A kis Nemonak mondta
apukája, hogy ne menjen ki a nagy vizekbe, mert ott a veszély
leselkedik rá. És bizony megtapasztalta a kis Nemo, hogy a cápák
elvonó kúrája az első vérig tart. A globalizált vizekben a bálna
is úgy eszik, hogy halrajnak veti magát, szippant egyet s ezernyi
hal csúszik le torkán. Az ember mégis a bálnát sajnálja nem a
sok ezernyi kis halat.
A kisember napjainkban is,
amikor a kereszténység úgymond alap szemléletté vált, nem más
mint egy felszippantható hal az ezres halrajban. Sosem fogy el,
minden felzabált szegény helyébe más születik,
kipusztíthatatlan.
Egy nagyvállalat pénzügyi
nehézségein a gazdasági elemzők kiszínezett aggodalommal
vizsgálják és latolják a kilátásokat, állami mentőövek
létrehozását sürgetik, hisz annyi munkahely forog kockán. Azaz
mint a cápák álelvonó kúrájában a kisember semmi élete van a
téten. Valahogy mindig háló közelben kell tartani a sok kis buta
halat, legyen mivel megmenteni a bálnákat.
S akkor élvezem ezt a sok
boldogságos bemutatást, miszerint a kisember milyen boldogan él,
holott semmije sincs. Hogy nem a pénz a boldogság eredője. Nem a
vagyon halmozása az emberi lét lényege. Némely önboldogult
vallásos líder még nevet miközben bemutatja a kínlódó ember
munkától eltorzult arcát, nézd: szenved de nem sír annyit,
egyszerűen él. Hát persze. Van is más lehetősége mint
megrepedni s hozzá humorosan-gúnyosan jópofát vágni?
Így él rajban a sok
szegény ember, felkészülve minden veszélyrezdülésre, arra is,
hogy bekapja mindenestől a nagy bálna. Ez az élet, summázza
tehetetlenül a kisemmizett.
S láss csudát, isten is
ezeket a nagy látókat, a nagy vadakat szereti, elhalmozza őket
vagyonnal, felesleges terheket róva rájuk, telkekkel, házakkal,
nyaralókkal, szolgákkal, s hatalommal, hogy csak úgy roskadnak
alattuk. S természetesen hivatásuk sokkal nagyobb, mint ama sok
apró, meztelábas konzervjelölt halacskának.
Meg kell érteni ezt az
istent is. Így a sorsába belenyugvó kisember.
Aztán ha akad egy kishal,
mely kiszabadulna a szociális hálóba szőtt csapdából, nem
szeretik a nagy halak, de a többi kishal sem szereti, mert rendbontó
az ilyen hal. Nem lehet egy predestinált sorsnak más utat járni,
mint ami meg van jó előre határozva.
Külön figyelmet kell az
ilyenekre fordítani, fokozott éberséggel kell melengetni, amíg
beleszakad vagy önként visszasétál a hálóba. Legfeljebb
példának okáért nézik el a nagyhalak ezt a hálón kívül úszkáló halacskát, de előbb utóbb bekapják, hogy legyen mit
mutatni: lám így jár az álmodozó.
Igen, ha a halraj
felbátorodna s elkezdene ellentétes irányba teljes erővel úszni,
talán elszakítanák a hálót. De ilyent csak rajzfilmbe lehet
megálmodni.
Marad a csendes
belenyugvás: ilyen a nagy vízi élet.
Ahogy a kis halat megeszi a nagy hal, úgy a nagyot is megeszik sokszor a saját fajtársai. Amint gyengül egy kicsit, a többiek ráéreznek, és szétcincálják.
VálaszTörlésMolnár Gábor könyveit faltam gyerekkoromban, és ott olvastama pirányákról, hogy nem sikerült egyet sem élve megfogni, mert azonnal haldokolni kezdett, és ha ekkor visszadobták a folyóba, a többiek azonnal széttépték és megették.
A halak is hol együtt úsznak a többiekkel, hol lemaradnak, hol hálóba gabalyodnak, hol átférnek a szemek között.
Talán azért nem túl fejlett az agyuk, hogy ne folyton a hálón és a nagyobb halakon járjon az eszük, hanem hol az ennivalón, hol a szaporodáson.
Nekünk meg még van ezernyi apró érdekes tevékenység, és ha az nem hoz vagy helyettesít pénzt, akkor nem is akarják tőlünk elvenni.
Rád sem fogja senki a csúzliját, hogy ugyan dobold el neki a Tánc az ördöggel c. zenemű ritmusát. Pláne, hogyha még élveznéd is. :-)
Igen, de az se jó, ha önállóan semmiből meg tudsz élni, mert netán a példa ragadós lesz -ettől fél a bigbrother- és ki fogja az adóalapot biztosítani? Így válsz a szemükben a nép ellenségévé...s a sok nyálasnak meg habzik a szája, hogy bezzeg nem veszi ki részét a köz dolgokból...s akkor ezért esznek meg...
VálaszTörlés