Azaz az élő kultúra
Időátállás. Amikor visszaviszik vagy előreviszik az órát, erre mondjuk, hogy időátállunk. Elgondolkodtam, hogy mi a baj ezzel? Hát az, hogy ez nem időátállás, nem egy konszenzusos valami, hanem “ezek” visszaviszik, vagy előreviszik az órát, és nekünk, tetszik, nem tetszik hozzá kell igazítsuk mind a nyolc óránkat, az okostelefonosokon kívül.
Különös hóbortnak tűnik a nagy könyvespolc tervem a stúdióm nemistudom milyen szobájába, még nem neveztem el azt a szobát, ami összeköti majd a dobbunkert és a stúdió szobát. Az egyik falon, ami maga lesz a fal, egy 3,5 x 2,5 méteres kombinált könyvesszekrény lesz. Azért kombinált, mert ilyen retro elképzelésben beépíteni tervezek egy hatalmas sztereó hangfal rendszert is. Azért lesz érdekes, mert a subbas, a mély, a közép és magas tartományokat aktívan fogom megszólaltatni, azaz a végerősítőket aktív frekvencia elosztók fogják meghajtani. Vettem volt tényleg semmipénzért egy okos kis crossovert, melyen nemcsak a frekvencia tartományok hangerejét tudom állítani, hanem a szűrési frekvencia sávokat is. Így a banán fejemmel azt remélem, hogy oda majd beülök, és azzal fognak eltelni öreg napjaim, ha megérem persze, hogy ezeket a frekvenciákat fogom kalibrálni. Nem ugrom a frekvenciában mint a spirik, hanem kalibrálom.
Mivel az embernek kell a mindenféle hajtóerő, én azt tűztem ki, semmint egy sima gipszkarton fal legyen ott elválasztónak, legyen egy úgynevezett kultúra tároló szekrény. Ami szóljon is még hozzá. És természetesen szétszedett régi nagymama szekrényekből. Amik igaz, hogy naftalin szagúak, de attól lesz igazán retrós a megközelítés. És talán a molyok is kétszer meggondolják, hogy kulturálódnak e vagy sem.
A kulturális drájvom pedig a következő.
Apám azt mondta, hogy az amit ő kultúrának élt meg, az a mi életünkben pisvásszer. Én azt mondom a fiamnak, hogy amit én kultúrának éltem meg, az az ő életében pisvásszer. Tehát a kultúra az mindig generációkként pisvásszereződik. És tényleg. Én mindig is mondtam, például Kornéliának is, de írtam is a blogomba, hogy hiába pattogunk, hogy a G5 meg a digit, meg a virtuális, mert mi is egész nap fészbukkozunk és szidjuk a teknikát. Lépjünk ki! Miért nem lépünk ki? És ingujjunkat felgyűrve, alkossunk valamit a fizikális térben. Nem írunk könyvet, mert senki nem olvas. Nem zenélünk, mert senki nem hallgat zenét. Puzsér szidja a bulvárt, de reklámozza a bulvár celebeit, akikről addigalé semmit nem hallottam és most jövök rá, hogy de genere milyen szerencsés voltam mindaddig. Keresem, de nem találom a mikorunkbeli pisvásszer kultúrát, mert rájöttem, hogy először is nem tudom mit keresek. Mi a franc a kultúra? A wiki azt mondja, hogy valamit művelni (paraszt logikával leegyszerűsítve a bonyolult megfogalmazás). És mit műveltem én, hogy az pisvásszer volt az apám műveletével szemben, és mit művel másképpen a fiam, hogy az én pisvásszeremnél is pisvásszerebb az? Tehát művelni, azaz cselekedni valamit.
Nagyapám kelme kereskedő volt a szocialista rablás előtt, saját üzlettel Kolozsvár szívében. Gondolom, hogy ő megszállottja volt a kelméknek. Ismerhette minden anyagát, méterre pontosan. Mikor elvették üzletét a csőcselék (mert kommunistákról nem beszélhetünk), felakasztotta magát, de éppen arra járt apám és megmentette. Gondolom, hogy mindene volt az üzlet.
Emlékszem egy régi üvegvágó műhelyre a központi Sora üzlet mellett, a Három nyulacska cukrászda udvarában, egész hátra kiterjedtek a műhelyeik, ott még ólom üveget is szerkesztettek, gyönyörű mintákkal. Pedig az már a kommunizmus volt, de a műhely az a régi világból ragadt oda, valahogy megmaradt, az állam azt működtette úgy, ahogy volt. A hejehuja forradalom 89 utáni szabadrablásos gazdaságkor megszüntette azt a az üvegvágó műhelyt. Ma csak számítógéppel vágnak üveget. Ólomüveg nyemá. A művelés akkor és a művelés ma.
