Noha folyamatosan lepötyögtetem gondolataimat, nem köt le semmi szellemileg.
Megvannak az öregedéssel járó minden napos bajaim. Dolgozni kell valamit, de az nekem már nem megy fájdalom nélkül. A fájdalom nem a legjobb ágya az elmélkedésnek.
Nem így képzeltem el az öregedésemet. Úgy képzeltem, hogy lesznek munkatársaim, akik kiveszik a kezemből a munkát, a praxist, és viszik a saját érdekükben, lecseppentve nekem némi kevés szerzői jogot, ami kevesebb lett volna mint bármit bérelni.
A környék piaca bár elbírna pár mesterembert, kiindulva abból, hogy folyamatosan munkákért keresnek, némely már pénzes is lehetne, de rendre utasítom vissza őket, mert nem bírom egyedül tovább.
Most is egy 100 négyzetméteres ház belső munkálatait mondtam fel, mert egyszerűen nehezemre esik elmenni odáig. Felépítettem egy év alatt szinte egyedül egy faházat, az alapoktól kezdve, és teljesen lemerültem, átengedtem a belsőket másnak.
Munkám van egész évre. A leglazább határidőket sem tudom betartani, pedig folyamatosan dolgozom. A napi 5-6 órámat ledolgozom, hétvéget is beleértve.
Valószínű, hogy amíg tudok dolgozni, van értelme az életemnek is.
Szellemi síkon raklapon porosodok. Nem látom semminek értelmét szellemileg.
Nem érdekel a politika, sem az influenszer posványa.
Zenéhez sincs igazán kedvem. Idegesít ez az ultradinamikus hangzásvilág. Idegesít ez a spirituális vonal.
Elszomorít ez a szeretethiány. Mint valami fémgömbök koccanunk egymáshoz, pattogó üveg hangokat gerjesztve.
Nincs humor semmiben. Csak a gyűlölet, a lejáratás.
Nem figyelünk egymásra. Bár szocializálunk, de a következő percben képesek vagyunk ugyanazon a viccen röhögni, amit tegnap mondtam el. Mi a garancia, hogy holnap nem új megint a vicc?
Múltkorjában sokan voltak a férfi fodrásznál, kint az utcán vártam soromra. Elnéztem, rengeteg magamforma ember jött-ment. Látom szemeiken, hogy a forradalmat feladták rég. Már akkor feladták, amikor még fiatalok voltak. Élő zombik sétálnak.
Nem tetszik nekem ez az életforma. Kurvára nem.
Nem, én nem adtam fel a forradalmat. Legalább a nézésem ne legyen feladás, ha már a fizikális és szellemi lényem feladásra készül.
Nem akarok egy lelki guruvá mumifikálódni. Elegem van a sok életfeszegetőből.
Amint kedvem, erőm és szellemi kitartásom összhangban van velem, folytatom a könyvem felolvasását. Nekifogtam egy regényt is írni, felmondani. Csak hát fájó háttal nincs hozzá kedvem. Pedig a fejemben megvan az egész.
Köszönöm, hogy visszatértek ide, valószínű hiányzanak a sokkoló gondolataim. Sajnálom, hogy nincs kedvem ezzel az új világgal harcolni. Nem is merek ígérni semmit. Megvannak nekem is a mindennapos harcaim...
