Nagyon
érdekes értelmezésben adta elő itt Déván a Komisz&deszka
társulat a „Legyetek jók, ha tudtok” című színdarabot.
Mikor
budapesti barátaink ezelőtt tíz évvel kedveskedni akartak nekünk
és elvittek a megannyi múzeumlátogatás után Madách „Az ember
tragédiája” című szuperprodukcióra, egy adott pillanatban a
feleségem megbökött, mert elaludtam. Utána mondta, hogy ember,
hogy unod az egy, hogy elalszol, az kettő, de amikor belehorkolsz,
az felháborító.
Még
engem is lenyűgözött a saját érdektelenségem a téma iránt,
holott mindenki bizonygatta, hogy szuperprodukció volt. Emlékszem,
füst, fények, zene, mikrofonok, pazar díszlet, de hogy mégis
elaludtam, az már hihetetlen. Budapesten egy mittomilyen hegyen egy
mittomilyen híres színházban.
Na
de az esti értelmezés már az első percben lekötött. Nem az,
hogy hű de jó, de szép, szellemi fogyatékosok de szépen illegnek
billegnek, nem, ezek a dolgok engem már nem érdekelnek. Viszont aki
színpadra vitte a dolgot, méghozzá szellemi fogyatékosokkal,
abban az értelmezésben, ami nekem lejött a játszásból, az már
egy mestermunka.
Lehet
egy olyan kémiát alkalmazott a rendező, ami mindenkinek mást
mond. Azt, amit hallani akar. Mint a topográfus műszerébe, hiába
nézünk bele egyszerre többen, csak a saját szemünket látjuk
viszont tükörképben.
Az
ember viszonya az egyházakhoz, Istenhez, és az Isten viszonya az
emberekhez. Ilyen kérdések feszültek az amúgy ismerős történeten
keresztül, itt-ott átfogalmazva, aktualizálva az árnyalat
kérdéseket, szín felharmonikusokat, melyek végül is alkotják,
megmagyarázzák az érzést. A zsenialitás benne egyenesen
prófétikus, hisz: „a világ bolondjait választottam...”,
teszem hozzá: hogy az igazságot nyilvánvalóvá tegyem.
A
nagyszerű benne az volt számomra, hogy így egy csomagban, több
ember, tudatosan vagy sem, de bevállalták ezt az üzenetet. Hogy:
„Az Isten az Élet!” És innen szépen visszabontva a történet
apró háttér üzeneteit, egy nagyon szép kép rajzolódott ki,
hogy az előadásnak nemcsak szórakoztató jellege, nemcsak az volt,
hogy megmutatjuk mi fogyatékosok, hanem egy határozott világ és
Isten kép tárult a kereső elé.
Hogy
nem aludtam el, bizony mondom néktek, nemcsak elfogultság kérdése
bennem, mert semmi porcikám nem kívánt elmenni a „mindenféle”
komisz&deszka társulatok előadásaira, de mivel itt Déván nem
konkurálnak a kulturális események, gondoltam a fiam érdekében
elmegyek vele, noha az volt az érzésem, hogy titkos összejövetelre
megyünk, hisz tiszta véletlenül akadtam bele a plakátjukba az
iskola egyik falán, még szerencse, hogy miközben várom a fiamat,
minden marhaságot elolvasok amit kiaggatnak a falakra. Ha nem más,
de ne érjen olyan vád engem, hogy többet írok, mint olvasok. Na
így, lelkiismeret furdalások között elvittem a fiamat, hogy
„lásson” világot, vagy ahogy mondani szokták, kimenni egy
kicsit a barlangból a civilizációba.
Mondom,
a dolog meglepett, és így ebben a szerelékben igen
elgondolkodtatott, hogy valóban, ha megtalálod minden embernek a
tehetségéhez mérten a helyét, akár egy szellemi fogyatékos is
hatalmas funkciót kaphat az élettől.
