Lesz
most egy kis csend. A Világ felszusszanhat, még egy fajkihalás
ellenes elhallgat egy hétre legalább. Mert így fogalmaztam meg
magamban a gondolkodó embert, aki tulajdonképpen az emberi faj
kihalása ellen harcol, amiért az “elsöprő tömeg” nemcsak
hogy nem lelkesedik, de mindent latba véve elűzné a Föld színéről.
Ez is a halálnak egy neme. A gondolkodó is egy kártevő. Egy olyan
kártevő, mely az emberi nyugodt lelkiismeretet birizgálja.
Nyugtalan ember nem eszik, nem hajt, nem teljesít, nem fizeti
adósságait, halálra van ítélve. Mint a törött lábú madár.
Lehet
jobb lenne a törött lábú madárnak Pufi szájában reintegrálódni
a Nagy Természetbe, de kárára van egy gondolkodó ember, ki külön
ketrecbe teszi, hogy nyugodtabban legyen. Mert a madarak is űzik az
elesett, beteg egyedet. Belekotyog a gondolkodó ember a Világ
menetébe. Megőrizné a Világot örökre, lehozná a Mennyek
országát odafentről, vagy az álmaink rejtekhelyeiről. Pedig a
Világnak átalakulni kell folyton, fajok cserélődnek, az erős
győz, a gondolkodó bajnak van.
De
most egy hétre legalább felszusszanhat a Világ s haladó fiai
benne, mert egy hétre elutazunk. Mint Bergendyék, jó öreg
gépünkbe ülünk és száguldunk a Tenger felé. És nem viszek
médiát magammal. Ki leszek téve a hajnali magamban gondolkodásnak,
nem fogom leírni, hogy a Világ felszusszanjon egy hétre.
“Ágyő
Peppinó! “ (Titike mondása, kinek az élete száznyolcvan fokokat
szokott fordulni..)
“Ha
addig nem találkozunk: Boldog Új Évet Kívánok!”
(Péter
bácsi mondása)