Zseniség

 

Egyszer, Muskóczi azzal ment anyukájához, hogy ő semmiben sem zseni. Mármint őmaga, mint Muskóczi, nincs semmiféle különös tehetsége semmihez.

Közben Muskóczi anyukája éppen főzött a konyhában. Krumplilevest készült főzni.

Muskóczi csak áradozott, hogy milyen könnyű annak, aki zseninek születik, semmit sem kínlódik semmiért, csak úgy kipattan eszéből minden, főleg, ha a zenében zseni, csak úgy fut a keze a zongorán, oda sem néz a billentyűkre, ne is említsük például azt aki már tízévesen úgy dobol, hogy beleremeg a ház tőle.

Muskóczi tovább folytatta azzal, hogy milyen rossz annak, aki semmiben sem zseni, mindent keserűen meg kell tanuljon, hosszú, hosszú éves gyakorolás után ér el valamit, mint például a gitározásban, két év kell, amíg az akkordokat megtanulja annak aki nem zseni. És azt is úgy, hogy közben nézi a húrokat a gitáron. Csakis a zseni tud úgy gitározni, hogy nem nézi a húrokat.

Muskóczi, hogy érveinek nagyobb nyomatékot adjon, felhozta Kelemen Attila esetét. Elmondta ott a konyhában, miközben az anyukája a krumplileveshez pucolta a krumplit, hogy direkt azért ment el Kelemen Attilához egy délután, hogy eltanulja tőle a tanulási módszerét, erre mit látott? Kelemen Attila úgy végezte a számtan házifeladatokat, hogy miközben keze olyan sebesen írta a számokat, hogy Muskóczinak ideje sem volt lemásolni azokat füzetébe, felsorolta az összes fotbalcsapat játékosait fejből. Hát csoda, hogy színtiszta tízes mindenből?

Hát úgy könnyű, mondta Muskóczi, hogy zseninek születik az ember.

És nem elég, hogy ez a Kelemen Attila egy zseni, de nagyon jó szaladó is, ezért ő az osztály legjobb focissa.

Bezzeg ő, magára értve Muskóczi, semmiben sem zseni, nemcsak eszileg nem zseni, de lábilag sem, nem tud futni rendesen, a labdába is fél belerúgni, nehogy mást megüssön a labda, bezzeg Kelemen Attila olyan bátoran rúg a labdába, egy cseppet sem aggódik, ha a nehéz bőrlabda valaki hasát, vagy netán fejét megüti. Arról ne is beszéljünk, folytatta Muskóczi, hogy nem ért semmit se a számtanból, se a fizikából, a kémia az egyenesen olyan mintha az űrből eresztették volna le neki, de ez se elég, mert semmit nem ért az egész iskolából.

Muskóczi azt is elmondta anyukájának, szinte panaszkodva, hogy bár nem érzi magát butának, mégsem érti, miért nem tud odafigyelni az iskolában, miért utálja az iskolát, és egyáltalán, miért nem lett valamiben, akármiben csak egy kicsit is zseni? Mert ő semmiben, de aztán semmiben nem zseni.

Közben a víz a fazékban sercegni kezdett, lassan a krumplit bele tette Muskóczi anyukája a fövő vízbe, és csak hallgatott, míg figyelemmel kísérte Muskóczi panaszkodását.

Muskóczi az egyik hokedlin elgyengülve ült, fejét lehajtva, gondbamerűlve a padlót vizsgálta.

Kis idő múlva megszólalt Muskóczi anyukája, hogy figyelj ide te Muskóczi, nekem most te lennél a legnagyobb zsenim, ha ezt a krumplihajat kivinnéd a kapuhoz a szemetesládába.

Ja persze, felelte Muskóczi, de én nem erről beszéltem, amikor a zseniségről beszéltem.

Tudom, csillagom, mondta Muskóczi anyukája, de most hol van az a sok zseni a világból, hogy legyen aki kivigye ezt a hulladékot a szemetesládába? De te itt vagy! Nekem te vagy az egyetlenem, és nekem úgy is jó vagy, hogy nem vagy semmiben sem zseni, sőt, most te vagy nekem az egyetlen reményem! Mert hiába tudnál szélsebesen zongorázni, vagy gitározni, vagy hiába sorolnád fel a világ összes futbalossait, ha nem lennél itt, hogy kividd ezt a szemetet. És ha nem lennél itt nekem, nem lenne kinek főzzem ezt a krumplilevest és irtó boldogtalan lennék.

Muskóczi, valószínű abból kifolyólag, hogy nem született semmiben sem zseninek, hirtelen megértette, hogy neki is milyen fontos szerepe van ebben az életben! És nem kell fusson a szemeteshez a krumplihajakkal, hanem sétálva is ráér. És miközben sétálva visszajött a kaputól, elgondolta, hogy legalább senki nem kérheti számon tőle, ha nem elég gyorsan fut keze a vad szonátán, hisz ő nem zseni, hogy számonkérjék.

Miután meglett a krumplileves, Muskóczi testvére is előjött, meg az apukája is, jó nagyot ettek belőle, vörös hagymával és Muskóczi megnyugodott, hogy nem kell annak a terhét viselje, hogy semmiben sem zseni.

Aztán soha többet nem került elő a zseniség dolga, Muskóczi mindig arra figyelt, hogy mi az amit ő a maga zsenitlenségében el tud végezni. És rájött aztán az életben, hogy vannak dolgok, amiket csak ő és senki más nem tud elvégezni egy adott helyben és pillanatban.

Ha úgy vesszük, nyugtatgatta magát később is Muskóczi, hogy ha innen nézzük a dolgokat, a maga helyén ő is egy zseni.

Színezhető