Man at work

Kilenc év minden hajnalán esküt fogadtam....

My home kert

Ez a házi kertészet dolga nekem nem jött be. Nem azért, mert balfasz lennék, hanem egyszerűen abban amiben én vagyok, a házi kertészkedés nem visz semerre.
Annak aki árva seggel indul az életnek vagy egy szakaszát folytatja valahonnan, nulla hitellel, esetleg három négy gyermek után járó segélyeket beosztva, minimálra húzott háztáji periférikus költségekkel, azaz nincs villany, nincs autó, se tv se semmi, budi is szottyantós, nincs az Ariel adta spring fílin szagilag, színileg, hanem a specifikus szürkévé mosott ruha (ami engem speciel nem zavarna), ideje bőven van, hisz nem rabja semmiféle gépnek, nos ennek a házi kert bejöhet. Van ideje csalánfőzeteket kotyvolni a bogarak, s mindenféle férgeknek, csúszómászóknak elűzésére, vagy akár sámánilag valamit ráénekelni a természetre, hogy hagyják békén három uborka tövét.
Ehhez nekem nincs időm sajnos. Sem energiám. És most már türelmem sincs.
Ez az egyik vetülete a my home kertészetemnek.
A másik vetülete, ismétlem: az én háztáji kertészetemnek, hogy valamennyire az önellátásomra törekszem, gyakorlatilag másnak veszem el a lehetőségét, hogy megéljen valamiből, aki esetleg nagyobb tételben, gazdaságosabban kertészkedik. Egy: elveszem az időmet az asztalosságomtól, kettő: Elveszem az esélyt a hivatásos kertésztől. Ezt akkor érzem a legjobban, amikor a piacon egy a termeléshez közelebb álló személytől vásárolok zöldséget s ilyesmit, hogy milyen hálásan köszöni meg ha több mindent vásároltam tőle. És nem alkudtam semmit.
Az én háztáji kertészetem kétszer, ha nem háromszor drágább, mint a piaci termék. Mert mondja az ember, hogy nem gépezik, de mikor a harmadik orosz vízpompa ég le öt év alatt, az ember vesz egy profi német pompát. Aztán mikor a permetező pumpa is már a második évben tönkre megy a műanyag mütyürjei miatt, vesz az ember rézből permetező pumpát. S fűnyírót, s istennyilát, mindenféle szerszámot. Hosszú metsző ollót, hogy a felső vízágakat le lehessen nyesni a gyümölcsfákról. Amit a ragya nem visz el, gondoskodnak róla az emberek. Úgyhogy a my kertészet egy olyan hobby, ami már a szánalmas kínlódás dizájnját adja.
A harmadik vetülete ennek a tökéletlenkedésnek itt, hogy a természet pont olyan, mint az ember, hisz mi is a természet egyik élősködője vagyunk. Amikor szarul megy nekünk otthon, fogjuk magunkat s elvándorolunk oda, ahol tejjel mézzel folyik minden s kolbászból van a kerítés. Rátelepszünk népekre, civilizációkra, élvezzük segélyrendszerüket, vagy éppen fordítva, eljönnek hozzánk s kiaknázzák a seggünk alól azt, amire mi képtelenek vagyunk kiaknázni.
Mert elképzelem a szépen rendezett kertem milyen svédasztalos feltálalás a mindenféle férgeknek, csúszómászó állatoknak, gyomoknak s mindenféle cuki élősködőnek. Nincs is miért hibáztassam őket, hisz itt van, se vegyszer se semmi, néha egy lelkiismeret furdalásos kapálás, műöntözés az egész beavatkozás.
Rászokik a természet az én szép kertemre. Mint léhűtő a gyermek segélyre. Beossza s jól is tud élni.
A negyedik dimenziója ennek a dolognak filozofikus. Mert ha mi emberek eszes s lelki lények vagyunk, meg kéne tudjuk találni azokat a megélhetési módokat, ahol mindenki megkapja a számítását. A kertész is, meg az asztalos is.
Viszont itt van egy társadalmi rákfene még a legspirituálisabb emberben is, ami miatt sosem lesz ebben összhang, és ez a rákfene a shoping nyújtotta élvezet. És a shopingolás nyújtotta álszabadság érzet.
Én ezt nagyon jól megértettem ezelőtt húsz évvel is, hogy mindaddig amíg a hazai kistermelőnek nincs a modern normák s igényekhez felnőtt értékesítési lehetősége, mint például a nagy bevásárló központok, minden igyekezete, s iránta való elvárás teljesen hiábavaló. Nem mindenki képes Bach zenére jól alvó oroszkék macskának eledelt készíteni s azt a méregdrága belépőket követelő üzletekben feltálalni. Hogy a modern marketing idiótaságait ironizáljam egy picit.
Hogy az európai únió s az amerika gyarmata vagyunk, ezek számomra már rég elkopott vinil lemezek, mert senki nem gátolta volna ha lakosságilag összefogunk, a polgármesterek nyakát szorongatva s részvénytársaságokba tömörülve a Metro, az Auchan üzletházakkal versengve építenénk saját üzletházakat, itthoni anyagokból, itthoni emberekkel, a saját termelőinknek, korrekt áron.
Nem, ezekről még beszélni is tabu, hogyne lenne tabu, hisz a legkisebb nemzeti szar projekt is azzal kezdődik, hogy pályázatírás az európai pénzekért. Hát mi a faszomat gondolja bárki is, hogy ad valaki csak úgy pár millát egy semmi játszótérre, amit aztán nagy pánglikavágással átadnak...tehát velejéig korrupt az egész világ, és ez a korrupció lefut a szürke közember agyáig is, hogy már se nem gondolkodik, se nem mond semmit, sőt nem is akar semmit.
Na így a my home gárdenemről.