Aki
látta a Madagaszkár rajzfilmet az tudja, miről beszélek. Egy
alapjában vicces rajzfilm, a pozitívisták mondhatják magukban, jé
ez egy pozitív dolog, mert végig röhögöd magad benne, de
valójában a film egy dráma. Megszöknek az állatok a biztonságos
de unalmas jólétből, az állatkertből, és mikor a dzsungelbe
érnek, Alex az oroszlán megéhezik és a társaiban kezdi
felfedezni az ennivalót. És a jópofa pozitívizmus átalakul sűrű
realizmussá, mikor felfedezik a szökött állatok, hogy biza a
dzsungelben eszik egymást az állatok. Nem számít már semmilyen
jópofaság, grimaszkodás, Alex már csak sonkát lát minden
élőlény helyett.
Valahogy
ilyen a mi vízen járásos életünk is a nagy pozitív hajszában,
lassan már nagyobb iparban zajlik ez a pozitív keresés, mint
bármilyen munka.
Van
itt nekem egy román srácom, aki úgymond bérli a műhelyben való
dolgozási jogot, valójában annyira kevés az a mit fizet, hogy
egyenesen irreális. De tudom, hogy ha többet kérek, nincs értelme
vállalnia, dolgoznia. Ilyenkor törölhetik a seggüket a
marketinges szakértők a szakértelmükkel és a hívők az
imádságukkal. Az életben nem a hegyibeszéd a mozgató rugó,
hanem a cselekedet. Ha a marketingesek vagy a hívők steril
álmodozásaikat vennék figyelembe az emberek – és itt különösen
megszólítanám a hindu meg budha mániásokat, a képmutató
egyszerűségi képletükkel- rég elpatkolna legtöbb jóhiszemű
barom ember.
Ez
a román srác teljesen eszméletlen stílusban vállalt be hatalmas
munkát. Van két lánya, az egyik még baba, a felesége otthon van
a gyerekekkel, a srác szaladgál, próbálkozik, banki adósságuk
is van, hogy trendben legyenek. Láttam, nem lesz meg határidőre a
bevállalt munkájával, azt is láttam, hogy kezdi elveszíteni a
talajt maga alatt. Óh, ti marketingesek meg álszent hívők, már
látom is ahogy kezelnétek ti ezt a dolgot: imával, meg süket
dumával.
Odaálltam
a gyerek mellé, félre tettem a saját megrendeléseimet és
segítettem szakmailag és fizikailag neki. Persze, valamennyit fizet
nekem a munkámért, de hát nem első alkalom, hogy valamiért nem
azt a lóvét kapom. No nem egy délutáni szendvics készítésről
van itt szó, amit elmegy egy átlag polgár a egy hideg délután és
mint egész évre szóló jócselekedet adag készít egy hontalannak,
hanem itt három hetes munkáról van szó. Mondhatnám azt is, hogy
én voltam az őrző angyala. De ezt a süket balfasz hívők meg
pozitívisták mondanák. Mert én azt mondom, hogy ez a normális
ember és ember közötti kapcsolat. Hogy segítünk egymáson. Csak
annyira intelektuál lett az emberiség, hogy bedilizett a sok
lekturától. Balfasz, életképtelen lett, álmodozó és
bálványimádó lett. Mert már nem ismeri fel az életet, azt hiszi
vannak képletek. A faszom képlete van! Nincs semmi képlet. Az élet
az ember kezében van, nem a fejében. Az ember feje tele van
hülyeséggel.
Sokan
-bevallom bennem is voltak ilyen tömeghisztéria keltett gondolatok-
azt hiszik, hogy az emberiség annyira megszokta a villanyt, hogy ha
lezáródik a villany, sokan meghalnak. Belehalnak. Egy frászt. Meg
vagyok győződve, hogy egy hét alatt az emberiség váltani tud.
Egy hét múva már nem is emlékszik a villanyra. És hogy meg fog
nőni az erőszak és a banditizmus, az azért lesz, mert pontosan
mi, akiknek az az idióta látomásunk magunkról, hogy hű de fasza
intelektuálok vagyunk, a mi hülyeségünkben, hogy egy fasza hely
ez az élet, csak vízen jár mindenki és hallelujázik, ez fog
visszacsapni ránk. Majd felismerjük a madagaszkári egymást
zabálást. És akkor majd rettegve a tűz mögé csavarodva fogunk
sírni, hogy a nagy technika idején nem voltunk képesek összefogni
és élő láncot alkotni a tudásunkból, szakértelmünkből, és
vagyonunkból.
Jött
ez a kétbalkezes román srác, hozott még két ilyen félöreget,
azok könyörgő szemekkel néztek, hogy fogadjam el az ajánlatát
ennek a kétbalkezes román srácnak. Hogy ad két embert a
tudásomért. A két öreget fizeti ő, vágják nekem a tűzifát,
hordják fel, én meg segítsek rajta a szakértelmemmel.
Éppen
a napokban volt nálam egy barátom, akivel osztottuk ezt a dolgot,
és elvoltunk ragadtatva csillogó lángeszünktől, hogy bezzeg mi
már előrébb vagyunk, mert lám elkezdtünk ezen már gondolkodni.
Erre jön ez a román kétbalkezes srác és minden duma nélkül
életbe lépteti azt amin mi még csak gondolkodunk.
Hát
ez a különbség, a vízen járás és a cselekedet között.
Felismerjük
a helyzetünket és megkeressük a tennivalót, vagy továbbra osszuk
a semmit és imádkozunk, várván a messiásokat? Holott mindenre a
válasz a két kezünkben, a gyomrunkban van. Aztán jóllakottan
furulyázhatunk egy ősmagyar nótát, akinek kedve van hozzá. De
legszívesebben inkább egy Korda Gyurit hallgatnék. (Szegény anyám
megfordulna a sírjában, ha tudná, hogy „a” Korda Gyuri krupié
egy kaszinóban...)