Mintian pie

Mekkora szenzáció volt, mikor Kolozsváron megnyílt az első nagy áruház. A Metro. Akkor éppen cégem volt, adtak nekem is egy olyan belépő cédulát. Engem is lenyűgözött a látvány, de nem az árubőség, hanem a megszervezett üzlet. Én teljesen más szemszögből néztem a dolgokat. Rájöttem, hogy az ember bevásárlási gondjain hatalmasat segít. Az, hogy kiválogathatja amit akar, kosárral sétálhat kedvére, a kasszánál sem kell irdatlan sorokat állni, és van bőven parkoló. Akkor azt mondtam, íme a példa, amit követni kell a következő percben. Hogy ha termékeinkkel nyitni akarunk, akkor ilyen üzletházakat kell nyitni, s megvan oldva minden.
Akkoriban az európai unió még csak ilyen távoli álomnak tűnt, emlékszem minden entelektuál azt szajkózta újságban (akkor még volt), tévében, hogy a korrupt politikusaink miatt nem fogunk mi soha az európai unió tagja lenni. Akkoriban Amerika volt az isten országa, Brüsszel a szent tizenkettek szüzfehér bársony szobája. Akkor még nem voltak rendes fickók az arabok sem és nem voltak genyák a zsidók sem. Csak a szombati Teleenciklopédiában hallottunk róluk.
Biza én már akkor ilyen vészmadár voltam, nyitott csipával mondtam, hogy az unió nem más mint egy gazdasági projektje a hangyáknak, mi leszünk a fejhető tetvek a saját gyümölcsfáinkon, hátbaveregetésre fogunk lelkesedni s mindenünket odaadni a hangyáknak.
Barom kommunistája voltam mindenkinek, akinek eme vízióimat előadtam.
Hatalmas megvilágosodáson estem át, amikor meglátogattam a budapesti Ikea üzletházat, hogy a veszély ránk nézve hatalmasabb, mint gondoltam vagy prófétáltam. Rájöttem, a legendás Dávid parittya itt mit sem ér. Olyan fenevad ez az üzletház dolog, aminek senki nem tud ellen állni. Akkoriban mondtam, a kocka nemcsak elvetve van, hanem meg is van a nyertes.
És ha van úgynevezett zsidó világuralom, akkor egyik nagyon ügyes csele az volt, hogy magára haragította az értelmiségieket, a hangadókat, az asztalverőket, hogy belebolondulván a zsidó veszélybe és annak propagálásába, a boldog bevásárló nép előtt lejárjon a nyugat szkeptikusok becsülete. Mert amíg a jobbos nagyvagány, ki magának Heineken sör társaságában kisajátította a nemzeti érzelmet, el volt foglalva a sumér eredetének boncolásával s isten magyarosításával, addig gomba módra nőttek az üzletházak.
Szerencsémre, a szélsőségre hajlamosságom ellenére is átláttam a szitán, és nagyvitéz magyarságom nem tartott tovább egy évnél. Mert rájöttem, hogy ha ellenségünk van, az mi vagyunk saját magunk.
A híres Dallas sorozatban is egy darabig drukkoltam a Bobbynak. De amikor láttam, hogy sorozatosan balfasz a Bobby, nem ért a szóból, kezdtem megérteni a JRt. Aztán meg élveztem, ahogy könnyedén az ujjára csavarja a balfasz Bobbyt. Rémesen idegesített, hogy a család is mindig a felhőkön járt és minden genyaságot szeretettel kimagyarázott két pohár búzapálinka mellett.
Na valahogy így nézett ki az életünk, akkor amikor ezek a nagy üzletházak gomba módra elkezdtek kibújni a nyugati tőkéből.
Mi meg Bobby módra Heineken sör mellett mű hagyományok ápolásával voltunk elfoglalva, meg ecseteltük az ellenségeink hatalmát a nagyvilágban. De egy butiknyi üzletet nem nyitottunk a saját gazdasági érdekeink javára.
Mert ma is hol tartunk? Még mindig ott, hogy nincs abszolút de abszolúte semmiféle gazdasági projektünk, megjegyzem senkinek sehol még a fiókban sem, de el vagyunk borulva, feketék vagyunk a nyugat gyűlöletétől. Amerika maga a sátán, Brüsszel a pokol tornáca, hirtelen a muszlimok rendes fickók lettek, az oroszok is rendes fickók lettek, nem voltak sosem kommunisták, és természetesen a zsidók tartanak minket gúzsba kötve, kik már rendesen irtanak minket, kik ugye arra is képesek voltak, hogy kitalálják a holokausztot.
És akkor nem elég a nyomorunk, de kitalálta valamelyik szentfazék, hogy az a bajunk nekünk, hogy nem éljük meg azt a katarzist, amelyben a nemzet és a vallás szikrázva eggyé válik. Nem vagyunk eléggé bolondok, hanem lelkesedjünk is érte.
Én nem tudom. De azt látom, hogy az ember a munkájából él, van egy fajta jövedelme amit órára le tud bontani, és ennek a lebontásnak az értéke határozza meg az élete nehézségét vagy könnyűségét. Mi meg szándékosan azon vagyunk, hogy ez az órabér minél kisebb legyen, mintha valamiféle szent tartalom ellensúlyozná a hiányt.
Nyugatra nézve pedig azt látom, hogy a szorgalmas munkához valamiféle ésszerűség is párosul. Teljesen mindegy, hogy a nyugati a pénzével mit csinál, bunkó élvezetet vásárol, vagy szellemileg fejleszti magát. Ne essünk a három ezer éve fent álló híres buddhista ping és pong filozófia csapdájába, mely azt mondja, hogy semmi sem fehér vagy fekete, csak a nyugati kultúra ismer fehéret és feketét, mert akkor már eleve ellent mond magának e filozófia, ha a nyugatot csak fehérnek vagy feketének állítja.
Ez a mi hibánk, hogy sosem vonjuk le a tanulságokat, nem beszéljük meg a dolgokat (igaz, ahhoz fel kéne nőjünk a vitára) és sosem azt csináljuk amit kell.
Igaz elmondtam ezt már pár százszor, de gyakorlom mint a pap a prédikációt vezetés közben.