Közös dagasztás

Egyik jött a másik ment nap volt, bolondokháza, ahogy szoktam mondani és persze ilyenkor van az az érzésem, hogy egész nap, noha elfáradtam, de semmit se csináltam.
Kopog aztán valaki kegyetlenül a garázs ajtón, szól az egyik munkása ennek a román asztalosnak, hogy valaki kegyetlenül kopog a garázsajtón. Fél szemmel elvégzem a gyakorlott telekszkennelést, látok e hivatalos kocsit az udvaron, csak egy lepukkant Ford félét láttam, na ez nem ellenség, gondoltam és kinyitottam a garázsajtót.
Pöttöm kis szakállas öregember vigyorogva nyújtja a kezét, szorosan rázza az enyémet és kérdi maga mit csinál itt? Közben gondolkodom, honnan ismerem ezt az öreget, de ebbe a gondolkodásba vegyül az a szar felismerés, mely már eléggé gyakorivá kezd válni, hogy már nemcsak arcmemóriám sincs, de felejtem a neveket, méreteket a szekrénytől a cirkuláig, már azt is kezdem felejteni, hogy hova írtam le a méreteket, cetliket hova tettem?
-Micsinál maga itt? -Kérdezte az öreg ember újból.
-Micsináljak? Amit tudok... -feleltem az öregembernek.
-És mit tud maga csinálni? -rázta tovább a kezemet.
-Amit a fennvaló enged... -mondtam a jó román szólásmondás szerint.
Elengedi a kezem végre és mintha ráéreztem volna, hogy ki lehet ez az öregember, kérdeztem:
-Maga az aki bérelni akart nálam egy éve?
-Ejgen... -mondta legyintőleg.
-Nézze -mondta az öreg és beljebb jött a garázsba- én sokat gondolkodtam magán. Hogy mondta volt, hogy maga kátyúban* van anyagilag. És azon gondolkodtam, hogy én is kátyúban vagyok anyagilag. És azon is gondolkodtam, hogy azok az emberek akik kátyúban vannak, nagyobb motivációval bírnak mint más, hogy kimásszanak a kátyúból. Mert mi lenne, ha ezt a két kátyút összetennénk, és mindketten valahogy kimásznánk a kátyúból?
-Nézze -mondom neki mosolyogva- ez a mai napra derűt hozott nekem, de én még sosem láttam olyat, hogy két kátyúban levő ember kisegítik egymást a kátyúból, azt viszont láttam, hogy egymást húzogatták oda vissza. Mert hiába a jóindulatú igyekezet, amíg mindketten a kátyúból próbálják egymást kiemelni, valamelyik megint mélyebben süllyed, s a másik kezdheti elölről.
-Nézze -erősködik a szakállas pöttöm ember- de ha mindketten tapodjuk szorgalommal azt a kátyút, egyszer csak megkeményszik és csak kimászhatunk belőle.
-Nézze -adom meg magam- nem vitatkozom magával. Fáradt vagyok én ahhoz.
-Hogyhogy fáradt? -lép egyet hátra a szakállas pöttöm öregember. -hisz maga még fiatal!
-Ja persze... -legyintek rá, mint lejárt poénra- inkább árulja el mi járatban van? Mert látja itt teszek veszek, sok a dolgom, mégsem csinálok semmit, nem sok látszik igyekezem után.
-Hogyhogy nem látszik semmi a maga kezemunkája után uram?! Nézzen csak maga köré! -kerekednek az öreg szemei s kitárva karjait tesz egy hatvan fokos fordulatot a csarnok garázsrészében. -ez magának semmi?
-Hát nevezhetjük akár semminek is, hisz még nincs kifizetve. -mondom türelmetlenül az öregnek.
-Erről beszélek uram, hogy magának van miért harcolni. -nyugtat meg az öreg, mintha ez a valamiért harcolás lenne egyetlen értelme az életnek.

