Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Mi, a kis emberek.

Felmerül bennünk a kérdés, ha nem számíthatunk senkire mi kis emberek, akkor mit tegyünk? Amíg az embernek van egy biztosabbnak látszó munkahelye, addig nem érdekli, mi van a világban. Mihelyt megszűnik a munkahelye, és eltelik az a bizonyos ideje, amikor már a pozitív szemléletének sincs értelme, hogy sebaj, majd fog találni magának munkahelyet, van két esélye. Az egyik esélye az, hogy csüng a családján, mint egy eltartott, ha van ilyen családja, amelyik eltartsa, vagy a másik esélye az, ha felfedezi önmagát és belevág valamibe. Nyugodt lélekkel mondom, hogy aki a másodikat válassza, az nagyon helyesen dönt. Egyrészt mert szerintem leáldozott a munkahelyes világnak, ilyen alig lesz, hogy elmegyek valahova nyolc órázni. Másrészt meg nincs mire várni. Sajnos nincsenek a vezetőink között okos emberek, legyen az hatalmi vagy ellenzéki. A politikusokra egyelőre nem lehet számítani.
Az utóbbi időben találkoztam olyan ismerőseimmel, akiknek mind jó állásuk volt, biztosnak látszódtak, közben elvesztették és elbeszélgetve velük mindegyik azt mondta, hogy egy darabig reménykedtek, vártak, olvasták az újságokat, aztán egy idő után abbahagyták, elkezdtek munkákat vállalgatni. Ki itthon, ki külföldön.
Engem ez a fajta krízis nem igazán érintett, mert én felvállaltam a saját életemet már tizenöt éve. Magyarán megéltem egy pár csúcsot és völgyet. Igaz, ennyit nem aggódtam soha, mint mostanában. Mert ha korrupt is volt a mindenkori hatalom, a kisembernek mindig volt egy kiskapuja. Ma ez a kiskapu nemigen látszik.
Nemrég hárman beszélgettünk erről. Mindegyik tudott példákat hozni arról, hogy mások hogy csinálják. Érdekesek voltak azok a példák. Azért tűntek számomra érdekeseknek, mert noha különböző ágazatokból voltak merítve a példák, volt egy közös bennük, éspedig a minimális szinten való működés. A láthatatlanság. És talán azért, mert inkább a szürke gazdaság alatti szinten működnek. És talán az sem megvetendő, hogy legtöbb ilyen kezdeményező igen kiábrándult az állami rendszerekből, elvesztették mindenféle bizalmukat a hatóságokkal szemben.
Beszélgetés közben felmerült az a kérdés, hogyan tudnánk egymáson segíteni? Persze, az egy dolog, hogy egymástól kéne vásároljunk, de hogyan? Mert az elég ciki, hogy minden nap az ember elmenjen cipóért az egyik faluba, tejért a másikba, szóval ez így nem működhet. Pedig mikor mindegyik összeszámolta az ismerőseit, kiderült, hogy még itt a szórványban is vagyunk magyarok, akik majdnem önellátók tudnánk lenni, az alap élelmiszereket direkt a termelőktől tudnánk vásárolni. Abban is megállapodtunk, hogy nemcsak árban járnánk jól, hanem minőségben is.
Én a kisember reményét ebben látom. A személyes autonómiát, egy láthatatlan közösségben. Ha jellemeznem kéne az elkövetkezendő időket, akkor azt mondanám, hogy a minimalizmus ideje jön. Fel kell aprózni a nagy dolgokat, hogy ne legyen szem előtt.
Felmerült bennem az az ötlet, hogy talán kéne egy honlapot rittyenteni a hunyadi termelőkről. De aztán elvetettem a gondolatot, mert nem biztos, hogy jó az a hunyadi kis termelőknek, akik csak félig meddig nyilvánosak. Esetleg a tudatosságot kéne fejleszteni, hogy figyeljünk egymásra, biztassuk egymást és főképp vásároljunk egymástól.
