Hit által

Egy nyár végén ott ültünk a fűben, a tó partján, a lemenő Nappal szemben, néztük a víz alá bukó vad kacsákat és közben beszélgettünk. A hit dolgairól beszélgettünk. Noha mint emberek jól megvoltunk egymással, a hit dolgaiban nem értettünk egyet. A hit dolgai miatt mindegyikünk másképpen értelmezte az egész életet, azt az életet, amit tulajdonképpen nem érinthetjük, nem foghatjuk, csak beszélünk róla, álmodozunk róla egy nyár végén a tóparton, a kacsákat figyelve, amint alábukva halásznak. S ameddig ezeken a dolgokon hitbelileg nem értettünk egyet, beszélgetéseinkből sem lett semmi. Mert ha hit által nem értjük egymást, nem ér semmit a kézzel fogható élet. Magyarán ilyenkor az ember elszalassza a kezéből a galambot, a kerítésen illegő billegő énekes madárért. Ami tudva levő, hogy lehetetlen megfogni.
Hit által van bennünk vagy nincs Isten. Állítólag Isten is hajlandó egy nyári estén egy tópartján beszélgetni az emberrel az dolgokról, és ugyanarra a következtetésre juttatja az embert, hogy ha eltérő a hitünk, nem lesz közös konyha. Nincs egymáshoz közünk, ha hitben nem ugyanazon a húron pendülünk. Magyarán vita a semmiről, illetve hogyan fogjuk meg a semmit.
És amíg mi ezeket a hiteket osszuk, mert semmi sem bizonyos csak amit megfogunk, viszont hit által az ami megfogható, az mind szennyes és tisztátalan, tehát isten előtt bűn. És a bűn zsoldja a halál.
Én hiszek abban, hogy a közvetlen környezetem éltet engem, ha vigyázok rá. Ha szeretem a helyet ahol és amiben élek, tárgyakkal, emberekkel, állatokkal, növényekkel, ők viszont szeretnek engem. Ha fedelet építek a fejem fölé, az eső azt mondja, na végre rájöttél, hogy nem tudlak kikerülni, amikor esek, amikor pedig a szél ellen falat építek, a szél azt mondja, na végre rájöttél, hogy amikor fújok nem tudlak kikerülni. Amikor látja Isten, hogy műhelyért összehazudtam a fél világot és eladósodtam mindenki felé, csakhogy dolgozhassak, azt mondhatja, na végre rájöttél, hogy másoknak termelve valami hasznosat, tudsz te is az élethez hozzáférni. Így jut a hit a valamibe, a kézzel foghatóhoz. A hit egy majdani elképzelt akármiről, egyenesen ostobaság, az emberi jólétnek a kárára találtatott ki, illetve egy kis dologkerülő egyébként értelmes emberi csoportnak az invenciója, hogy hit által, persze emberfeletti erőkre hivatkozva, maga alá gyűrjön népeket. És hit által megosztván őket, egymásnak ugrasztani.
Meg kell szokjuk a halál gondolatát, az elmúlást, és vigaszt kaphatunk abban, hogy bomló testünk majd trágyának jó lesz. És lelkünk ne nagyon kószáljon majd az űrben kórusokban zengedezve, hanem költözzön gyermekeinkbe, hogy még több lelki ereje legyen, hogy még többet és jobbat alkosson úgy a maga, mint a környezete gyönyörűségére.