Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Epret fából

Azt mondta Jézus, hogy azért nézzük az időket. Mert ha be van borulva az ég, még eshet az eső.
Figyelem azért ezt a görög csodát. Mi egy görög banktól vettünk volt kölcsönt, és megkérdezte a feleségem ezt a bankos csodaembert ezelőtt egy évvel, hogy de mi lesz, ha becsődölnek a görögök? Ó, legyintett magabiztosan, nem félti a görögöket, mert eladnak egy szigetet és minden rendben lesz...Ugye ma már más a helyzet. Nem olyan egyszerű a dolog, hogy eladnak egy szigetet. Na de ezelőtt egy évvel ha mondtál valamit, azt mondták túl pesszimistán látod te ezt a világot. Nem kis önkritikával kezeltem ezt a dolgot magammal szemben, hogy ne legyek azért olyan pesszimista, habár nekem végig az volt az érzésem, hogy aki mindenek felett megtartotta az optimizmusát, ezt a fajta idióta optimizmusát, hogy nem kell félteni a görögöt, annak sok fogalma nem volt, helyesebben nem is érdekelte a világ sorsa, csakis akkor vágott vádlóan szomorú képet, amikor ilyen Mozambik éhezőkről beszélt. De ugyanez a másik pillanatban megette volna a szarát is fösvénységében. Hogy, hogy nem, de ezek a fajta optimisták sosem azok, akik valamit alkotnak az életben, megjegyzem önerőből. Mert aki önerőből, a piacról élve alkot, annak nincs mitől ilyen mozambikos kiütései legyenek, mert ez a fajta ember az, aki munkája, aggodalma és időjárásnézése által nemcsak akarná, szeretné megváltoztatni a világot, de meg is teszi. Csak persze ez mindig mond valamit, ami nem tetszik ezeknek az álszent barom vigyoriknak, akik tulajdonképpen az alkotó ráncos homlokából élnek. Ezek a buddhás meg ilyen szentek mögé bújt optimista mímelők az emberiség rákfenéje, mert örökké a munka ellen szítanak. Ne dolgozz, ne csináld, minek? Úgysem viszed a mennybe. De ha nézed a német kisvárosokat, el vannak ájulva a sok virágtól, hogy nincs szemét, minden rendezett, hogy na ugye, milyen szép? Há de mitől, ha nem a rabok faszától szép az a német kisváros? Mert nem az üssten cseszte oda nekik büntetésből, hanem szorgos kezek és ami legfőbb, hogy igény, vágy és áldozatkészség által lett oda a rend és a sok virág, rendezett épületek s civilizáció.
A messze néző embernek kötelessége kémlelni az eget és aggódni. Pontosan ebben rejlik az optimizmusa, hogy reméli a jó időt, hogy dolgozhat. Alkothat. Gyarapíthat. Erre meg mint egy gonosz manó az áloptimista egyet cincog s istenek haragját gerjeszti az elfoglalt munkás ember fejében.
Mert hogy mit árthat nekünk ez a görög dráma? Jó kérdés. Egy mintát mindenképpen szolgálhat nekünk, hogyan omlik össze az áloptimisták világa.
Mert ugye, így kémlelve az eget jutottam oda szép lassan, hogy elvesztettem a reményemet ebben a jelen gazdasági modellben. Hogy ez regenerálódni képes. Nem, ez már regenerálódni nem fog, ez csak lassan és kínok közt fog elpusztulni. Mert amikor naponta hall az ember olyan híreket, hogy gyárak zárnak be, emberek ezrei kerülnek utcára, több ez már mint paranoiás jövőbe látás.
Nem hiszek én már a biztató szóban. Ennek az értéke is felhígult. Elértéktelenedett a pénzzel együtt.
Itt egyetlen út van. Kihasználni, kifacsarni az utolsó garast is amit még ez a félig hulla gazdaság adni képes és belerakni a kertbe. Ez az én optimizmusom.