Persze, vannak ilyen hozzáállások, hogy szabad piac és még a pap is onnan veszi a kenyeret, ahol olcsóbb. Vannak rossz tapasztalatok is, hogy támogatva akartak vásárolni, és kiderült, nem érte meg, a termék nem volt minőségi. Benne van a csomagban. Viszont nem érdemes egy két kellemetlen tapasztalatért lemondani a tervről. Mert van ennek egy másik jó oldala, hogy aki komolyan a saját termeléséből akar megélni, előbb utóbb vagy megtanulja jól csinálni a dolgát, vagy egyszerűen lemarad a dologból.
Nem veszek a szomszédomtól tejet, mert pisiszagú a teje. Kész. Érdeklődtem, ez nem normális, a tejnek nem szabad pisiszagúnak lenni. Nem érdekel, miért pisiszagú, de így nem kérem. És nagyon megnézném azt a tejet, amit egy magán termelőtől vennék. De nem zárkózom el. Szerintem lehet nempisiszagú tejet előállítani. A feleségem munkahelyére egy román, öreg házaspár mindig friss zöldséget hoz. Ég és föld az íze a piaci árúhoz képest, a multikról nem is beszélve. Vevők voltunk uborkára, paradicsomra, padlizsánra. Télire is eltettünk jó sokat. Nem néztük azt a pár banit, amit pluszba fizettünk. Valamivel többet kértek, mint a piacon, de a minőséghez és a kiszolgáláshoz mérve teljesen elenyésző volt az a plusz. El tudom képzelni, hogy egy kertész család néhány ilyen vevőből meg tudna élni. Egy néni hozott sajtot. Hogy saját készítésű, azt mondta. Aztán észrevettük, hogy mindig más ízű volt a sajt. Kiderült, hogy viszont eladó volt. Megvette innen onnan és eladta másoknak. Lemondtuk a sajt dolgot. Ha valóban saját lett volna a sajt és jó, vettük volna.
Az utóbbi időben találkoztam azzal a jelenséggel, hogy engem kerestek fel, mint asztalost, hogy úgy gondolták, ha már rendelnek, tőlem, magyartól rendeljenek. Az elején féltem ettől, mert arra gondoltam, hogy ez mese, ezzel akarnak leszedni a lábamról. De aztán ráébredtem arra, hogy nem, ez egy lehetőség. Igen elgondolkodtam ezen, és rájöttem, hogy ebben az irányban kell nekem nagyon kifejlődni, ami azt jelenti, hogy a munkám minőségére fokozottabban oda kell figyeljek, inkább ne csináljak olyant, ami van a piacon jobb nálam. Ezért is döntöttem úgy, hogy egyszerű asztalosnak fogom magam megismertetni, egyéb okok miatt is, nem fogok teljes szolgáltatásokat bevállalni. Mert jobb egy egyszerű asztalosként ezt azt csinálgatni, kevesebb pénzért, de ugyanannyi elvárással, semmint vetekedni a hitech termékekkel, még ha féláron is. Ilyen szempontból sikeresebbnek látok egy olyan termelőt, aki azt mondja, hogy kidolgoz egy sajtot, ami megtetszik egy adott vevőkörnek, és akkor ezt a minőséget megtartja, mint a Szentírás betűit.
Szerintem érdemes erről beszélgetni. Mert nemcsak sajtról van szó, kiterjedhet ez a felfogás az élet minden területére.
Az egészben az a jó, hogy erre a fajta közösködésre a világban kialakulófélben levő helyzet valamennyire kényszerít. Kényszerítve vagyunk felmérni a saját erőnket, és használni a kezünk ügyébe eső eszközöket, lehetőségeket. Nem kell ehhez sem a jobb oldal, sem a bal, sem a vallás, sem semmi más dolog, mint a túlélési vágy.