Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Okos elektroműhely


Kifészkelte magának a helyét az elektroműhelyem. Elgondolkoztam. Mintha egy élő entitás lenne az elektroműhelyem, kikövetelte a helyét. És megkapta.
Talán egy hónapja, mióta itt jártak Emilék, akkor a stúdió kibővült egy ideiglenes térrel, amit ilyen leszerelt válaszfal elemekkel határoltam el. Komoly gondot okozott valakinek, hogy mit kezdjen azokkal a panókkal, eldobná, de akkora panókat hova dobhatna ki? A szemetesek nem viszik el. Jobban megnéztem és valamikor iroda asztalokat választottak el egymástól ezekkel az illeszthető elemekkel. Eltakarítottam én őket, és még hogy örvendtem nekik, a tulaj el nem tudta képzelni minek örvendek nekik. Hisz ezek a falak hang elnyelők is. Könnyen kezelhetők. Na ezekkel körbe határoltam a hirtelen próba termet, ami akusztikailag is bevállt. Studióilag a falak cuccként hatnak, míg a másiknak irdatlan gondot. Milyen érdekes. Ilyen, ha valami nincs a helyén.
homályos... de a lényeg látható..
Így került az ugyancsak kiszuperált íróasztal a válasz falak mögé, ideiglenesen. De közben eltelt a hónap, vagy másfél? Nem számoltam, de kezdett hozzászokni a szemem az elválasztáshoz. Történt, hogy újragondolva a dobok felvételi mikrofonozását, három új mikrofon kábelt kellett csináljak. Reggelenként a kávé mellett, facebookozás helyett megforrasztottam ezen a kiszuperált íróasztalon egy egy dugaszt. Közben eltakarítottam a szétdobált kábeleket. Így kezdett otthonosodni az elektroműhelyem. Arra az ablakra légyhálót is szereltem. Reggelente szeretem a friss, madárcsicsergéssel vegyülő levegőt beáramlani. És ezzel meg is pecsételte sorsát az elektroműhelyem. Le sem tagadhatom, hogy organikusan alakulok az adódó helyzetekhez.
Az asztal története az, hogy csúnya. És főképpen a fiókok használhatatlanok. Madárszaros volt, mikor elhoztam. Letakarítottam volt, de annak lassan két éve. A fiókokat én sem tudtam használni. De egyik ilyen facebooktalan reggel kirángatom az egyiket, finoman azért, ne törjek el valamit, és látom az előlapok csavarral vannak rögzítve. Meglazítom őket, az előlap a helyére csúszik és újra szorítom a csavarokat. Láss csudát, úgy működnek a fiókok, hogy újkorukban sem. Hászepersze, jöttem rá, amikor húzták ki őket, valszeg tele voltak, idővel kimozdultak a helyéről a lapok és beszorították a fiókokat. Meg aztán sokan nem tudják, hogy ezek az íróasztalok is olyanok mint a finnyás hölgyek, szépen kell velük bánni. Sőt, valamivel jobbak azért, mert a finnyás hölgyekkel szemben ezek a fiókok hálásabbak, ha szépen bánnak velük.
két év szünet után....
Na ez forradalom, ujjongtam, mert teljesen átrajzolja az elektro műhely körüli dolgokat, a fiókokba jól lehet pakolni.
És akkor így már adja is a végleges falak irányát és helyét, és meg kellett hagyjam, okosan kiharcolta magának a helyét az elektro műhelyem. És közvetve pedig a stúdió próbaterem helyét is körvonalazta, kialakítván a helyiségek közti folyosót, amelyet leválaszva a hasznos felületről, a fűtendő helyeket is optimizálta. Így 25%-ot a térből nem kell fűteni. Plusz ez a folyosó megoldja az intimitását minden helynek, illetve a műhely és lakás művészbejáró részlegét is, ahol több szatyor előkészített vízmelegítő tüzelőt szoktam tárolni. Mert azt is olyankor szoktam vágni, hasítani, amikor több hulladék keletkezik, olyankor akár tucatnyi szatyrot is megtöltök.