Ebben a stílusban folytattuk aztán, dagasztottuk a szalmát a sárban, közben elmondta, hogy mekkora biznisz a raklap biznisz, hiába mondtam neki, hogy ezen már áttettem magam pár éve, nem éri meg, már folytatta is a többi ilyen jellegű biznisszel, hogy mekkora közös jövő rejlik ebben a közös sárdagasztásban.
Eszembe jutott aztán, hogy olvastam egy boldogság blogban valahol, hogy csinálj magadnak barátot. Na gondoltam, ezen a címen inkább telefonszámot cserélünk, hátha két kátyúban levő ember annyit gondolkodik, amíg valamit kieszel.
Mert manapság nagyon kevesen keresik meg az embert azért, hogy a kátyúban ketten dagasszanak.

*a kedves olvasó lelki nyugalma miatt a „szar” szó helyett a „kátyú” szót használtam...

6 megjegyzés:

  1. Itt is tömnkrement egy raklap-szögelő cég. Nekem már régóta az önellátás az álmom, és amíg kiér a szám a sz... kátyúból, addig nem kell szívószál, ha még a szemem kinn van, nem kell periszkóp.
    Aztán majd csak kitaláljuk, hogy van élet a tenger mélyén is.

    VálaszTörlés
  2. Itt a pelletgyártás meg a fabrikett gyártás volt a sláger mostanában. Pont egy raklapos cégnél futottam bele pár éve, hogy a keletkező fűrészport így hasznosítják. (Ők egyedi raklapokkal indultak, mert az EU szabványban túl sok volt a konkurens.)

    Itt van róluk egy cikk: http://www.alternativenergia.hu/noveli-pelletgyartasat-a-tolnai-kriszt-kft/16169

    Persze ez csak egy eset a sok közül, hogy azt látom, valaki a sz...-ból is aranyat csinál, hiszen a munkám miatt sok vállalkozót ismerek.

    Az öreghez hasonlóan én is hiszek az újrakezdésben és a kreativitásban.

    Rágd még egy kicsit amit az öreg mondott. Igaza van, ha gödörben vagy nem ásni kell, hanem taposni. Engedd magad felrázni! :)

    VálaszTörlés
  3. Imre, az önellátás szép dolog, de azt nem mínusz ötvenezer euróval kezdik megvalósítani, hanem a meglévő adósságmentes házat eladják, s azt van idő tíz évig felélni önfenntartós dolgokon elmélkedve...sajnos ehhez én nem tudok belerúgni, nincs amit feldobnom..

    VálaszTörlés
  4. Szilvia, megrágom amit az öreg mondott, de még számolni is fogok, mert azért vannak érdekes jelenségek a piacon, a nagy cégek legtöbben bezártak, mert hatalmas kiadásaik voltak a visszaesett piacon nem bírtak túlélni, vannak dolgokban viszont keresletek, amik egy nagy céget nem, viszont néhány ilyen amugyis szarban úszkálónak jelent egy egy szívószálat...

    VálaszTörlés
  5. Attila, elfogyasztottad Te azt az 50 ezer eurót? Megetted? Elautóztad? Elnyaraltad karivi szigeten?
    Ott van a csarnokod, és a családod. Pontosan azt teszed, amit tehetsz. Megcsinálod a jónak ígérkező munkát, majd azt is, ami aprópénzt hoz. Ha a jónak ígérkező munka nem hoz pénzt, a másik eltart. Olyan ez, mint a fáramászás. Kapaszkodni, és mindkét lábbal tapogatni, melyik gally képes megtartani. A négy nyúlványból valamelyk csak megtart.

    VálaszTörlés
  6. Imre, nem autóztam én el azt az ötvenezret, hanem melléraktam a családi örökséget, a tizenöt ezret, és melléraktam még tíz évet az életemből. Viszont elfogyasztotta ezt a sok lóvét az én hülye meglátásom, hogy micsa fasza műhelyt hozunk ide létre, az alapítványból felnövő és kioktatott gyermekeknek lesz munkahely, lakás, lévén nekik én a példakép, ki megtette a nagy lépést, létrehozta a nagy modellt, hogy lehet, hogy a fatalizmust és a predestinációt ki lehet játszani.
    De tévedtem. Nem lehet.
    Viszont a kamatokat tőlem kérik. A hús-vér faszingertől.
    Mennék, de nem tudok. Saját meglátásom fogja vagyok.
    Szóljon már valaki ennek a Steven Seagal-nak, jöjjön szabadítson ki...

    VálaszTörlés