Ezen agyalok feszt, mit tehetek még ami nem kerül sok pénzbe? Vettem a piacon eper palántákat. Hatvan palántát vettem. Olcsón adta egy epres srác. Ötven bani palántája. Hogy vettem hatvanat, a srác lelkesen magyarázta hova ültessem, és miegymás. Két és fél pakk cigibe került. Na de itthon nézegettem, hova is ültethetem? Mert a hátsó kert be van már tervezve. A keleti nap kell neki, azt mondta ez a srác. Hát csak elől van keleti nap a gyümölcs fáknál. Nosza kiegyeztem a Csabival, felásott egy tíz méteres szakaszt, szépen bekerítette hulladék lécekkel. Talán ma vagy holnap kiültetem az eper palántákat.
Azért örvendek az epernek, mert az eper a családban egy egyhangúlag elfogadott csemege cucc. Nem valami egres vagy ribizli, ami nem biztos, hogy mindenkinek ízlik. Bármennyi legyen belőle, feldolgozzuk, a desszert meglesz.És ha baj lesz, lesz mit cserébe ajánlani. Szörp, íz, gyümölcs. Kaphatunk érte lisztet, kukoricát.
Ez az eperbiznisz. Azt mondja az áloptimista, ó, mi az? Csak elülteted, oszt szaporodik mint a csihány. Ó igen. Csak fel kell ásni egy részt, ami tele van gyökerekkel, valamilyen kerítést is kell neki csinálni, mert a kutyák, emberek letapossák. El kell ültetni, öntözni, gyomlálni. Ha erre nincs idő, valakit meg kell kérni, azt ki kell fizetni. Ha meghúzod a vonalat, látod, hogy nem éppen semmiség. De egy dolgot kell meglátni: ez megvan. Az idén ezt nem reméltem. Szerencsére hozott ez a román asztalos nekem munkát, így kijutott az eperbizniszre is egy kicsi.
S akkor azt mondta ez a Csabi, hogy ő biza felássa végig a gyümölcsfák előtt, még befér oda egy s más. Igazat adtam neki. Mert vettem ültetni való pityókát, azt mondtam az idén pityókát is ültetek és tököt feltétlenül. Jött egy másik román, hogy kapott egy nagy telket évi háromszáz lejért, sok kukoricát lehetne onnan kiszedni, hogy vállaljam be. Mondom neki, nincs ahhoz nekem pénzem most. Lemondtam. De elgondolkodtatott a dolog. Most vajon én vonzom az ilyesmit, vagy egyre több ember keres más alternatívát? Nem vagyok teljesen tisztában ezzel, mert akikkel érintkezem, nem érdekli őket sem a görög modell, sem az enyém.
Én egy dolgot tudok. Amit ma elvetek, azzal holnapra előrébb vagyok.
Ahogy elkezdtem az új fürjketrecet csinálni, már menet közben újra és újra gondolom. Nincs mit csináljak, be kell vállaljam és el kell fogadjam, hogy nem lesz ez sosem tökéletes és végleges. De nem adom fel. Mert érzem az apró lépések eredményét és erejét. És főképpen annak örvendek, hogy egyre többet tapasztalok, kerülök közelebb ahhoz a világhoz, amit magam köré teremtek.
Vasárnap a ketrec vízszerelésén dolgoztam. Rézcsövekből forrasztottam, netuddmeg milyen kacifántos rendszert agyaltam ki papagáj itatókkal kombinálva...aztán nem jött be valami, szépen elraktam a rezes bandát, ne váljak mások előtt röhejtémává, és visszagondoltam a tejfölös doboz itatót.
Na csak ezt akartam ezzel, hogy vannak azért zsákutcás elgondolások is.
De “hey man!” A fürjeket már több mint két hónapja tartom és még élnek! Ez már csak valami nem? Ahhoz képest, hogy azt hittem az első napokban megeszik majd ezek a fűnyírósék kutyái a kinyuvadt csürkéket!