Kifészkelte
magának a helyét az elektroműhelyem. Elgondolkoztam. Mintha egy
élő entitás lenne az elektroműhelyem, kikövetelte a helyét. És
megkapta.
Talán
egy hónapja, mióta itt jártak Emilék, akkor a stúdió kibővült
egy ideiglenes térrel, amit ilyen leszerelt válaszfal elemekkel
határoltam el. Komoly gondot okozott valakinek, hogy mit kezdjen
azokkal a panókkal, eldobná, de akkora panókat hova dobhatna ki? A
szemetesek nem viszik el. Jobban megnéztem és valamikor iroda
asztalokat választottak el egymástól ezekkel az illeszthető
elemekkel. Eltakarítottam én őket, és még hogy örvendtem nekik,
a tulaj el nem tudta képzelni minek örvendek nekik. Hisz ezek a
falak hang elnyelők is. Könnyen kezelhetők. Na ezekkel körbe
határoltam a hirtelen próba termet, ami akusztikailag is bevállt.
Studióilag a falak cuccként hatnak, míg a másiknak irdatlan
gondot. Milyen érdekes. Ilyen, ha valami nincs a helyén.
homályos... de a lényeg látható.. |
Így
került az ugyancsak kiszuperált íróasztal a válasz falak mögé,
ideiglenesen. De közben eltelt a hónap, vagy másfél? Nem
számoltam, de kezdett hozzászokni a szemem az elválasztáshoz.
Történt, hogy újragondolva a dobok felvételi mikrofonozását,
három új mikrofon kábelt kellett csináljak. Reggelenként a kávé
mellett, facebookozás helyett megforrasztottam ezen a kiszuperált
íróasztalon egy egy dugaszt. Közben eltakarítottam a szétdobált
kábeleket. Így kezdett otthonosodni az elektroműhelyem. Arra az
ablakra légyhálót is szereltem. Reggelente szeretem a friss,
madárcsicsergéssel vegyülő levegőt beáramlani. És ezzel meg is
pecsételte sorsát az elektroműhelyem. Le sem tagadhatom, hogy
organikusan alakulok az adódó helyzetekhez.
Az
asztal története az, hogy csúnya. És főképpen a fiókok
használhatatlanok. Madárszaros volt, mikor elhoztam. Letakarítottam
volt, de annak lassan két éve. A fiókokat én sem tudtam
használni. De egyik ilyen facebooktalan reggel kirángatom az
egyiket, finoman azért, ne törjek el valamit, és látom az
előlapok csavarral vannak rögzítve. Meglazítom őket, az előlap
a helyére csúszik és újra szorítom a csavarokat. Láss csudát,
úgy működnek a fiókok, hogy újkorukban sem. Hászepersze, jöttem
rá, amikor húzták ki őket, valszeg tele voltak, idővel
kimozdultak a helyéről a lapok és beszorították a fiókokat. Meg
aztán sokan nem tudják, hogy ezek az íróasztalok is olyanok mint
a finnyás hölgyek, szépen kell velük bánni. Sőt, valamivel
jobbak azért, mert a finnyás hölgyekkel szemben ezek a fiókok
hálásabbak, ha szépen bánnak velük.
két év szünet után.... |
Na ez
forradalom, ujjongtam, mert teljesen átrajzolja az elektro műhely
körüli dolgokat, a fiókokba jól lehet pakolni.
És
akkor így már adja is a végleges falak irányát és helyét, és
meg kellett hagyjam, okosan kiharcolta magának a helyét az elektro
műhelyem. És közvetve pedig a stúdió próbaterem helyét is
körvonalazta, kialakítván a helyiségek közti folyosót, amelyet
leválaszva a hasznos felületről, a fűtendő helyeket is
optimizálta. Így 25%-ot a térből nem kell fűteni. Plusz ez a
folyosó megoldja az intimitását minden helynek, illetve a műhely
és lakás művészbejáró részlegét is, ahol több szatyor
előkészített vízmelegítő tüzelőt szoktam tárolni. Mert azt
is olyankor szoktam vágni, hasítani, amikor több hulladék
keletkezik, olyankor akár tucatnyi szatyrot is megtöltök.
