. Szanaszét dolgozgatunk,
alkotgatunk, ezért sincs kortárs irodalmunk, mert senki ne mondja
nekünk, hogy Markó Béla és társain kívül nincs irodalom
Erdélyben, hiába akarják monopolizálni a piacot, ezért nincs sem
építkezésünk, mert minden szart lemajmolunk külföldről, ezért
nincs semmink. Nincs igényünk, nincsenek elvárásaink, nincsenek
álmaink, mert halvány lila fingunk sincs mivel eszik azokat.
Aszfalton
lepottyantott szarok vagyunk a nagyvilágba vezető pályán.
Hatalmas
ellenséggel állunk szemben, és ez az ellenség úgy látszik
legyőzhetetlen, mert ez az ellenség nem más, mint mi magunk.