Megmagyarázható furcsaságok.

Volt nekem egy olasz bérlőm. Egy rendes szélhámos. Hogyan lesz valakiből rendes szélhámos? Nagyon egyszerűen. Mert alapjában egy jó ember. Segítőkész. Kész letenni a munkáját és elvinni a város másik felébe, ha megkéred. Megkéred valamire, rendes ember, nem mond nemet, megígéri. Csak aztán más is megkéri valamire. Meg aztán a munkáját is kéne végezze, mert élnie kell. Nem tudja mindig betartani a határidőket, mert alapjában véve rendes ember, csak a helyzet teszi szélhámossá, hogy megígéri, mégsem tudja teljesíteni. Hányszor megjártam én is. S aztán a vége sokszor káromkodás volt, hogy szarházi, megígérted. A rendes embernek a legnehezebb nemet mondani. Olyan a rendes ember nem -je, mint amikor a gyermekek tiltakoznak valami miatt, de olyan aranyosan cseng a hangjuk, hogy mindenki megmosolyogja, nem is figyelnek oda, mi ellen is tiltakoznak olyan aranyosan? Bezzeg ha egy fiatal, nagy kutya elkezd morogni, arra mindenki odafigyel és beszarik tőle. Mert tudják róla, hogy vad és harap, komolyan kell venni a morgását. De egy kis gyermek csengő hangján mit tud nekünk ártani? Semmit. Ugye milyen édes? Kiabál? Hát ilyenek a gyerekek. Bezzeg a szarházi emberhez nem mernek menni az egyébként tisztes emberek pattogni, hogy megígérted. Mert az sosem ígér semmit. Sosem menne el veled a város másik felébe, letéve fontos munkáját. Ezért meg sem mered kérdezni. A rendes embernél más. Látszik a pofáján, hogy elmegy veled. Mégis a másikra mondják, hogy karakán. Mert azt mondják róla, te, ha nem tudja, legalább nem ígéri meg. A rendes ember tud nemet mondani.
Ez egy megmagyarázható furcsaság.
Egy másik ilyen megmagyarázható furcsaság a hulladékfa újrahasznosítása. És hogy maradjak a rendes olasznál, neki voltak ilyen munkái, hogy olaszba küldeni például diófa deszkákat méretre gyalulva, vágva. Azt mondta jó üzlet. Küldött olaszba még hársfa, kőrisfa, tölgyfa méretezett anyagokat. Mivel nagy tételben dolgozott, rengeteg volt a hulladék. Azokat nekem adta, mondván tüzeljem el őket. Előtte viszont átnéztük azt a hulladékot. Mert jött egy gondolatom, hogy ha már úgyis csak azért tartom a srácokat, hogy ne kerüljenek az utcára, kitaláltam ilyen egyszerű kis ékes szorítókat és szépen elkezdtük összeragasztani a két három centi széles hulladékokat, Ki is jött aztán belőle lépcső s miegymás. Látván a jó olasz, hogy a szemetéből mit csináltunk, azt mondta az embereinek, hogy neki is kell olyan, ezentúl ne dobják el a hulladékot. Igenám, de volt neki egy társa a bizniszben, egy szép szőkeség, aki többet értett a számokhoz, mint az olasz és kiszámolta, hogy nekik ez nem üzlet a szart összeragasztani. Nem mondtam neki ellent, mert nekünk sem volt nagy üzlet. Csak egy dolgot nem vett számításba, hogy a hulladékért mi nem adtunk pénzt. Ingyen jött. S akkor a többlet munka ellenére is volt egy kis nyereség, ha más nem, átmentünk a hídon, ahogy mondani szokás. Lám ez is egy megmagyarázható furcsaság.
Eszembe jutottak ezek a dolgok. A tegnap éppen elkezdtem ezeket a valamikori ragasztott dió deszkákat megmunkálni, gondolván a forgácsa jó lesz eltüzelni, mert nagyon elfogyott a tüzelni való. Hogy mire lesz jó az a sok ragasztott diófa deszka, nem tudom, mert halandó azt ki nem fizetné, hogy abból bútort fabrikáljak neki. Eszembe jutott, hogy nekem elég sokszor kellett a semmiből gazdálkodni. És hogy van az, hogy ha szűkölködöm sem esek kétségbe? Majdnem hibásnak érzem magam ezért. Aztán észrevettem, hogy a könyveink polcain nincsenek ajtók, gondoltam milyen szép lenne azokból a dió deszkákból ajtókat készíteni a könyvespolcokra. 
Apropó könyv. Felhívtak az iskolai könyvtárból, hogy legújabban a megyei könyvtárnál kell kiváltani a fiamnak a tagsági kártyáját az iskolai könyvtárba is. Mondom a csajnak aki hívott, hogy csókolom, nem értem mire jó ez, mi köze a megyének az iskolához? Mondom neki, hogy a fiam azért megy a könyvtárba, mert érdekes neki a dolog. Mert a Mátyás királyról itthon is van legalább egy fél tucat könyv, de mivel több osztálytársa beiratkozott a könyvtárba, ő is beiratkozott. Azt sem értettem, mire kellett a személyi igazolványom hozzá, miért nem elég a gyermek ellenőrzője? Hogy ez a törvény. Vajon miért ez a törvény? Lehet egy magyarázata ennek a furcsaságnak is, de ez már egy olyan kategória, amitől csak ideges lehetek. Miért érzem azt, hogy megint szorítják a hurkot? Miért kell éreztessék az emberrel, hogy figyelnek? Nem mindegy a maga fia mit és mikor olvas. Mi tudjuk. Tudja meg, hogy tudjuk. Talán így akarják elvinni az ember kedvét attól, hogy egyáltalán valahova beiratkozzon. Mert most kinek van ideje elmenni a megyei könyvtárhoz? Mert az embernek már frásza van attól, hogy odamenvén kiderül, hogy még más igazoló papírokat is kell vinni, hogy a gyermek melyik iskolába jár, le van e napra pecsételve az a papír? S akkor az ember csak mind jön megy a papírokkal a kezében, miért? Olyan ez mint ez a magyarságot igazoló papír. Tiszta cédula ez az élet. Van három banki kártyánk, persze mindenik üres, de van három kártyánk. A feleségem eltette valahova a céges tankolókártya pinkódját, kész idegbaj volt mindenki, hol az a rohadt pinkód? Mert a céges autóba már elúszott a heti kenyérpénz azért a rohadt pinkódért. Aztán az este lett nagy megmagyarázható furcsa öröm, mert előkerült az a rohadt pinkód, most már csak éppen valami vasat találjak, hogy a hétvégére legyen kaja.
Sokszor elgondolom milyen furcsa ez az élet. Biztos meg lehet magyarázni, mitől ilyen furcsa. Hogy vannak anyagok amik egyeseknek hulladék, másoknak nyersanyag. Itt van például nekem ez a csarnok, legnagyobb része kihasználatlan, biztos van akinek jó lenne, de nem jutok el hozzá. Ő sem jut hozzám. Talán kéne csinálni egy ilyen furcsaság börzét. Van felesleges tejem, húsom, bútorom, csarnokom, földem, autóm, házam, munkakedvem, hitem, időm....kombináljunk.