A Zöld terem










Végül mégis meglettek a képek.
Asztalosilag nem egy nagy alkotás, noha volt vele munka. Főleg a dizájn miatt tettem közzé.
A hangulat és berendezés tervezése Ildikó műve. A lámpákat is ő csinálta. Nagyon hangulatos.
A fali mintázás is az ő műve. A minta sablonokat is ő készítette.
Érdekes az ablak fölötti csőtakaró deszka (ezt én csináltam), merész gondolat volt felszámolni a környékünkön elhagyhatatlan függöny gondolatát. Elvégre egy nyitott hely ez, nincs szükség intimitásra.
A falon a poszterféléket is én szereltem fel, az ajtót is megjavítottam, meg voltak ereszkedve sarkaiból, a padlóba már centis vájatot reszelt, ahogy súrolták az évek alatt.
Nem tudom hogyan sikerült, ilyen is ritkán történik velem, hogy noha többször kiszámoltam, de ez alkalommal kétszer annyi lábat vágtam ki mint kellett volna. Kissé gyanús volt nekem, hogy annyi lábat kellett vágjak, tehát a tudat alatt jelzett valami, hogy nincs rendben a Világ dolga, de elkönyveltem, hogy nehéz az élet az erdő mellett lakni. Aztán csak nem akartam hinni, hogy megmaradt annyi láb. Elkezdtem aggódni, hogy esetleg nem vágtam elég polcot?
Na jó kis móka volt.
Egyértelmű: öregszem...
Csak legközelebb egy faház helyett ne kettőt csináljak... muhahahaaaa.

Eszembe jutott, hogy szüleim nyomorúságukban szokták mondani egy egy ismerősünknek, ha bejelentették, hogy átjönnek egy kávéra, hogy tiszteletükre megnyitják a zöld szobát, mert a pirosban a görl sajnos nem takarított még az éjszakai buli után. Nem baj, szóltak vissza telefonon, csak lehessen helikopterrel leszállni mellette, a többi részletkérdés, ezegyszer eltekintenek felette. Valahogy így mulattak akkoriban szüleim.
Mit mondjak? Én is megnyitnám néha a zöld szobát ha lenne ki helikopterrel ide leszállna. Mert az se lenne nagy gond. De ma az emberek már nem értik se a viccet, sem a barátkozást. Sajna....