A Dumitru hitel

És lejöve a hegyekből egy Dumitru nevezetü mokány, pontosabban Horea faluból, deszkát hozván a magyarigeni vásárba eladás végett, honnan hazatérve gyermekeinek szív alakú mézes pogácsákat vásárola, feleségének pedig illatos kölnit, anyósának pedig laskanyújtót.
Ez a Dumitru, ki Horeából jöve vala, megismerkedett egy Etele nevű asztalossal, ki újonnan jöve pár napja Kolozsvárról, hogy lám szerencsét próbáljon román lakta vidéken, hol magyar már csak a sírkertekben vala, ha amazok sírkövét el nem hányták volna a vandál hordák házalap gyanánt.
Szó szót hozván vala, miszerint mindkettőnek köze vala a deszkához, annak is inkább a fenyőfa fajtájából, hogy amíg Dumitrunak lenne jó száraz deszkája eladnivaló, meg Etelének kellene jó száraz deszka, csak éppen pénze nem vala hozzá. Nosza méne Etele a magyar paphoz, kérvén kölcsönbe kétszáz márkát, pont amennyibe kerülne két köbméter száraz deszka. Tetőtől talpig megnézé a pap Etelét és azt mondá, hogy adna ő szívesen neki kétszáz márkát deszkára, de mivel kereskedelmi célra vala az a száraz deszka, szóval nem valami probléma végett kéré azt a kétszáz márkát, úgy találja zsusztifikálónak, hogy azért a kétszáz márkáért valamennyi kamatot is felszámoland havonta, amit egy napi munkabér gyanánt megegyezék. Hogy Etele minden hónapban ledolgozik a papnak egy napot, amíg megadná azt a kétszáz márkát. Egyezségből tett is lőn és a pap lecsengeté a kétszáz márkát, és Etele egy teljes évig minden hónapban dolgoza egy napot a papnak kamat fejében, minekutána megadá a tartózást neki, és lőn, hogy a pap irtó ideges vala, hogy Etele megadá a tartózást neki, mivelhogy akkor nem dolgozik neki többet kamat fejében.
Akkoriba megvevé Dumitrutól Etele azt a két köbméter száraz deszkát, de lön, hogy mivel sok kiadása lévén, mivel frissen jött vala Magyarigenbe, nem marada több pénze újabb deszkát venni.
Lőn, hogy újból jöve Dumitru és új száraz deszkát ajánla Etelének. Szó szót hoz vala, elmesélé Etele Dumitrunak, hogy né hogy jártam a pénz elment és nincs száraz deszkám és nem tudok most újat venni.
Monda pedig Dumitru: sebaj, nem futsz el innen, adok most neked tíz köbméter deszkát hitelbe, majd rendre kifizeted, ahogy tudod. Nosza jó volt Etelének az a tíz köbméter deszka, igaz kicsit félt a lelkében, hogy de vajon nem e fog nagy kamatot felszámolni a román mokány?
Telt múlt az idő, úgy alakultak a dolgok, hogy nem tudá megadni Etele azt a tíz köbméter deszka árát a mokánynak és igen szégyellte magát előtte, hogy akkor most mit is mondjon neki? És titokban vásárola más mokánytól deszkát, mikor mennyire volt pénze, hol tíz deszkát, hol húszat.
És jöve egyszer Dumitru Etele műhelyébe és mondá neki, hogy hallod, jer hozzám, hoztam új száraz deszkát. Mondá pedig Etele szégyenkezve, hogy hova menjen, hisz a régit sem fizette ki. Azért elméne Etele Dumitruhoz haza, az pedig megeteté, megitatá és elbeszélgetének az dolgokról, a világról s effélékről, mígnem Etele agyon nem izgulá magát. Lőn aztán, hogy a beszéd a tartózásra terelődött és mondá Dumitru, hogy tudja, hogy nincsen meg a tíz köbméter pénze, mert ha meglenne, már régen elhozta volna. És mondá, hogy ő is mikor kezdte nagyon szegény volt és ha nem álltak volna mellé mások, ma nem lenne deszkás saját cirkulával s gáterrel. S ilyen megfontolásból ő ajánlott Etelének egy üzletet, miszerint ahányszor szüksége van tíz vagy húsz deszkára, ne menjen máshoz titokban, hanem jöjjön hozzá, ott a sztíva, válogasson kedvére és azt amit elvisz azt fizesse ki és ha az Isten nevében tud még hozni pár lejt a régi tartózásba, akkor valamikor csak elfogy az is.
És lőn, hogy megegyezének, és lőn, hogy Dumitru nem számolt fel soha egy fitying kamatot sem, pedig vala két év is míg Etele megadá aztán az egész tartózást.
Így vala pedig ez a történet a Dumitru hitellel.