Mű és igazi problémák

Mű problémákat gyárt a média, korunk irányadó diktatúrája, avagy diktátorok mű problémákat gyártanak a médiákon keresztül, majdnem ugyanaz. Azt mondja ez a média, hogy most a legfőbb bajunk nekünk, hogy ki volt kommunistább? Holott, tudvalevő, hogy Jézustól erre nemigen születtek igazi kommunisták, csak besúgók és szekusok.
De még ez sem fontos. Azért nem fontos, mert nagy bajban vagyunk. A médiának köszönhetően minden fontosabb annál, hogy gazdaságunk nem körforgó. Mint a természet, olyan kellene legyen a gazdaságunk is, hogy legyen egy eleje és egy vége, és ez bezáródva egy kört alkosson, mely örökké reprodukálhatja magát. Nos, a gazdaságunk nem ilyen. Olyan a gazdaságunk mint a kaotikusan elpottyantott szarok az aszfalton: semmi értelme, csak bajnak van.
Az ember mit mond? Keres egy munkahelyet. De legtöbbször fogalma sincs, mire jó az a munka amit végez. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a szemetet eldobhatja bárhová, mert a mai ember állítólag a nagy rendszerben gondolkodik, állítólag egy hatalmas gazdasági pörgentyü része, és biztos vannak szemétösszeszedő részlegek is. Neki ebben a nagy gazdasági ketyerében van egy jelentéktelen állása. Le se mérhető, ki se fejezhető, misztikus aurája ad egy olyan hamis érzetet, hogy benne van a rendszerben és a rendszer tudja mit kezdjen vele.
Olyan a mi gazdaságunk mint a ciánszennyeződésű bányáink, hogy pár ezer ember munkahelyéért, és néhány fillér adóért lemondunk természetünkről és hosszútávú jövőnkről. Másoknak jól jön az a kibányászott arany, valamivel olcsóbban kitermelik egy akármilyen országban, nem érdekli őket, hogy utánuk mi marad, a médiákon át bedumálják a népet, hogy ez is a nagy gazdasági projekt egy része, nincs mese menni kell előre.
Igenám, de ha nem megyünk előre, akkor a papok nem jöhetnek a németországi kisvárosok példájával, hogy bezzeg azok nem restek mint mi, bezzeg minden ablakból ömlik a sok színes virág. Igen, nálunk azért nem ömlik minden ablakpárkányról lefelé a virág, mert restek vagyunk, nem azért mert a túléléssel vagyunk elfoglalva és nem érünk rá. És valljuk be, nincs ezek után kedvünk se hozzá.
Ezek a próbálkozások, mint az enyém, hogy megjátszom itt a gazdát, meg sokan mások, akik ugyancsak megjátsszák a gazdát, nagyobb befektetéssel is mint én, szerintem egy fajta megvilágosodás, de ezen túl egy holt vágány. Egy nagy kezdés, mely nem része semminek, nem vezet sehova és nem zárul be semmivel. Legfeljebb egy elhallgatott csőddel. Maximum egy hobbi szinten űzött nemtommi, de ez abszolút semmi de semminek sem a kezdete sem a vége.
Ha valakinek van türelme tovább követni, hadd jöjjek két példával.
Az egyik a tojás. Történetesen egy hatalmas csirkefarm közepette élek. Amennyit átlátok működéséből, éppen elég, hogy képet tudjak alkotni a tojás jelenéről és jövőjéről itt nálunk. Ezelőtt öt évvel a csirkefarm jövője meg volt pecsételve: hogy tönkre megy. Nos, nem ment tönkre. Mert jött egy fiatal csaj, és azt mondta, hogy nem fog felzárkózni kérvén a nagyáruházak kegyeit, beadván tojásait árusítás végett, hanem barakkokat hozott létre több város fontosabb negyedeiben, piacain. Ma ez a csirkefarm fejlődik. (persze van itt egy árnyalata is, hogy sok európénzt pályázott, azért, hogy eukonformált legyen a csirkefarm). Viszont, ahhoz, hogy a nagy áruházak tojás árait be tudja tartani, a termelési költségein kell módosítson, s innen a kihagyhatatlan génmódosított növényekből készült tápanyag, mely jelenleg a piacon forog.
Most jöhet egy valaki és azt mondhatja, hogy igenám, nincs mit csinálni, ez a versenyszellem.
Erről beszélek. Hogy a tojást nem a saját terméseinkből készült táppal etetik ezeket a madarakat, hanem olcsóbban előállított, gépesített, külföldi forgalmazóktól szerzik be, ezennel a gazdaság tojás részét csak egy nagyon szűk szegmensében birtokolja, nincs meg az eleje, a kezdete, azaz a mezőgazdaság teljesen hiányzik ebből a képletből. Az ötlet a saját üzletekkel jó, viszont hiányzik a dolgok eleje. Nem azért, mert rosszak a csirkefarmosok, hanem azért, mert nálunk egyelőre nincsenek azok a gépekkel felszerelt mezőgazdasági egységek, a génmódosított magok is valószínű még drágák nekünk, illetve nem tudjuk világpiaci áron biztosítani az alap mezőgazdasági termékeket.
Ez a példa az egyik része a dolgoknak. A másik része pedig legyen a következő példa.
Bálint gazda honlapját szoktam nézegetni, azzal a pretencióval áll elő ez a honlap, hogy a nagy magyar bio gazdaság. Nézem azt a paradicsomos filmet, ahol egy mackóforma fickó álszerénységgel mutatja be a melegházas paradicsom ültetvényét, melyet végignézve az ember rájön, hogy az minden de nem bio. A film arra hivatott szerintem, hogy lelombozza az álmodozó kistermelőt, akinek sosem lesz többszáz ezer eurója befektetni valója egy hasonló rendszerbe, illetve sosem tud másképp piackonform áron termelni.
A lényeg az, hogy a hozzám hasonló Bálint gazda követők, kik körberajongjuk a katicabogarat, mint bio tetüirtót, most leckét kaptunk arról, hogy miként kell paradicsomot gazdaságosan termelni. Mert ha Bálint gazda mondja, akkor biztos úgy van. Most vagy az van, hogy Bálint gazda eladta a forradalmat, vagy ez a “Bálint gazda” is egy fiktív valaki, mint a “Józsi bácsi” meg a “Jakab Andor” és sokan mások, kiknek a márka neve alatt futtatnak eladható vagy fertőzhető ideákat? Mert ugye a kereső a forradalmár embernek olaj kell a tűzre, de ha lehet csak tűzijáték módra, hogy azt a kevés szikrát amit csiholnak, csupán hangos, értéktelen pattogtatásnak tűnjék, melyet egy jól irányított odamondással ki lehet végezni, le lehet járatni.
Hiányzik a körbezáródó gazdasági életünk. Szanaszét dolgozgatunk, alkotgatunk, ezért sincs kortárs irodalmunk, mert senki ne mondja nekünk, hogy Markó Béla és társain kívül nincs irodalom Erdélyben, hiába akarják monopolizálni a piacot, ezért nincs sem építkezésünk, mert minden szart lemajmolunk külföldről, ezért nincs semmink. Nincs igényünk, nincsenek elvárásaink, nincsenek álmaink, mert halvány lila fingunk sincs mivel eszik azokat.
Aszfalton lepottyantott szarok vagyunk a nagyvilágba vezető pályán.
Hatalmas ellenséggel állunk szemben, és ez az ellenség úgy látszik legyőzhetetlen, mert ez az ellenség nem más, mint mi magunk.