Közben teszek veszek és leltározom, hogy fel vagyok gyűlve mindenféle kacattal. Négy billentyűzet, egy darab pentium egyes, kis Acer laptop, régi nyomtató, kinek adhatnám, persze szimbolikus összegért? Mert két dolgot fogadtam meg: Fűrészport nem adok többet ingyéé, és ezentúl, ha valaki nem viszi előre az én dolgaimat is, nem teszek én se neki előre semmit. Mert hogy, hogy nem, de ezek a szocpol dolgaimban mindig úgy alakulok, hogy az húzza az orrát, akin segítek. És mint egy free konyhára bemenő éhenkórász, kommentálja a menüt. Szegénynek adni megint nem ér, mert az legtöbb fél órán belül egy deci pálinkára konvertálja. Ebből nekem rengeteg tapasztalatom van. Sajnos ezeknek se hal nem kell, se halászni megtanulni, nekik a deci kell. Jó, mondja az ember, segít egy gyermeken. De fájdalom, sajnos az se különb. Nem decire adja, hanem mittom mire, de nem a blogját fogja írni a kis laptopon, mivel a nemtommilyen játék nem fut rajta, egy szál cigiért képes túladni rajta.
Facebook. Kérem szépen. A facebook nem ingyenes. A facebook ingyenes azoknak, akik tátják rajta a szájukat és eszik a gördülő reklámokat. De annak aki adminisztrál egy oldalt, azzal a céllal, hogy dolgait, gondolatait terjessze, kiderül, hogy a lájkolók számára sem jelennek meg a tartalmak, ha az oldalért nem fizet. Viszont, nekem, mint tátottszájú böngészőnek ömlik a sok kéretlen, fizetett tartalom, és utána keresve, az általam lájkolt oldalak frissítései nem jelennek meg. Hiába állítom a friss hírekre, azok nem jelennek meg. Figyeli szokásaimat a facebook, mint a google, és “ennem “ad ahogy “ő” gondolja. A megoldás nem a törlés, hanem a kevesebb használata. Erre vezettem be az elektroműhelyt, mint reggeli intellektuális éhség pótlására.
Közben megokosodtam. Már a tavasszal vettem egy okos telefont, utolsóként a faluban, kicsit viszolyogtam tőle, de már nagyon kellett az új telefon. Pár hónap használat után egészen belejöttem. Imádom. Gps-re és zenére használom. Netes rádiókat böngészek, irdatlan jó zenékkel, reklámok nélkül. Mentem is hűségesen őket, mindig is imádtam a zenéket felvenni, szortírozni és hangulathoz igazodva hallgatni. Kommunikálni keveset tudok vele, mert nincs kivel és mit. Ez a facebookos életiskolás oldal is kezdi adni formáját, alakul az egyprofilú társaság arculata, ugyanazon kategóriájú, politikai meggyőződésű, világnézetű emberek sokadalma, akik rögtön rávetik magukat az ellen véleményre, ezért nem is kommentelek, de lassan már nem is olvasom őket. Unom már ezeket a mű spirituális ébredőket, akik átutazzák a már törvényszerű tipikus ébredés útvonalukat és évekre leköti őket ennek színes és zagyva aurája. De ez a tapasztalat hiányos, klimatizált íródeákok folytonos megvilágosodása nekem már fárasztó. És nem akarok tiszteletlen lenni, de nevetséges is.
Érdekes megfigyelésem, hogy csokorban hullanak le rólam a barátságok, azt hiszem, olyan vagyok mint egy unalmas öreg malom, aki lassan, zörögve és darabosan őröl, míg a piac hemzseg a finomabbnál finomabb lisztet őrlő zenélő gépecskéktől. Ez ellen nincs mit tennem, de nem is akarok. Alázatos csendemben, mint egy ócskavasra jelölt öreg gép tűröm az eső savas cseppjeit és a madarak szarpöttyeit a fészer oldalában.

Így az okos elektroműhelyről.