Kételyek


A jelekre érdemes oda figyelni. Ha hidegek vannak, még nincs értelme hűbelebalázzsal nekiesni a kertnek. Februárban a virágjaim azt hitték itt a tavasz. Hát szevasz, de nem tavasz. Engem is átvert. Egy kis meleg még nem jelenti azt, hogy neki lehet vetkőzni. Itt van lassan április közepe és még hideg van. Hajnalra még zúzmarás ez, az. Még fűtök. Hozzászoktunk a lakásban a 18 fokhoz, de 15 fokon fázunk.
Újból kételkedem. Szkeptikus vagyok. Csak a remény új mindig, de az alap a régi.
Minden reggel azzal kéne ébredjek, hogy mi az amire ma kihatással tudok lenni? MI a mai dolgom? Mit tudok ma megtenni? És a többiről, amire nincs kihatásom, egyszerűen mondjak le. Mindaddig, amíg nem jön valami más jel, mint a saját lélekzajom.
Nincs nekem már annyi energiám, hogy a dolgok elé piros szőnyeget gurítsak és ünnepélyesen várjam azt aminek nem akaródzik jönni.
Ideje a világmegváltó projektekbe mást is hagyni beleszólni: a megváltandót például, akarja e? Esetleg az Isten is beleszólhat, nem feltétlenül kell a vizet borrá változtatni. Esetleg sugallhat valamit azok fülébe, akik tehetnének valamit.
Jöjjön más is, hogy akar valamit. Győzködjön engem, hogy miért lenne jó együtt csinálni. Belefáradtam. Szó szerint. Sem fizikai, sem lelki energiám nincs többé kezdeményezni. Beszállok a közösbe, de jöjjenek az ajánlatok. Én nem ajánlok többet semmit.
Van itt nekem tennivaló elég.
Befejezni az asztalos munkákat, felcsavarozni a vendégtetőre a polikarbonát lemezt, beállítani a tartályt alája, kikeverni a felvételeimet, véglegesíteni a “more than dosen” című cover albumomat, maholnap jönnek Emilék a bandával felvételezni, át kell alakítsam a keverőt, hogy monitorozni tudjak. Művelni a kertet, szóval rengeteg itt amibe lelket verjek, hagyjam a többit a maga útján. Ne szóljak bele a természet törvényeibe, magyarán.
Ma éreztem azt, hogy elvégre a kapituláció sem a világ vége. Csak meg kell szokni. El kell fogadni. Ha valami nem megy, nem megy. Ez is egy opció. Akár a gondviselés egyik ajánlata is lehet. Miért ne? Párom azt mondja, nem gondolod, hogy esetleg amit letettél az asztalra, az elég? Hm.
Étkezés. Mind hogy nincs időm, de már nagyon érik bennem egy étkezéses átállás. Amikor nagyon rosszul voltam a cukrom miatt, hirtelen étrendet kellett változtassak, de nem ment pár hétnél tovább, kiderült, nem tudok attól dolgozni. Emlékszem, Ildikó akkor erősítette, hogy a kevesebb és soványabb kajától még tudnék dolgozni. Hiába mondtam, hogy nem, hajtotta a magáét, habár láttam, hogy négy-öt óra munka után neki is reszkettek a kezei. Valószínű akinek nincs cukra, könnyebben éhezik. Mostanában írta, hogy sokat dolgozott fizikailag és muszáj volt zabálnia, hogy bírja. Na ugye...
A cukros dolgokat száműztem életemből, cukorpótlóval iszom a kávémat, de néha anélkül sem rossz. A cukorpótlónak van egy utóíze, ami lassan arra ingerel, hogy lemondjak róla. Egyértelműen csak a zöldségféle nem elég nekem, hogy a napi 4-5 óra fizikai munkámat el tudjam végezni. Szégyenlem, hogy csak ennyit vagyok képes dolgozni, de teszem ezt olyan előfeltételek mellett, hogy az elmúlt 25 évben természetes volt a napi 12 óra munka, néha több, 5-6 óra alvással.
Egyre inkább merül fel bennem az étkezés és annak rendjének megváltoztatása. Apró lépésekkel. Valahogy felépíteni egy új étkezési szokást, de valahogy úgy, hogy adjon energiát.
Az első célpontom a felvágottakkal való szakítás. Még nem tudom az alternatívát, de eldöntöttem, hogy keresni fogom, és rendre, heti egy alkalommal, aztán kettő s így tovább, valamire felcserélem. Ha csak rólam lenne szó, nekem a hagyma és saláta is jó egyszer kétszer egy héten, de nem csak magamra kell gondoljak.
Elindulok a vega irányába. Nem kell nekem annak az ezotériája, hanem a terméke.
Talán ebben tudok változtatni. De másban nem látom, hogy... Ezért vannak kételyeim.