Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Közös dagasztás

Egyik jött a másik ment nap volt, bolondokháza, ahogy szoktam mondani és persze ilyenkor van az az érzésem, hogy egész nap, noha elfáradtam, de semmit se csináltam.
Kopog aztán valaki kegyetlenül a garázs ajtón, szól az egyik munkása ennek a román asztalosnak, hogy valaki kegyetlenül kopog a garázsajtón. Fél szemmel elvégzem a gyakorlott telekszkennelést, látok e hivatalos kocsit az udvaron, csak egy lepukkant Ford félét láttam, na ez nem ellenség, gondoltam és kinyitottam a garázsajtót.
Pöttöm kis szakállas öregember vigyorogva nyújtja a kezét, szorosan rázza az enyémet és kérdi maga mit csinál itt? Közben gondolkodom, honnan ismerem ezt az öreget, de ebbe a gondolkodásba vegyül az a szar felismerés, mely már eléggé gyakorivá kezd válni, hogy már nemcsak arcmemóriám sincs, de felejtem a neveket, méreteket a szekrénytől a cirkuláig, már azt is kezdem felejteni, hogy hova írtam le a méreteket, cetliket hova tettem?
-Micsinál maga itt? -Kérdezte az öreg ember újból.
-Micsináljak? Amit tudok... -feleltem az öregembernek.
-És mit tud maga csinálni? -rázta tovább a kezemet.
-Amit a fennvaló enged... -mondtam a jó román szólásmondás szerint.
Elengedi a kezem végre és mintha ráéreztem volna, hogy ki lehet ez az öregember, kérdeztem:
-Maga az aki bérelni akart nálam egy éve?
-Ejgen... -mondta legyintőleg.
-Nézze -mondta az öreg és beljebb jött a garázsba- én sokat gondolkodtam magán. Hogy mondta volt, hogy maga kátyúban* van anyagilag. És azon gondolkodtam, hogy én is kátyúban vagyok anyagilag. És azon is gondolkodtam, hogy azok az emberek akik kátyúban vannak, nagyobb motivációval bírnak mint más, hogy kimásszanak a kátyúból. Mert mi lenne, ha ezt a két kátyút összetennénk, és mindketten valahogy kimásznánk a kátyúból?
-Nézze -mondom neki mosolyogva- ez a mai napra derűt hozott nekem, de én még sosem láttam olyat, hogy két kátyúban levő ember kisegítik egymást a kátyúból, azt viszont láttam, hogy egymást húzogatták oda vissza. Mert hiába a jóindulatú igyekezet, amíg mindketten a kátyúból próbálják egymást kiemelni, valamelyik megint mélyebben süllyed, s a másik kezdheti elölről.
-Nézze -erősködik a szakállas pöttöm ember- de ha mindketten tapodjuk szorgalommal azt a kátyút, egyszer csak megkeményszik és csak kimászhatunk belőle.
-Nézze -adom meg magam- nem vitatkozom magával. Fáradt vagyok én ahhoz.
-Hogyhogy fáradt? -lép egyet hátra a szakállas pöttöm öregember. -hisz maga még fiatal!
-Ja persze... -legyintek rá, mint lejárt poénra- inkább árulja el mi járatban van? Mert látja itt teszek veszek, sok a dolgom, mégsem csinálok semmit, nem sok látszik igyekezem után.
-Hogyhogy nem látszik semmi a maga kezemunkája után uram?! Nézzen csak maga köré! -kerekednek az öreg szemei s kitárva karjait tesz egy hatvan fokos fordulatot a csarnok garázsrészében. -ez magának semmi?
-Hát nevezhetjük akár semminek is, hisz még nincs kifizetve. -mondom türelmetlenül az öregnek.
-Erről beszélek uram, hogy magának van miért harcolni. -nyugtat meg az öreg, mintha ez a valamiért harcolás lenne egyetlen értelme az életnek.

Ebben a stílusban folytattuk aztán, dagasztottuk a szalmát a sárban, közben elmondta, hogy mekkora biznisz a raklap biznisz, hiába mondtam neki, hogy ezen már áttettem magam pár éve, nem éri meg, már folytatta is a többi ilyen jellegű biznisszel, hogy mekkora közös jövő rejlik ebben a közös sárdagasztásban.
Eszembe jutott aztán, hogy olvastam egy boldogság blogban valahol, hogy csinálj magadnak barátot. Na gondoltam, ezen a címen inkább telefonszámot cserélünk, hátha két kátyúban levő ember annyit gondolkodik, amíg valamit kieszel.
Mert manapság nagyon kevesen keresik meg az embert azért, hogy a kátyúban ketten dagasszanak.

*a kedves olvasó lelki nyugalma miatt a „szar” szó helyett a „kátyú” szót használtam...