A nagy vizekben

A kis Nemonak mondta apukája, hogy ne menjen ki a nagy vizekbe, mert ott a veszély leselkedik rá. És bizony megtapasztalta a kis Nemo, hogy a cápák elvonó kúrája az első vérig tart. A globalizált vizekben a bálna is úgy eszik, hogy halrajnak veti magát, szippant egyet s ezernyi hal csúszik le torkán. Az ember mégis a bálnát sajnálja nem a sok ezernyi kis halat.
A kisember napjainkban is, amikor a kereszténység úgymond alap szemléletté vált, nem más mint egy felszippantható hal az ezres halrajban. Sosem fogy el, minden felzabált szegény helyébe más születik, kipusztíthatatlan.

Egy nagyvállalat pénzügyi nehézségein a gazdasági elemzők kiszínezett aggodalommal vizsgálják és latolják a kilátásokat, állami mentőövek létrehozását sürgetik, hisz annyi munkahely forog kockán. Azaz mint a cápák álelvonó kúrájában a kisember semmi élete van a téten. Valahogy mindig háló közelben kell tartani a sok kis buta halat, legyen mivel megmenteni a bálnákat.
S akkor élvezem ezt a sok boldogságos bemutatást, miszerint a kisember milyen boldogan él, holott semmije sincs. Hogy nem a pénz a boldogság eredője. Nem a vagyon halmozása az emberi lét lényege. Némely önboldogult vallásos líder még nevet miközben bemutatja a kínlódó ember munkától eltorzult arcát, nézd: szenved de nem sír annyit, egyszerűen él. Hát persze. Van is más lehetősége mint megrepedni s hozzá humorosan-gúnyosan jópofát vágni?
Így él rajban a sok szegény ember, felkészülve minden veszélyrezdülésre, arra is, hogy bekapja mindenestől a nagy bálna. Ez az élet, summázza tehetetlenül a kisemmizett.
S láss csudát, isten is ezeket a nagy látókat, a nagy vadakat szereti, elhalmozza őket vagyonnal, felesleges terheket róva rájuk, telkekkel, házakkal, nyaralókkal, szolgákkal, s hatalommal, hogy csak úgy roskadnak alattuk. S természetesen hivatásuk sokkal nagyobb, mint ama sok apró, meztelábas konzervjelölt halacskának.
Meg kell érteni ezt az istent is. Így a sorsába belenyugvó kisember.
Aztán ha akad egy kishal, mely kiszabadulna a szociális hálóba szőtt csapdából, nem szeretik a nagy halak, de a többi kishal sem szereti, mert rendbontó az ilyen hal. Nem lehet egy predestinált sorsnak más utat járni, mint ami meg van jó előre határozva.
Külön figyelmet kell az ilyenekre fordítani, fokozott éberséggel kell melengetni, amíg beleszakad vagy önként visszasétál a hálóba. Legfeljebb példának okáért nézik el a nagyhalak ezt a hálón kívül úszkáló halacskát, de előbb utóbb bekapják, hogy legyen mit mutatni: lám így jár az álmodozó.
Igen, ha a halraj felbátorodna s elkezdene ellentétes irányba teljes erővel úszni, talán elszakítanák a hálót. De ilyent csak rajzfilmbe lehet megálmodni.
Marad a csendes belenyugvás: ilyen a nagy vízi élet.