A működési alapelve nagyon egyszerű. Felteszem az Edda lemezt, a harmolizer szépen leolvassa a hangok felharmonikusait, azok összetételét, tulajdonságait, kiszelektálja az ember a kívánt készletet, majd beóbégatja a saját készletét, azt is leanalizálja a gép, majd jön a kotyvaszték, kitoldja, levágja amiket kell, hogy elérje a kívánt felharmonikus készletet.
Ezt az ötletemet egy lapból inspiráltam, ahol leírt egy ugyancsak ilyen valami találmány elképzelést, hogy a zajos gyárak hangszennyeződését hogyan lehetne fehér zajjá alakítani? Egy harmonic analizer kutuja leolvassa a zaj felharmonikus készletét és hozzágenerálja a többi felharmonikust, amíg fehér zajjá alakul.
Tudományos kutatásaim felfüggesztése egy időre esett apám harmadszori bebörtönzésével.
Három és fél évet volt elzárva.
Egy évig nem engedtek látogatni.
Mikor legelőször beengedtek hozzá, a szokásos üvegfalhoz, telefon kagylón beszélgethettünk. Kérdezte, mit csinálok? Én a hülye, nem tudtam, mit mondjak neki. Elkezdtem mesélni neki, hogy egy rossz harmonikából akarok orgonát csinálni. Azt mondta meséljem el. Elmeséltem neki, hogyan fogom megoldani a levegő beáramlását a sípokhoz, mindezt azért, mert utálom a harmonikát a vállamra tenni és mint egy majom húzni-nyúzni azt a zsákot, meg mint egy mutuj a hasamon billentyűzni. Eltelt az öt perc beszélgetés, azt mondta írjam meg a fejleményeket arra a havi egy postai kártyalapra, amit elküldhetünk neki. Én betartottam az ígéretemet, egy pár szót mindig írtam a tudományos munkáimról, akkor is, ha éppen mindig más találmányon dolgoztam és soha nem fejeztem be őket, mert mindig volt sokkal fontosabb, mint az azelőtti. Akkoriban nem igazán értettem mire jók ezek a leírások. Később rájöttem, hogy ez valami kódféle volt apámnak, ő ebből mérte le mi történik odahaza.
Azokban a nyomorúságos napokban, években, amikor a szeku rendszeresen meglátogatott minket, ami miatt a rokonok szépen leléptek, sőt anyámat arra biztatták, hogy váljon el apámtól, amiért én értetlenül egy késsel kezdtem hadonászni előttük, soha eszünkbe nem jutott, hogy nekünk valamit is fel kellene adni. Nem. Egyszerűen olyan naivak voltunk, hogy eszünkbe sem jutott. Hónapokig áram nélkül voltunk, üres kenyér mellé a teába ritkán volt cukor. Mégsem gondoltunk öngyilkosságra meg ilyenekhez hasonlókra. Pedig anyám is, testvérem is, én magam is magunk alatt voltunk. Ehhez még szenvedni kellett a nálunk lakó nagymamánk mindennapos zsörtölődéseit, meg lejáratási kampányait apám ellen.
Ezzel szemben mit látok ma a tévében?
Nem egyedi esetről van szó, több nyugdíjas benyújtott ilyen szokatlan kérvényeket, hogy őket altassák el örökre, mert nem bírják az életet tovább ezekkel a feltételekkel. Az elején azt hittem valamiféle vicc az egész. De aztán látom egyre másra jelennek meg ezek az elaltatásra vágyakozó nyugdíjasok és a kétségbe esett műsor vezetők, akik könnyes szemekkel mutatják be őket ország világ előtt, rájöttem, ezek nem viccelnek.
Hát azt a lekonyult faszú rabseregét még máma azoknak a nemnormális vágóhídra való degenerált vén hülyéinek! Hát nem szégyellik magukat a kúrva anyjukat? Nem sül ki a szemük a kamerák előtt azoknak a rohadt piros könyveseknek? Méghogy nem bírják és kérik elaltatásukat?!? Hát akasszák fel magukat az első fára! Vágják fel ereiket! Dobják magukat a vízbe! Olcsóbb és adómentes.
Hát ide züllött le az az úgynevezett felnőttség? A példamutatás? Hogy fenyegetőzünk holmi öngyilkossággal? Hát vágd el a torkod vén banya, vén faszi! Vágd el, csurogjon, spricceljen a vér belőled idióta. Szégyentelen disznó banda! És szégyellje magát minden újságíró, bemondó és akárki, aki ezekkel a szkizofrén fenyegetőzésekkel zsarolni próbál bárkit!