Elnéztem a kis léces betétű ajtókat, hogy még esetleg futhatnának egy kört.
S akkor mint a filmekben, menjünk vissza az időben: 17 évvel ezelőtt.
Egy apáca megrendelt az ajtó háta mögé egy sor cipős szekrényt, de legyen keskeny, ők majd elrendezik a cipőket fordítva. Ő mutatta, hogy milyen mély lehet a bútor. Kinyitotta az ajtót és mutatta, eddig lehessen nyitni az ajtót. Legyen szép natúr fából a szekrény. Olyan léces.
Meglett a szekrénysor, elvittem.
Fél év múlva, hogy mégsem jó. Csinálnék helyébe másikat? De úgy, hogy ne fizessen többletet. És legyen nagyobb. Mert végül is, nem muszáj az ajtót annyira kinyitni.
Hozván az általam szokásos áldozatot, holott nem volt szamaritánus szituáció, azt mondtam rendben, de akkor nem fából lesz, hanem ilyen préselt lemezből. Oh, hogy az szuper lesz.
Meglett, elvittem, jobban örültek neki mint a fának. Mert hogy milyen szép. És praktikus. Érdekes, hogy az ipari szemhez szokott fogyasztó (még radikális apáca esetében is) a gépiesen egyforma mintákat, felületeket jobban szereti, mint a fa szánalmas erezetvilágát, sutaságát, néha naivitását.
A megmaradt fa cipős szekrény meg sokáig könyves szekrény volt lakásunkban, aztán lett belőle cipős szekrény. Fiam kiskorában meg szépen telefirkálta mindenféle színes filctollal az ajtókat.
Történt, hogy megmaradt fiókokból szekrényt csináltam, ami végül is nem került a házba, hanem az lett a cipős szekrény. Kényelmesebb és több fér. Így a léces ajtajú szekrénysorocska a műhelyben kötött ki.
Pár hónap alatt jött is egy kis szekrényke rendelés, ilyen kis költségvetésű projekt, és mikor megláttam az ajtókat, megvilágosodtam, hogy az pont jó lesz oda.
A régi lakkot már hiába csiszoltam volna fáig, az anyag az elmúlt 17 évben megsárgult. De nem is volt ez baj, mert ahova kellett, beleillett a régi fenyőbútor. Kiegészítésként szolgált más fenyőbútorok társaságában.
Így csak a filctoll nyomokat csiszoltam le egészen finom szivacs csiszolóval. Aztán újra lakkoztam mindet. Meg ugyancsak régi fából fiókokkal bővítettem, hogy a szekrény elérje a kért magasságot. Az oldalakat régi, furnérozott bútorlapokból vágtam ki, a felső lapra meg vékony, mintás fa szegélyt ragasztottam, hogy ne legyen ilyen műanyag élzárásos széle.
Így kapott még egy esélyt a léces ajtó. Sőt, fő helyre került, mert sok díszes vendég fog szemezni velük.
És még megmaradt három ajtó. Azokra vajon milyen sors vár?