És
akkor miért akarjuk uniformizálni a gyermekeket? Mind, egyformán
ugyanazt tudják? Valamit mi borzasztóan elhibázunk. És erre azt
mondjuk mi zsoldos katonák, hogy nincs más mit tennünk, hisz
zsoldosokként az ukázt megkaptuk. Ha nem teljesítjük a parancsot,
kidobnak. És nem dobhatnak ki, mert akkor nem tartózunk a zsoldosok
klubjába és nem enyeleghetünk a rangosabb tisztek előtt, mint
felfele törekvő kispolgárok.
A
képlet egyszerű. Ha van összeesküvés, az a saját hiúságunk.
És hihetetlenül rabul tudja ejteni a hiúság a legszerényebbnek
látszó embert is. Mert nemcsak fizikai hiúság van, hanem
szellemi, lelki hiúság is van. Az önsanyargató saját
önsanyargatásában hiú. Ugye milyen jó önsanyargató vagyok?
Ezek az apró hiúságok egymás bátorítása alakítja ki a
társadalom című közösséget. Ez okozza a bizonyítás vágyat és
elkerülhetetlenül a versenyt és mindent ami a versennyel jár: én
legyek az első, ami azt jelenti, hogy a többi vesszen. Milyen
szépen kifejezi ezt az a rész, ahol Fülöp atya felveszi a
bíborosi palástot és a gyermekek elkezdik magázni, mindenért
bocsánatot kérnek, tekintetüket lesütik. Mert hirtelen kiderült,
szemfényvesztés volt az egész, íme itt az igazság: Fülöp atya
hiába fasza gyerek, de bíborosi palástban van, azaz egy lett a
társadalom uraival.
Na
persze, ez nem aranyképlet, mert van ennek a másik változata, aki
mindig farmerben jár faszagyerekségét bizonygatva, viszont még
életében áhítozik a szentté avatására. Az illuzionista. Kit
csodálnak egyben és félnek is tőle. Mintha Isten lenne.
Az
a baj, azt hiányolom, hogy ezek a dolgok kirobbannak egy egy
kulturális est erejéig, aztán minden visszamegy a régi medrébe,
egyrészt azért, mert jól van ez így, másrészt meg lehet csak én
látom így.
Hát
az biztos, hogy ránk férne több ilyen fajta kulturális ingerlés.
Hiányolom
a dévai magyar közösség úgymond kulturális ígényét, ha
valamit nem az Rmdsz vagy nem a Szent Ferenc alapítvány szervez tök
ingyenesen, az már nem kerül terítékre. Nincs rá igény.
A
múltkorjában hívott Szász Csabi Kövendről, hogy megyek e Edda
koncertre? Mondom te most hülyéskedsz? Edda Kövenden? Edda
Kövenden? Te most hölyéskedsz? Kérdeztem. Egy faluba menjen az
Edda? Mondja nekem ez a Csabi a telefonba, hogy állj meg, mert ez
már a második fellépésük. Az Eddának Kövenden.
De
mégis hogy? Kérdem hitetlenkedve. Hisz ezelőtt harminc évvel
Kövend egy sáros falú volt messze Tordától. Könyörgöm:
Tordától, egy nyugdíjas várostól!
Azt
mondja, hogy hát a szervezés. Jó a polgármester.
Hát
amint elnézem, amikor ilyen ingyenes fesztiválok vannak itt Déván,
rengeteg magyar összejön. Nem hiszem, hogy nem fizetnének be egy
egy jó koncertre.
Valami
hiányzik. Csak itt gondolkodva belém villan egy pár dolog, pár
elképzelés arról, hogy miért zombi itt a kultúra? Netán
valakinek érdeke? Miért érzem azt, hogy bármiféle kezdeményezés
egyházi és politikai úton kívül nem tud életre kelni?
Nagyon
merem remélni, hogy ez a „Legyetek jók ha tudtok”
interpretálása egy kiáltó szó a pusztában, egy előhírnöke
valaminek. Mármint hogy pozitívan summázzam a mai napot.