Belefújtam a fasípba és megszólalt. Az orgonás gyerek ugrándozott örömiben, hogy nem hitte volna, hogy megszólal. Én sem. Azt hittem nagy leszek, ha megszólal. Megszólalt, mint egy akármilyen cső, ha belefújsz, egy akármilyen pet flakon, ha belefújsz. Nem lettem nagy. Ugyanaz maradtam. A lúzer asztalos. Aki nem tud szopni nyalni. Aki nem tud szopni nyalni, mert sejti, hogy a kárpit mögött nincs semmi csak a duma. Nincs ott semmiféle misztikum, semmiféle hatalom, csak a Fáraók rémálma, hogy egyszer kiderülhet istenségük semmilyen volta. És azért van szükség a szopós nyalókra, hogy ezt az álhírt noha meggyőződéstelenül, de mint rémhírt tovább vigyék, hogy rettegjen a Föld népe mindenféle misztikumba álcázott, erősítő és difuzor által megszólaltatott istenharagtól.
És lőn a cé síp, ami a legnagyobb hangban és rangban 78 euró az interneten, és én azt mondtam akkor basszák meg, mert 78 euróért én nem csinálom meg, legyek én akármilyen lúzer és kiéhezett asztalos.
Nem tudom miből csinálják a lengyel kolbászt manapság, de legyek bármilyen éhes, nem tudom megenni. Rossz mint a bűn. Egyre hígul ez a világ. Ilyen lengyel kolbász kivitelű sípokat találtam a világhálón, nincsen abban semmiféle szakmai néznivaló, sem kézi munka, hacsak a raktározása nem az. Sebaj, megteszi az is. Per pillanat jól lakik a nép, hisz lengyel kolbászt eszik, nem baj, hogy ehetetlen és nem táplál.
Azt mondta az orgonás, hogy innen kezdődik az asztalosság. Ettől a síptól. Annyira lelkesedett, nem akartam letörni, hogy én már beleláttam a Szentek Szentjébe és nem láttam ott csak penészes, savas vakolatot, nincs ott semmiféle lélek, sem szellem, sem jövő csak véres történelem.
A Lili kiskutyánk elmúlásában nagyobb méltóságot láttam, mint megannyi ember istenigyekezetében. Ha ilyen az Isten is, jobb ha nem létezik. Én mondom. Mert akkor nagyobb csoda az, hogy minden Anyag visszamegy a Földbe, hogy abból más Élet származzék. Mindenféle duma és mese nélkül. Csak úgy, ahogy a bárány legel.