Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Bocs, hogy élni merek...

Nincs nagyobb atyaúristen, mint a pénz. Próbáld ki a következőt. Kérj száz eurót a legjobb barátodtól és ne add meg. Garantálom, hogy a második, harmadik halasztás után, megszakad a barátság. Minden pozitívum, ami addig összekötött vele, átvált negatívumba. Magyarán ellened fordul minden addigi cselekedeted.
Többször megéltem ezt. Addig amíg fizetsz, te vagy a sztár. Amikor már nem fizetsz, te vagy az ellenség. Nekem már arról is tapasztalatom van, mit jelent magyarnak vagy románnak tartózni. Talán valamikor leírom a konkrét helyzeteimet. Egyelőre nem. Majd ha kifizettem minden tartózásomat, talán megírom, hogy tankönyv legyen arról, hogyan ne adósodj el.
Annyit előlegbe megírok, hogy stratégiailag jobb egy erdélyi magyarnak romántól kérni, mint a sajátjától. A román egy sokkal rugalmasabb, megértőbb nép, mint a magyar, akinek mindentől az az érzése, hogy murok van a seggében. És a kamatok szempontjából is jobban jár az ember. Ezt én számokkal, tényekkel alá tudom támasztani.
Van nekem egy klasszikus esetem, még Magyarigenben, talán tíz év is eltelt azóta, egy román deszkás adott nekem tíz köbméter deszkát hitelbe. Újonnan kerültem oda a feleségemmel. Közben olyan kiadásaink keletkeztek az újdonsült helyen, amiket előre nem tudunk bekalkulálni, mert bizonyos egyezségek, amik előre le voltak beszélve, egyik napról a másikra eltűntek. Magyar magyar szokáshoz híven. Nem tudtam megadni a deszkásnak a pénzt. Elmentem hozzá, hogy adjon halasztást. Leültetett a konyhába, kaját rendelt a feleségétől és pálinkát. Muszáj volt igyak pálinkát. És muszáj volt egyek, noha szorult a gyomrom. Kiegyeztünk egy olyanban, hogy menjek nyugodtan ezután is deszkáért hozzá, amit megveszek fizessem ki, és ha tudok, néha hozzak valamit a régibe. Amennyit tudok, a felesége felírja. Két évig fizettem a deszkát. Egy lej kamatot nem fogadott el. Lehet, hogy vesztett valamennyit, de megnyert engem vevőnek. Mindig hozzá mentem deszkáért, sőt mióta Déván vagyok három nagy teherautó fát is vettem tőle. Ma is szoktuk hívni egymást, érdeklődünk egymásról.
Magyar oldalon ezt az organikus kapcsolatot nem fedeztem fel.
Sokszor elgondolkodtam ezen a román deszkáson, hogy milyen zseniálisan oldotta meg a helyzetet. Azóta olvastam szakoldalakon, hogy Amerikában van olyan tudomány ág, ami nem az adósság behajtásról szól, mert rájöttek, hogy ahonnan nincs mit behajtani, hiába erőszakoskodnak, inkább segítenek az illetőnek megadni az adósságot. Hogyan? Úgy, hogy felmérik a helyzetét, adottságát, lehetőségeit és besegítik a hiányzó elemekkel.
Én meg vagyok győződve arról, hogy mi erdélyi magyarok ki tudnánk mászni a tehetetlenségből, ha egy kicsit össze tudnánk hangolni az adottságainkat, lehetőségeinket és miért ne, adósságainkat.
Mert mi történt? Volt egy mesterségesen felfújt gazdasági növekedés, amiről a magunk fajta kis emberek nem igazán tudtunk. Beszáltunk mi is ebbe a körbe, aztán fény derült a növekedés hamisságára. Aki addig egy élelmes, életképes vállalkozónak volt tekintve, egyik napról a másikra egy senkiházi eladósodottá vált, aki többre nyújtózott, mint a takarója ért. A krízis előtt ez nem így nézett ki, mára már igen. S akkor a vállalkozónak nem elég, hogy megszívta anyagilag, most a morális tanulságokat is koppintják az orrára. Talán joggal. Én ma értettem meg azokat a „kemény” vállalkozókat, akik éhbérért tartották a munkásokat, amikor az első megszorítás alkalmával a jól tartott embereim is hátat fordítottak ellenem és privát hitelezőim is más regiszterekben kezdtek el fenyegetőzni.
Előbb utóbb megadom a tartózásaimat. Ez nem kérdéses. Viszont ha arra gondolok, hogy a gyermekeink lesznek talán a jövő vállalkozóink, minden erőmet bevetem azért, hogy ők másképpen csinálják. Meg fog kelleni tanulják megválogatni a barátokat, a klienseket, az üzletfeleket, akár egy liter tej szintjén is.
Mindenki szidja a zsidókat. Én egy dolgot fedeztem fel náluk. Hogy mindent megtesznek azért, hogy gyermekeik elvégezzék a lehető legtöbb iskolát a lehető legkönnyebb és legpénzesebb szakmákban.
Valahogy ezen a kesergő magyarságunkon kellene változtatni. Jobban egymásra nézni, ne csak szidjuk egymást, hanem találjunk ki dolgokat, megoldásokat. Mert biztos vannak megoldások.