Ment a komment...

magyarhumor.network.hu
 Gálfalvi G. Zsolt mai bejegyzésére írtam ezt a hozzászólást, gondoltam megosztom veletek is:
"Én a régi családmodellre sem innák mérget, hogy azok hű de szerelmesen élték le életüket, szerintem már az is romantika, hogy valamikor milyen jól éltek a családok. Nem hiszem. Azt el tudom képzelni, hogy a nehezebb élet az embereket egy kissé közelebb hozza, de attól az a regényes nagy szerelem még messze áll.
A gyermekvállalás szép dolog, ami aggaszt engem ez a társadalmi gazdasági instabilitás, nehezen lehet belenyugodni abba, legalábbis nekem, hogy mi is felnőttünk száraz kenyéren, majd legyenek szívesek a gyermekeink is száraz kenyéren felnőni. Ez a modern baromság, a mai "szülők" analfabétizmusa, és azt hiszem egy jó kifogás arra, hogy miért nem kell semmin sem változtatni.
Én nem is a nagy konspirációs dolgoktól félek, hanem a tömegek fatalista világképétől, talán fogalma sincs miről álmodozik, amikor azt mondja, hogy vissza a gyökerekhez, ahogy régen hű de boldogan éltek, ahogy ez az új hadd nevezzem meg magyarországi hullám, hogy vissza a sámánokhoz, a lovas hódító életformához, a jurtában lakáshoz, de senkinek fogalma sincs, hogyan, miképpen, legfőképpen miből fogunk élni, kinek fogunk dolgozni? Az igen sokat idézett Wass Albert megírta, hogy nyáron jól élt ott a hegyekben a csóró, aztán ha jött a váratlan tél a fejükre és nem haltak éhen vagy medve, farkas meg nem ette a gyermekeiket, akkor lehetett beszélni istenáldásról. Hát kérem szépen én ezt a filozófiát nem fogadom el, hogy rittyentek húsz kölköt, aztán nyóc csak megmarad valahogy, ha eléggé életrevaló. S akkor ilyenkor hallom a buznyák papokat, akik saját gyermeket ugyan nem vállalnak, hogy éjjel aggódjanak a gyermekek ágya fölött, hogy lemenjen a láza és köhögésében meg ne fulladjon, hogy igenám de így lesznek erős egyedei a nemzetnek. Na tod mit nemzet, amikor a saját gyermeked életéről van szó?
Költözz hússzor tizenöt év alatt, menj tönkre legalább hatszor, dolgozz reggeltől estig mint egy barom, csakhogy a házbért ki tudd fizetni, aztán mikor harmincnyolc évesen megszületik a régóta várt kisfiad és netántán kizárólag ezeknek a kurva bankoknak köszönhetően kaptad meg legalább az illúzióját annak, hogy vettél egy saját lyukat, mert a szájhős Etele nemzete szarik rád, úgy nézel arra a gyermekre, hogy isten irigységében felfordulhat.
Ennyi kín, vágy, frusztráltság, kilátástalanság után, ha eljutsz egy valamilyen szintre, teljesen átértékeled magadban a világot és rájössz, hogy végül is csak a család marad az ember egyetlen reménye, nem az a régi sosemvolt nagy romantika, hanem a mindennapok együtt való eltöltése. A szerelemről sokan sírnak, hogy bezzeg ma nincs szerelem. Dehogynem. Dagad az élet a szerelemtől. Csak túlságosan racionálisan ítélkeznek az emberek. Főképpen a felnőtt, öreg társadalom. Ki a franc táplálja ezeket a konvenciós életformákat? A fiatalok? Nem! Ezek a rohadt nagy úgymond konzervatívok, akik amikor azt mondják bezzeg a régi szép világ, olyankor arra gondolnak, hogy hű de jó volt amikor megvolt a társadalmi rétegződés, aztán ilyenkor asszem az a be nem teljesült vágy szólal meg benne, hogy nem lehetett tagja a felső tízezer operabérletének. Emlékszem a szüleim ki voltak közösítve mindenhonnan, mert nem fogadták el ezt a társadalmi piramis képletet, hogy aszerint éljenek, ahogy a felmenők frusztrált agyukban elképzelték.
Előtérbe kell helyezni a szerelmet! Vezesse a világot a szerelem! Jobban tudja mikor mit kell tenni, mint bármilyen hülye nagyokos, és az egyik legkiapadhatatlanabb energiaforrás. Hogy a szerelem lassan kialszik? Mese habbal. Nem szabad engedni a konvenciós nyomásoknak, ha kell éjjel meg kell szökni, el kell menni albérletbe, kínlódni kell, mert ha valami megéri, akkor a szerelem az. A társadalom, a politika, a hagyomány, a nagy víziók annyit érnek mint egy elhasznált gumi óvszer."