Közben
teszek veszek és leltározom, hogy fel vagyok gyűlve mindenféle
kacattal. Négy billentyűzet, egy darab pentium egyes, kis Acer
laptop, régi nyomtató, kinek adhatnám, persze szimbolikus
összegért? Mert két dolgot fogadtam meg: Fűrészport nem adok
többet ingyéé, és ezentúl, ha valaki nem viszi előre az én
dolgaimat is, nem teszek én se neki előre semmit. Mert hogy, hogy
nem, de ezek a szocpol dolgaimban mindig úgy alakulok, hogy az húzza
az orrát, akin segítek. És mint egy free konyhára bemenő
éhenkórász, kommentálja a menüt. Szegénynek adni megint nem ér,
mert az legtöbb fél órán belül egy deci pálinkára konvertálja.
Ebből nekem rengeteg tapasztalatom van. Sajnos ezeknek se hal nem
kell, se halászni megtanulni, nekik a deci kell. Jó, mondja az
ember, segít egy gyermeken. De fájdalom, sajnos az se különb. Nem
decire adja, hanem mittom mire, de nem a blogját fogja írni a kis
laptopon, mivel a nemtommilyen játék nem fut rajta, egy szál
cigiért képes túladni rajta.
Facebook.
Kérem szépen. A facebook nem ingyenes. A facebook ingyenes azoknak,
akik tátják rajta a szájukat és eszik a gördülő reklámokat.
De annak aki adminisztrál egy oldalt, azzal a céllal, hogy dolgait,
gondolatait terjessze, kiderül, hogy a lájkolók számára sem
jelennek meg a tartalmak, ha az oldalért nem fizet. Viszont, nekem,
mint tátottszájú böngészőnek ömlik a sok kéretlen, fizetett
tartalom, és utána keresve, az általam lájkolt oldalak
frissítései nem jelennek meg. Hiába állítom a friss hírekre,
azok nem jelennek meg. Figyeli szokásaimat a facebook, mint a
google, és “ennem “ad ahogy “ő” gondolja. A megoldás nem a
törlés, hanem a kevesebb használata. Erre vezettem be az elektroműhelyt, mint reggeli intellektuális éhség pótlására.
Közben
megokosodtam. Már a tavasszal vettem egy okos telefont, utolsóként
a faluban, kicsit viszolyogtam tőle, de már nagyon kellett az új
telefon. Pár hónap használat után egészen belejöttem. Imádom.
Gps-re és zenére használom. Netes rádiókat böngészek, irdatlan
jó zenékkel, reklámok nélkül. Mentem is hűségesen őket,
mindig is imádtam a zenéket felvenni, szortírozni és hangulathoz
igazodva hallgatni. Kommunikálni keveset tudok vele, mert nincs
kivel és mit. Ez a facebookos életiskolás oldal is kezdi adni
formáját, alakul az egyprofilú társaság arculata, ugyanazon
kategóriájú, politikai meggyőződésű, világnézetű emberek
sokadalma, akik rögtön rávetik magukat az ellen véleményre,
ezért nem is kommentelek, de lassan már nem is olvasom őket. Unom
már ezeket a mű spirituális ébredőket, akik átutazzák a már
törvényszerű tipikus ébredés útvonalukat és évekre leköti
őket ennek színes és zagyva aurája. De ez a tapasztalat hiányos,
klimatizált íródeákok folytonos megvilágosodása nekem már
fárasztó. És nem akarok tiszteletlen lenni, de nevetséges is.
Érdekes
megfigyelésem, hogy csokorban hullanak le rólam a barátságok, azt
hiszem, olyan vagyok mint egy unalmas öreg malom, aki lassan,
zörögve és darabosan őröl, míg a piac hemzseg a finomabbnál
finomabb lisztet őrlő zenélő gépecskéktől. Ez ellen nincs mit
tennem, de nem is akarok. Alázatos csendemben, mint egy ócskavasra
jelölt öreg gép tűröm az eső savas cseppjeit és a madarak
szarpöttyeit a fészer oldalában.
Így
az okos elektroműhelyről.