Sok
a teendő, valahogy mégis optimizálni kéne a rájuk szánt időt.
Valamiről le is kéne mondani. De miről? A gazdaság czímű
korszakomban (27. évemtől kb 49.) egy korhadó gerenda vagy egy
megrepedt tetőcserép kicserélése vitálisnak hitt dolognak
tartottam. Ma már nem.
Az
első álmodozó korszakomban (14től 27 éves koromig) fontos lett
volna nekem egy banda, azon belül a dobolás elsajátítása,
szervesen kötődve a hanghoz, a hangkeveréshez és minden ami ezzel
jár.
Negyvenkilenc
éves fejjel megalkottam a bakancslistát, melynek három pontja
volt, számszerint a következők: az első, hogy vegyek egy dobot, a
második, hogy még életemben fizessem ki az adósságaimat (csarnok
és vállalkozás czímű történet), a harmadik, hogy lássam a
fiamat a saját lábán. Nincsenek egzotikus vágyaim, hogy lássam
a Tadzs Mahalt vagy ilyen marha épületeket, népeket, vagy feküdjek
le három nővel, vagy az Eiffel toronyban csokis tojásrántottát
egyek. Ezek szerintem hülyeségek, nem lehet egy ember
beteljesületlen álma az ilyesmi.
Nem
is tudom, nevezzem ezt a 49 plusz időmet a harmadik és egyben
bezáró korszakomnak, a második álmodozó korszaknak? A közbeeső
gazdasági időszakom alatt kiderült, hogy borzasztó rossz
gazdasági ember voltam. Szerencsém volt feleségemmel, akinek ítélő
képessége és jövedelme kompenzálta az én katasztrofális
vállalkozásom veszteségeit. Szép, költőiségtől nedves
szemekkel és Jézusos lélekkel nem lehet, nem szabad vállalkozni.
Kín volt, nem a munka, azt szerettem, de a vállalkozás terhe
rettenetes kín volt nekem, és rendesen le is kamatoztam érte. De a
vállalkozásom olyan volt mint a nemkívánt uzsora: ki a franc
szereti?
Néztem
most a tetőmet, ahogy sétáltam az azbo hullámlemezeken, hogy:
“annyi a lyuk rajta mint csillag az égen, csak nincs aki
megcsinálja szépen.” És ahogy néztem, a Katrina unokahúgának,
Katrinkának szoknya libegtetése alkalmával felkavart cserepeimet,
nyugodt nemtörődömség szállt meg, hogy ezt én nem tudom hogyan
lehetne kijavítani. Miből, kivel, mikor és egyáltalán miért?
Felkaptam két csonka, de relatíve nagyobb hullámlapot és
letakartam a lakásunk fölött betört lemezeket, ahol csorgott be
az eső. Elnéztem a padlástérben élő galamb világot, a látvány
nem volt felemelő. Az a romantikus lelkedezés, hogy szállni mint a
madár szabadon, mennyire nincs összhangban a kibelezett galamb
tetemekkel, némely már csak csontváz, a másikból még melegen
lógnak a belső szervek, tőle nem messze egy naiv galambfióka
pislog nagyokat, arrébb egy öreg galamb lógatja csőrét
beletörődve. A természet valódi szabadsága. A hobbit ház és
mellette takaros kis kertecske, egy eléggé perverz vágya az
embernek, egy más fajta steril és álnok gondolata a természetről,
mert ilyen a természetben nincs.
Másnapos
gondolatom az, hogy át kéne rendezni a lemezeket a tetőn, ahova
nem jut, a hátsó részébe, lebontani az egyébként gagyi
faszekezetet, letakarni valami fóliával az egyébként masszív
beton födémet, földdel feltölteni és hagyni a természetet rajta
garázdálkodni. Néha megnyírni a gaztól, de azt se kéne. Nem
gyűlne fel a víz ebben a tető kertben, mert enyhén lejt mindkét
oldalán. Még egy kellemes hellyé is tudna változni. Ki tudja mi a
megoldás. Eladni? Nincs most értéke ingatlannak. Eladni nagy
veszteség. Megint futni? Menekülni? Bagóért felszámolni? Nem,
ezt eleink hozzáértően csinálták, és nekem nem volt mihez
nyúlni. Nekem új országot kellett építeni. A semmiből. És
közben folyton hazaszeretetemet kifogásolták.
