Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

A váltás zajlik...


A fenntartható élet körül kezdenek körvonalazódni a dolgok. Eddig az volt, hogy ugyan már, nem olyan fekete az ördög, az ember majd kieszel valamit, hogy felfele fejlődési ívét továbbra is bebiztosítsa magának. Amint cikkekből, blogokból, jelentésekből és kezdeményezésekből kiolvasok, a kőolaj jellegű energiákra épített világunk összeomlása már nem kérdéses, hanem sokan nagyon komolyan felteszik a kérdést, hogy jól van, akkor mikor lesz a váltás? Hogyan lesz a váltás?

Itt a bibi, gyerekek! Nem lesz váltás. Nem az a fajta váltás lesz, hogy akkor kiszedjük a dugaszt innen és betesszük oda.

A váltás megkezdődött. A folyamat elindult. Csak nem látjuk. Nem érzékeljük. Olyan ez, mint egy több ideig hordott ing, saját magunk a bűzét nem érezzük annyira, mint más, mert nap mint nap megszoktuk savanyú szagát, nem tűnik fel. Tetszik vagy sem, a kőolaj ára nem fog soha vissza ugrani, bármilyen ideiglenes restabilitás csupán tőzsdei, politikai spekuláció, semmiféle komoly ok nincs a bizalomra. Mindenféle fejlődési elképzelés, ami a köolajra alapszik, nem más, mint önámítás.

Vegyük az utóbbi öt év energia árak robbanásának a grafikonját, tegyük hozzá a felfelé görbülő ív gyorsulását és tegye bárki a szívére a kezét és próbálja kimondani, hogy az elkövetkező öt évben nem lesznek energia gondok. Én nem merem ezt mondani.

Van még egy problémája ennek a fenntartható életünknek, amelyet még nem láttam, hallottam senkit feszegetni. Szerintem bármilyen energia alapú gazdaságot művelünk, nagyon fontos, elengedhetetlen része az úgy nevezett haszon. A rentabilitás. Magyarán, ha egy liter tej fogyasztói értéke mondjuk tíz peták, akkor annak költsége nem lehet több, mint öt peták. A maradék öt peták az a termelő kezében kell maradjon, hogy holnap is csak tíz peták legyen a tej értéke. A mai gazdasági rendszer valahogy úgy néz ki, hogy a tíz petákból a termelő egy petákot költhet a tej előállítására, a többi nem profit, hanem mindenféle adó. Kilenc petákba kerül a jelen kőolaj alapú gazdaságunk fenntartása. Ez a helyzet gyerekek. Ezért van az, hogy importálunk tejet onnan, ahol a tejre eső költség még az egy peták alá is esik, tehát ne csodálkozzunk ha műanyagot iszunk tej helyett.

Az országok vezetőit ez nem érdekli, tudjuk már jól, kik vezetik a világot, a vallások papjai sem sokat törődnek ezekkel a problémákkal, hivatkozván felekezeti hivatásaikra, missziójuk nem e világról szólván.

Világos a helyzet, az emberiség sorsa nincs jó kezekben, nevezzük a dolgokat a nevén, ez a modern rabszolgaság.

Senki és semmi nem fog jönni, hogy ezt a világot kihúzza mint dugaszt egyik forrásból és egy másikba dugja. Erre ne számítsunk.

Annak sincs már semmi értelme, hogy bizonygassuk magunknak, ennek a mai világnak az erkölcsi, szellemi és lelki hanyatlását, reggeltől estig oszthatjuk a világ bűneit mert nincs kiút, nincs értelmes felelet semmire, magyarán minden el van veszve. Így ebben a formulában az élet csak kínlódás és szenvedés, teljesen hiába minden ima és pozitív szemlélet, ha nem cselekedjük meg a változtatáshoz szükséges tenni valókat.

Bennem az elmúlt éjszaka szakadt el a köldökzsinór, ami ehhez a kőolaj alapú gazdasághoz kötött. Amikor feleszméltem, hogy a kisfiam élete homlokegyenest a mcdonalds izmus irányába halad, mert hiába teszem itt le a gondolati világom jövő alapjait, mire felnő, benne lesz ebben a félpetákos világban és agymenéseimen kívül semmit nem tettem konkrétan az asztalra. Nem adtam neki egy másik alternatívát.

Ezt az alternatívát akarom megteremteni.

Már hajnal felé tettem fel hirdetéseket, hogy csarnokomat akár részben, akár egészében földre, erdőre cserélem. Abban spekulálok, hogy mivel senki nem tud eladni semmit manapság, egy egy eldugott földet, erdőt senki nem vesz meg manapság, viszont egy főúthoz közeli csarnokot talán könnyebb eladni. Egy hibrid, átmeneti megoldáson agyalok, megtartom a csarnokom negyedét, a lakás és a műhely biztosítására, a többit elcserélem földre, erdőre.
Negyven – ötven hektár vegyes területre gondolok, ahol létre hozom a fenntartható élet mintáját.
Ha a jelen piac erre a cserére sem reagál, újra gondolom a katonai birtok újraélesztését. Csak messze van innen Dévától, a feleségem munkahelye, karrierje pedig egyelőre ide szól, ezt nem akarom bolygatni, amíg nem tudok ellen variánst konkrétan az asztalra tenni. Olyan lenne ez, mintha egy sikeres operaénekestől elvárná valaki, hogy gyertyafénynél kötögesse és stoppolja a zoknikat élete hátralevő életében. A csendes együttlét manapság nem opció tárgya. Erre azt szokták visszavágni az operaénekesek, hogy ha neked kölyköket kipurcantó koca kellett volna, miért nem kerestél olyant?

Fasza egy világban élünk. Én mondom, a végső cél az űrkapszulás ember, aki egy ablakon át nézi a sötét mindenséget és boldog lesz önmagában. Ez az ember legféltettebb vágya és álma.

Kösz. Ebből nem kérek. Inkább szagolom a tehénszart.