Minden
második blog erről szól. Hogy a változás te magad légy. Ó, én
balga! Hogy ezt eddig nem értettem. Hogy ez miről szól?
Jött,
hogy itt hagyná a motorját nálam. Nem tudta eladni. Esett az eső,
s ezekkel e húsvétokkal nem volt piac. Kiment, de az eső miatt, s
a húsvétok miatt nem jött senki. Mert ma elmegy végleg Németbe.
A gyerekeihez. Megy a feleségével. Bepakolták a dubát. Vannak már
ilyen költöztető járatok Németbe. Csak kétszázötven euró.
Megmondta a gyerekeinek, hogy eltöri a lábukat, ha haza jönnek.
Nincs már itt mit keressenek. Nincs már itt jövő. Majd jön és
elviszi a motort is.
Tegnapelőtt
hívott egy Ausztráliában élő román ismerősöm, aki sokat
dolgoztatott, ilyen lakás berendezéseket rendelt tőlem. Valamikor
jött ő is az ilyen nagy hazafias dumákkal, hogy itthon kell
valamit kezdeni. Nagyon jó dizájner a csaj. És tudta mindig mit
akart és mindig letette a lóvét rendesen. Uram Atyám, ha ilyen
világ lenne, mondtam mindig, érdemes lenne dolgozni. Jó érzés,
amikor lovettában is értékelik az ember munkáját és nemcsak
hátveregetésben. Ritkán találkoztam olyan rohadt kapitalistával,
aki elkezdett volna kekeckedni a lóvéért. Ez egy jó erkölcsös
balkáni módszer. Mármint a kekeckedés. Igaz, a rohadt kapitalista
sosem jött a szöveggel, hogy a változás te magad légy. A rohadt
kapitalista mindig azzal jött, hogy mikor lesz kész? Ezzel a
csajjal fél órát beszélgettünk. Azt mondta, Attila, verjél ki
mindenféle illúziót, hogy a te fiadnak Romániában jövője
legyen. Az euró összeomlik, a Balkán visszahúzódik: „nájtmer”
(rémálom). Az lesz.
Mondja
a feleségem ma, hogy tudod, hogy helyet kell hagyjál még egy
lakásnyi bútornak, nem? Ne mondd. Mondtam neki. De igen. Mennek
Angliába. Végleg. A férje kiment másfél éve, most megy a
feleség is a gyerekkel.
Elmentem
a konyhakredencig, bevettem egy piáfent, huzatot kapott a fogam,
fájt az egész pofám, az a fog is fájt, ami már nincs. Nem is
tudtam, hogy a fogak lelkileg nem hagyták el a számat. Gondoltam,
amíg hat a gyógyszer megnézem a fészbukkos ismerőseimet, hallám
mi jót mondanak? Ki sem nyitom rendesen, mert ugye lejárt már a
havi gigabájt internet kvótám és amiatt átvált a lassúbb, a
majdnem nem létező sebességre, és bejelentkezik az egyik srác,
aki dolgozott velem egy pár hónapot, hogy Franciába van pár éve
és most kivitte a feleségét is. Ezelőtt két hete vagy három? Ki
tudja ebben a zsibbadásban az időt számolni? Volt nálunk egy
nagyon kedves ismerősöm. Aki több éve már kint él. Azt mondta,
Uram, Atyám, de jó, hogy hazajöttem. Mert csak most tudom
értékelni, hogy ott kint jó helyen vagyok.
Még
a Ceausescu korszakban közszájon forgott egy vicc: „hogy jött
Nicu a feleségéhez és mondta, te Elena, lassan csak mi ketten
maradunk az országban, a többiek mind kimentek nyugatra. Mire Elena
kérdi: Te és még ki?”
Ez
a vicc jutott most nekem eszembe. És belém nyílalt annak a
felismerése, hogy a változás te magad légy. Ennek az értelmét
én csak ma értettem meg. Hogy ne várd a változást mástól. Te magad légy a
változás amit látni szeretnél a világban.
Ezt
még azért le kellett írjam.