Az
este Piramis koncerten voltam. Eljött Dévára a Piramis. El is
felejtettem, hogy mit jelentett nekem a Piramis. Vagyis nem, mert
bennem élt mindmáig, de ahogy visszahallgattam őket a koncerten,
aktiválódott bennem az álmodozó időszakom lelkülete. Emlékszem,
a Piramistól az első szám amit hallottam az a “Szabadnak
születtem” volt. Egy dünnyögő koncert felvétel sokadik
másolatából próbáltam kihámozni a szöveget és közben
katartikus élményem volt, amint a zene bontakozott. Kovács Katin
és Cseh Jutkán nőttem fel, ez a két lemez forgott nálunk
folyton, de a Piramis zenéje olyan volt mintha az égiek üzentek
volna nekem. A “Nálad lenni jó lenne” és a “Piros pünkösdi
rózsák” ágyába úgy hullottak a “Szabadnak születtem”
sorai, mint a száraz földre hulló régvárt, nemremélt eső.
Akkor hozott apám egy Minett régi kazettás magnót, ami nem sok
jóval kecsegtetett, szarul szólt, csípte a szalagot, minden baja
volt. Kínomban hetekig kínoztam, naponta szedtem szét, egész
délutánokat bütyköltem, ma el sem tudom képzelni hogyan tudtam
annyi időt eltölteni vele, de bizony mondom nektek, a frigyláda
nem volt olyan becses a zsidóknak, mint nekem ez a Minett
kazettofon. Egy idő után már csak kibelezve használtam,
egyszerűbb volt mint szétszedni feszt. Fejeket cseréltem, szóval
akinek hasonló volt a helyzete, csak az tudja, hogy mely befőttes
üveg gumija jó meghajtásnak, és a kopott fejet nem lehet
átreszelni mint egy kopott kést.
Oh
God, azok az érzések, amiket szívtam magamba hallgatva a Piramist.
Aztán ott az Erotika környékén elvesztett engem Révész Sanyi,
mert egyébként sem rajongtam a Szilvási kortól, és hallgatva az
Erotika lemezét, tiszta Szilvási fílingem volt. Messze elütött
azoktól a szabadság eszméktől, a lelki tisztaságtól érezhető
volt a konzum világ előcsarnoka. És ehhez Sanyi nyávogó hangja
adta is a hitelt, a lényeget: a gyors, üres szex kapcsolatokat.
Amihez aztán Pataky is csatlakozott a macsó képével.
Az
este egy Csoki nevezetű srác énekelt Révész helyett, itt
csendben megjegyzem, hogy ezt a verziót jobban szeretem. Nem volt
Sanyi jellegzetes hang tónusa, de hiteles volt az üzenet és az
Erotika sem volt buja. A három alapító: Gallai, Závodi és Köves
így öregen is hozzák a formájukat, főleg Köves Miklós a dobos
nyerte el szimpátiámat, beleéli magát a dobolásba, amíg a másik
két öreg, egy kicsit szomorúan csinálták, de így is fejedelmi
volt nekem. Hihetetlen összhang, egység és igazi rock zene.
Ezt
az összhang fílinget szerettem volna létrehozni, megélni az
életemben, gyáva voltam hozzá. Túl keresztény.
Most
meg fáradt, gyenge, igaz a keresztény billogot valamennyire
elreszeltem, de a belém nevelődött minta sajnos kötelez. De a kéz
és az agy nem engedelmeskedik. Talán, ha több időt tudnék rá
szakítani, de koromhoz illő társakat teljesen kizárt, hogy
találjak, akik ugyanúgy egységre, fílingre utaznának. Így marad
a MIDI.