Holnap mit eszünk?

Szeretem, mikor azt mondják, hogy a kényszervállalkozó. Hogy vannak ezek a kényszervállalkozók. Szóval nem igazi vállalkozók, hanem kényszerből vállalkoznak. Ráviszi őket a szükség. Tehát egyébként munkások ők, képtelenek az igazi vállalkozásra, de mivel ilyen-olyan helyzetből adandóan munkanélkülivé válnak (ami ugye egyéb gyanús kérdéseket vet fel, mert miféle az olyan ember, ki nem kap munkát, testi és szellemi alkatához hozzáillő foglalkozást), kénytelenek ebben-abban nekiállni mutyizni. Bevállalni. Kényszervállalkozni.
Persze, te kényszervállalkozó vagy, azért nincsenek pénzes megrendeléseid, szokták nekem mondani a jóakarók, kik semmint a kényszervállalkozás szürkeségében elmerüljenek, semmint kínra torzult igyekezetükkel kitapétázzák a tisztes társadalom látókörét, inkább kimennek nyugatra takarítani, mosogatni, hagymát szedni, paradicsomot metszeni.
Mert ki a standard vállalkozó? Gyümölcseiben az, aki szemrebbenéstelen mosollyal tud veled szembe nézni és azt mondani, hogy asszonyom, vagy uram, ez köztünk maradva, ma, de csak ma önnek ez ötven millió. És jól jár, mert holnaptól már hetven. De tulajdonképpen egy százmilliót érő értéket kap ezért.
És az a standard vállalkozó, aki aztán odaáll a munkása elé, és ráüvölt, hogy takaródjon, amíg nem végez, nem kapja meg a minimálbérének a felét sem. S akkor túlóra áron megkapja a munkás a minimálbérét, és noha dünnyögne, nem dünnyög, hanem az igazi vállalkozónak megköszöni a lehetőséget.
Mert ahogy a templomi elöljáróságot magabiztos felsőrendűséggel lehet kivívni, így az igazi vállalkozói címet is magabiztos felsőrendűséggel lehet kivívni. Ezeknek az igazi embereknek az a közös vonásuk, hogy a vállalkozás nem megélhetési probléma nekik, hanem elvi.
A kényszer vállalkozó valójában az a majom, kinek elege lett a standard, az igazi vállalkozók pofátlanságából, nagyképűségéből és hazugságaiból. Mert amint a templompadban kuksolók, kik tudják, hogy humbug az egész, de semmint magukra vállalnák sorsukat, így az igazi vállalkozók rabjaiként kuksolnak a semmint kényszervállalkozók, ezzel dagasztván az elnyomottak széles palettáját és a predestinált vállalkozó bukszáját.
De megy ez gyerekek, mert hiába tisztulna az ég, rögtön jönnek más fellegek, örvénylik az élet, ha lehetne, ha volna rá némi igény, akkor sem lehetne ezeknek a dolgoknak utána járni, mert még mindig a műmosoly, a mű viselkedés tűnik a legbiztonságosabbnak.
Nem azért tűnik a műmosoly biztonságosnak mert az, hanem azért, mert benne elvegyül az én műmosolyom is.
Na most jött ez a német doktor úr, ki valójában nem német, de németben él, így német, de attól doktorúr és azt írta volt, hogy jön a lovettával. Mert én, már egy hónapja itt suvickolom az atyai szent örökségét, amire a kedves feleségem felkiáltott, hogy atyaég, ezt a bútort én be nem tenném a házba. De mondám én, hatalmas jövő rejlik a gazdagok atyai szent örökségeiben, mert azokat suvickolván lenne munka olyankor is, amikor egy kényszervállalkozónak egyébként nem jön be a szükségmunka. És milyen jó itt a kályha mellett csiszolgatni s közben zenét hallgatni. És nem kell kiüresített gyomrokkal menni az asszonyom, uram elé és a legjobban igyekezni azzal a műmosollyal, hogy akkor ez most ennyi.
Na most jött a generálisok generálisa, és megveregette a hátamat, jó lesz, szép lesz, csak így tovább. Mondom neki, akkor azzal a pénzmaggal mi lesz? Ja persze, bólogatott nagyon kedvesen a németben élő doktor úr, természetesen pénzmag is lesz a héten. Mert most természetesen nincs nála. De ez nem gond. Ezen nem akadunk fent. Összefutunk még. De ugye a pénzről írhatunk egy cédulát, ugye?
Hát írhatunk. Hogyne írhatnánk.
S akkor összefutott bennem megint a világ. Hogy bazmeg. Kiráncigálom abból a koszos garázsból a patkányszaros intarziássait, szállító kocsit, embert fizetek, benne van egy hónapos munkám, s minderre mosolygósan azt mondja, a héten meglesz az előleg is. De nem ül egy hetet csak ebben a koszos országban, aztán csak jövőre jön még.
S akkor feltettem magamban a nem igazán költői kérdést: holnap mit eszünk?
De szerencsére eszembe jutott, hogy kényszer vállalkozó vagyok, van nekem egy másik erős oldalam, hogy kényszerből rögtön váltani tudok. Letettem a marokcsiszoló gépet, azzal a szent meggyőződéssel, hogy találkozunk jövő augusztusban, és eszembe jutott, hogy Miki mióta esdekel azért a padlásajtóért, azokért a küszöbökért, meg azokért a fedő lécekért, ha holnap elviszem őket neki, akkor holnap biztos eszünk.
Nem. Az igazi vállalkozó nem az aki elvből basztatja a sok marha idióta buta klienst, akiknek ez a basztatás az életingerlőjük, hanem a vállalkozó az, aki ebben a perverz világban mégis egyenesen, tisztán akar megélni két keze munkájából.
A standard vállalkozó erre képtelen.
És hiába intelligencia, cím és rang, és pénz, ….jóérzés ha nincs...semmi sincs.