A dolgok jobbik oldala.

forrás: gugel
Ezt a ying és yang dolgot, volt egy szobafestő barátom, úgy magyarázta, hogy „nem rossz ember, nem szarik a házba. Csak a küszöbre és onnan berúgja.” Na így vagyok én is ezzel a békülni vágyó rosszal, hogy minden jóban van valami rossz és minden rosszban van valami jó.
Folytatnám is a mai témámat, melyet „el is mennék, nem is mennék” rágom magamban, de még eszembe jutott egy dolog. Ez a hetedíziglen és ezeríziglen dolog, amit az Úr ígért, hogy hetedíziglen ver, viszont ezeríziglen jutalmaz, ez egy kicsit megbontja ezt a ying és yang fifti-fifti-ségét.
Nem tudom és nem is akarom megtudni milyen. Csak van bennem egy ilyen belső, hogy úgy mondjam felháborodás, amikor mi emberek csak úgy átsiklunk egy olyan téma fellett, mint amilyen ez az öngyilkosság, amit egy férfi követett el egy pár napja a tárnicai tónál. Mert egy az, amikor valaki karakánul megy és végez magával (habár erre is lenne egy két verzióm), és más az, amikor magával visz egy három éves kislányt és egy tizenöt éves fiút. Szépen magához kötötte a három éves kislányt és elindult a befagyott tavon, amíg beszakadt a jég és elmerültek. Valamiért a tizenöt éves fiú is velük veszett. Nem tudom, csak próbálom elképzelni, hogy a három éves kislány érzi, hogy valami nincs rendjén, de bízik az apjában, a fiú valószínű abban reménykedik, hogy az apja talán viccel és meggondolja magát. Nem. A dolgok sötét oldala megtörténik, a hetedízigleni büntetés valamelyik szintje megtörténik, úgy látszik a gyermekek rosszba fektették a reményüket, a verő, büntető istennek volt itt az utolsó szava.
Viszont van itt a dolgoknak egy jobbik fele. Írom ezt ironikusan, inkább mint a gyermekeket védő ördögügyvédként, hogy még jó, hogy nem hatvanhárom embert vitt magával a tó fenekére az a férfi.
Tudom, hogy jobb lenne nekem nem olvasni és látni a híreket, milyen boldogan élhetnék itt szépen bezárva két településtől nem messze egy csürkepajtába, csodálhatnám most a tavaszt, legfeljebb ejnyebejnyézhetnék, ha a macska elfog egy egeret, vagy a kutya megint a zöld gyepre kakált. Babrálhatnám, hogy mi ebben a rossz és mi ebben a jó. Lehet ezekről is írni, biza, de láss csudát, néha meglesek egy egy hírt és megérint.
Az már nem érint meg, hogy egyesek utálják Orbánt és egyesek imádják őt, az ilyen dolgok számomra olyan, mint egy színdarab. Elalszom ha nézem.
Viszont valamiért berezonálok, ha a Sors játszik ezzel a ying és yang-al. Mert nem tudom kit akar hetedíziglen megbüntetni és kit akar ezeríziglen megáldani mondjuk egy pedofil vallástanár által, aki a hírek szerint azzal szórakozott, hogy hét nyolc éves gyermekek megerőszakolását nézte filmeken vagy az az öreg könyvtáros által vagy bárki által, aki még jó, hogy nem éppen hét nyolc éveseket, de nem nagykorúakat erőszakolt, aki egyébként nagyon is megbecsült ember volt a környezetében. Persze, amikor írtam volt egy hasonló eset kapcsán, ahol az apa először kivégezte a templomban a két gyermekét, azután a vonat elé dobta magát, hát jól letámadtak kérem, hogy mit tudom én, min ment keresztül az az apa.
Nem kétlem, hogy az ilyen emberek nagyon nagy válságban vannak és segíteni kéne rajtuk még mielőtt valami nagy bajt csinálnak. Ha szép szóval nem megy, esetleg kényszerzubbonnyal, de valahogy megelőzni az ilyen hetedízigleni kivégző osztag önbíráskodását.
Engem akkor is most is az háborít fel, hogy nem igaz, hogy a környezetünkben nem ismerjük fel ezeket a szkizofrén egyedeket. Akik vagy nem tudják magukról, hogy betegek, vagy nem kezelik magukat. Mindegy, mert mi ezt elnézzük neki, mert ugye kik vagyunk mik, hogy más dolgaiba beleszóljunk? Igen ám, de lám itt többről van szó, minthogy valaki öngyilkos.
A böjtnek van egy ilyen árnyalata szerintem, hogy valamit ki akarunk csikarni az Úrtól. Kiböjtöljük Tőle azt a valamit. Ha nem más félelemből böjtöl az ember, hogy ne sújtsa a hetedízigleni átok, mint azokban az ostoba, ébredező múmiás filmekben. Nem merünk perbe szállni az Úrral, hogy nehogy valamilyen tyúkszemére lépjünk és emiatt hetedíziglen verjen minket. Mint ahogy nem szállunk perbe senkivel, sem hamis prófétával, sem hazug politikussal sem tolvaj könyvelőkkel. Minden fasza. Mert ilyen az élet, hogy minden rosszban van valami jó és minden jóban van valami rossz.
Még a baptista koromban, voltak ilyen megjegyzések felém, hogy azért vagyok szegény (szerintük nyomorult), mert nem imádkoztam eleget. Nem kértem konkrétan dolgokat az istentől. És nem volt ez ellen semmi kifogásom, mert valóban nem imádkoztam az Úrhoz, hogy adjon ezt vagy azt. Én mindig úgy gondoltam, hogy jobban tudja Ő, mi kell nekem és mi nem. Én teljesen rábíztam magam. Nem követeltem semmit sem ima sem böjt által. Ma sem teszem. De nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy az emberiség vallásos oldala ezeket a dolgokat, mint ezek a beteges öngyilkosságok például, úgy veszik mint valami istenverést.
Én azt mondom, hogy ez nem istenverés, hanem az emberi, társadalmi ostobaság eredménye. A nemtörődömség. A szeretetlenség. És pontosan a keresztény társadalom részéről. Mert mi lenne, ha az egyházi szervezetek nem a templomi vagyon szempontjából közelítenék meg az életet, hanem az emberek szempontjából? És ugyanez a kérdés vonatkozik az országvezetésre is, mi lenne, ha gazdasági szakemberek vezetnék az országot nem pedig felfőtt agyú politikusok, akik egy csirkének sem tudnak enni adni?
Az a baj, hogy semmi sincs a helyén. Sem test sem lélek. És sajnos nem is voltak soha rendjén ezek a dolgok, hiába próbálnak engem meggyőzni mindenféle konzervatívok vagy haladók.
Én leszarom ezt a ying és yang teóriát. Vannak rossz és vannak jó dolgok. Ne keverjük a kettőt össze. Csak a kávét lehet tejszínhabbal meginni, de ezt nem.