A család fogalma más volt nagyapám idején, más volt apám idején, más volt az én időmben és más ma. A Jókai regények tele voltak érzelmekkel, álmokkal, ideálokkal, tisztességgel. Az én időmben volt a Szilvási féle megközelítés, naponta kétszer tussolni és lesz ahogy lesz családi fogalom, de fő a rendszeres és változatos dugás. A mai filmek a szingliségről szólnak. Csak semmi elérzékenyülés. Egy fajta műveltség akkor és egy más fajta műveltség ma.
Természetesen a képmutatás is nagyobb volt akkor, és ma sem lett őszintébb az ember. Ezt minden generáció szépen tudta művelni.
Viszont, azt amit mi művelünk, úgymond valamennyire tisztán látók (legalábbis ezt tartjuk magunkról), semmivel sem jobb, mint a semmit művelés, sőt néha az az érzésem, hogy a cselekvésnek mi vagyunk az anti cselekvői. Mert csak jól odamondunk, de nem teszünk le semmi konkrétat az asztalra.
Az élő kultúra alatt azt szeretném kifejezni, hogy élő cselekvéssel járjunk elő. Alkossuk meg azt a valamit, ami elmegy a G5 mellett, a digit mellett, és a celeb világ mellett. Vegyük úgy, mintha ez csak légyzümmögés nekünk. És ahelyett, hogy örökké sipákolnánk, hogy de kibaszott kurva egy világ ez, inkább fogjunk neki valami konkrétumnak.
A kultúra=művelés=cselekvés, tehát én egészen gyakorlatias, konkrét dolgokra értem.
Például minden félspiritualista Hamvassal kezdi és végzi. És áradoznak róla, hogy kétkezi munkás volt. Szegény. De mi lett volna, ha bevették volna a pályára a többi lóval szaladni? Ma senki nem ismerné Hamvast, mert valószínű nagy laposakat írt volna megrendelőinek. Tehát, Hamvas megmutatta, hogy kétkezi munka mellett is hatalmasakat lehet alkotni. Miért nem követjük példáját, ahelyett, hogy folyton idézzük őt? Csináljunk basszam valamit.
Nem csinálunk, azaz nem művelünk, mert csak nézzük a világot, mint egy varázsszemen keresztül, a fészbukkon keresztül, csak gördítünk és gördítünk, semmi sem jó nekünk, mindig újra és újra várunk. (Írom ezt, mintegy megvilágosodás, másfél hónapos fészbukk tiszta állapotból).
Kínomban, egyértelműen kínomban csinálom ezt a könyvespolcot (többek közt), mintegy szimbóluma annak, hogy nehezen adom fel. A könyveknek fő helyet akarok fizikálisan létrehozni. Hogy ott legyenek, megérinthetők, elolvashatók. Mert azokban a könyvekben olyan cselekvések vannak leírva, amiket lassan az emberiség elfeled és ha mindent kidob az ember, nem lesz ami emlékeztesse egy régi kultúrára.
Azt mondtam fiamnak, hogy eljöhet az idő, amikor a könyv egy keresett ritkaság lesz. Mert eljöhet az idő, hogy egy CD-vel nem lesz mit kezdjenek. Nem lesz hova bedugják. Úgy felgyorsul az információcsere, hogy nem lesz értelme rögzíteni. Sokan felhőkbe mentik dolgaikat. De mi lesz, ha elszállnak azok a szerverek? Eljöhet az idő, hogy az ember elfelejt mindent, a fogyasztói életmódja annyira lebutítja, mint egy barom.
Az érthető, hogy apám sem tudta átadni nekem azt a művelést, aminek hígabb verzióját én sem tudom átadni fiamnak, tehát öregségemre tapasztalom, hogy van egy kézzel tapintható, ésszel felfogható és lélekkel érezhető romlás a cselekvés minőségében, de hogy meg sem próbáljuk normalizálni az ideálisra törekvő cselekvést, az szerintem bűn.
Isten is azt mondja, hogy kezdetben volt a Cselekvés, és ennek a cselekvésnek isteni rangja vala. Minden a cselekvés által lett. Semmi sem lett nélküle.
Hogy nem tudjuk mit cselekedjünk? Nosza, ha mint az aranyat, úgy keresnénk a cselekvést, valószínű találnánk megoldást. De jelen pillanatban minden bele van gabalyodva a szocializálós hálókba. És hiába minden lehetőség, amit nyújtana, csak a butaság terjed általuk.
