A jelekre érdemes
oda figyelni. Ha hidegek vannak, még nincs értelme hűbelebalázzsal
nekiesni a kertnek. Februárban a virágjaim azt hitték itt a
tavasz. Hát szevasz, de nem tavasz. Engem is átvert. Egy kis meleg
még nem jelenti azt, hogy neki lehet vetkőzni. Itt van lassan
április közepe és még hideg van. Hajnalra még zúzmarás ez, az.
Még fűtök. Hozzászoktunk a lakásban a 18 fokhoz, de 15 fokon
fázunk.
Újból kételkedem.
Szkeptikus vagyok. Csak a remény új mindig, de az alap a régi.
Minden reggel azzal
kéne ébredjek, hogy mi az amire ma kihatással tudok lenni? MI a
mai dolgom? Mit tudok ma megtenni? És a többiről, amire nincs
kihatásom, egyszerűen mondjak le. Mindaddig, amíg nem jön valami
más jel, mint a saját lélekzajom.
Nincs nekem már
annyi energiám, hogy a dolgok elé piros szőnyeget gurítsak és
ünnepélyesen várjam azt aminek nem akaródzik jönni.
Ideje a
világmegváltó projektekbe mást is hagyni beleszólni: a
megváltandót például, akarja e? Esetleg az Isten is beleszólhat,
nem feltétlenül kell a vizet borrá változtatni. Esetleg sugallhat
valamit azok fülébe, akik tehetnének valamit.
Jöjjön más is,
hogy akar valamit. Győzködjön engem, hogy miért lenne jó együtt
csinálni. Belefáradtam. Szó szerint. Sem fizikai, sem lelki
energiám nincs többé kezdeményezni. Beszállok a közösbe, de
jöjjenek az ajánlatok. Én nem ajánlok többet semmit.
Van itt nekem
tennivaló elég.
Befejezni az
asztalos munkákat, felcsavarozni a vendégtetőre a polikarbonát
lemezt, beállítani a tartályt alája, kikeverni a felvételeimet,
véglegesíteni a “more than dosen” című cover albumomat,
maholnap jönnek Emilék a bandával felvételezni, át kell
alakítsam a keverőt, hogy monitorozni tudjak. Művelni a kertet,
szóval rengeteg itt amibe lelket verjek, hagyjam a többit a maga
útján. Ne szóljak bele a természet törvényeibe, magyarán.
Ma éreztem azt,
hogy elvégre a kapituláció sem a világ vége. Csak meg kell
szokni. El kell fogadni. Ha valami nem megy, nem megy. Ez is egy
opció. Akár a gondviselés egyik ajánlata is lehet. Miért ne?
Párom azt mondja, nem gondolod, hogy esetleg amit letettél az
asztalra, az elég? Hm.
Étkezés. Mind hogy
nincs időm, de már nagyon érik bennem egy étkezéses átállás.
Amikor nagyon rosszul voltam a cukrom miatt, hirtelen étrendet
kellett változtassak, de nem ment pár hétnél tovább, kiderült,
nem tudok attól dolgozni. Emlékszem, Ildikó akkor erősítette,
hogy a kevesebb és soványabb kajától még tudnék dolgozni. Hiába
mondtam, hogy nem, hajtotta a magáét, habár láttam, hogy négy-öt
óra munka után neki is reszkettek a kezei. Valószínű akinek
nincs cukra, könnyebben éhezik. Mostanában írta, hogy sokat
dolgozott fizikailag és muszáj volt zabálnia, hogy bírja. Na
ugye...
A cukros dolgokat
száműztem életemből, cukorpótlóval iszom a kávémat, de néha
anélkül sem rossz. A cukorpótlónak van egy utóíze, ami lassan
arra ingerel, hogy lemondjak róla. Egyértelműen csak a zöldségféle
nem elég nekem, hogy a napi 4-5 óra fizikai munkámat el tudjam
végezni. Szégyenlem, hogy csak ennyit vagyok képes dolgozni, de
teszem ezt olyan előfeltételek mellett, hogy az elmúlt 25 évben
természetes volt a napi 12 óra munka, néha több, 5-6 óra
alvással.
Egyre inkább merül
fel bennem az étkezés és annak rendjének megváltoztatása. Apró
lépésekkel. Valahogy felépíteni egy új étkezési szokást, de
valahogy úgy, hogy adjon energiát.
Az első célpontom
a felvágottakkal való szakítás. Még nem tudom az alternatívát,
de eldöntöttem, hogy keresni fogom, és rendre, heti egy
alkalommal, aztán kettő s így tovább, valamire felcserélem. Ha
csak rólam lenne szó, nekem a hagyma és saláta is jó egyszer
kétszer egy héten, de nem csak magamra kell gondoljak.
Elindulok a vega
irányába. Nem kell nekem annak az ezotériája, hanem a terméke.
Talán ebben tudok
változtatni. De másban nem látom, hogy... Ezért vannak kételyeim.