1 gondolat s 8 kép

Megfordult a fejemben az is, ha mi nem szívjuk ki a gázt a földből, nem e robban az ki magától idővel? Mert régi írásokban említik, hogy micsa misztikum számba mentek az arabusok földjén az égő tűzoszlopok. Meg elnézem itt a Herkules fürdőkön, hogy a drága forró termál víz folyik szanaszét haszontalanul. És ha nem a szememmel láttam volna ezelőtt tizenöt évvel, mint a karom, olyan vastagságban lövellt a földből a forró víz, s ma sem ugyanazt látnám, nem hinném el. Hogy az emberi tökéletlenség nem tud élni ezzel az ingyen energiával. Persze, a Föld kicsordul a bőségtől, kipurcantja. Mert mi van, ha mi nem használjuk fel, és a Föld aztán néha szétreped, s vulkánokban, ilyesmiben, olyasmiben mint egy kukta szelepje kilövelli magából? Ha nem használjuk fel, így is úgy is kárba megy?
A szorító asztalt ezért is csináltam, ne kelljen hajoljak a nagyoknál.
Az új szivarfa szorító első "füstje"...
Egyik napról a másikra így tarom a festéket, lakkot, ragasztót.
Sanyi lépcső pofái. A 4,5 méteres tölgy lapot egyedül gyalultam le.
Második éve bőségesen terem ez a barackfa. Ki akartam vágni.
Négy év után beindult a szőlő, tele van gerezdekkel. Tátom a szám.
Kardvirág erdő. De már sok ez hobbynak.

Műasztalosság

Nem kell ősmagyarba lemenni megérteni a műbútor fogalmát. Igaz csak bennem keltett zavart, hogy Magyarországon minden asztalosság céges réztábláján az állt, hogy "műbútor" s ettől ki voltam, hogy ezen a Magyarországon mindenki művészi szinten űzi a bútort. Ennyit az én értelmi szintemről. Aki mindent útközben tanult meg, felvettem a tudást mint a cigány az elejtett aprópénzt s szél a faleveleket. A szabadság ára az, hogy autodidakta módon sajátosan értelmezed a világot, mert sajátosan szeded azt össze innen-onnan. Nem a hivatalos, legális iskolát követtem, így bennem a mű és asztalosság egy tisztelet félét gerjesztett, noha éreztem, hogy nem lehet éppen minden magyar művész asztalos. De gondoltam ki tudja, valamiről megint elestem. S talán én volnék egy visszamaradott példánya ennek a kihalófélben levő szakmának.
Aztán ugye nagy volt a csodálkozás, mikor rájöttem, hogy ebben az esetben a mű az nem az a mű, hanem a másik mű. A műanyag. A rendes asztalos, aki gyalul, vág, fúr, mar, az csak bútort készít, de a modern asztalos raktárban levágatott pozdorja lemezből összecsavarozott ládája az már műbútor.
Vicces ez a magyarországi magyar nyelv. De pökhendi is. Mert erdélyi emberre rákérdeztem, hogy szerinte mi a műbútor, mind azt vágta rá térdreszketve, hogy mi mást jelenthet, mint művészi szinten előállított bútort?
Ez is elgondolkodtatott, hogy mi erdélyiek miért beszélünk szemlesütve, pironkodva munkánkról? Hogy itt né...asztaloskodunk. Egy román is rám kérdett egyszer, miért szégyelled a munkádat? Helyt áll bármikor és bárhol....Ez van...
Na de tanulok én is, rájöttem mi a műasztalosság is. Igaz erről cégért nem láttam, de talán a mai modern asztalosságra ez a kifejezés helyesebb. megtanultam leszokni a csapozásról. Ha egy mód van rá csavarozok. Addig addig agyalok, amíg agyon csavarozhatok mindent, hogy gyorsabb legyen, mégis asztalosúl nézzen ki.
A modern műkorszaknak azt hiszem ez a megfelelő. Mert hiába csapol az ember, nem értékelik, a szín, a dizájn a döntő, nem a minőség.
Fűtőtest maszkokat kellett készítsek egy vendéglőbe. De gyorsan s olcsón. Szerencsére mindig vannak ilyesmikre hulladékaim, az anyag gyakorlatilag tűzifából jött ki. Kicsit agyaltam a szerkezeten, de végül megkaptam a legegyszerűbb s legoptimálisabb megoldást. 
Mikor ilyen munkákat láttam másoktól, el voltam ájulva, hogy ilyet csinálni. De az embert a szükség sok mindenre ráviszi. Ilyen szerkezeteket ezelőtt tíz évvel nem mertem volna csinálni, saját szakmai presztízsem miatt. De ma már simán kihozom ezeket. És elvégre igaza van mindenkinek. Én voltam a hülye. Mert akkoriban sem látta senki, hogy csap és nem szeg. Ha nézte is egy kettő a munkáimat, olyasmikbe kötöttek bele, mint manapság az írásaimba az az egy két olvasó. A munka asztalos mivoltára csak én rezonáltam.
Ma már természetes, hogy mindent csavarozunk. Csinálsz egy ládát, összecsavarozod, oszt kész. Ezt mondják az asztalosságra.
Azt mondta az egyik pár napja, az üzleti román műbútor nem fér be a konyhájába.Azt mondja ez az ember, hogy ha te olcsóbban s méretre megcsinálod, megcsináltatom veled. Banánagyam nem reagált rögtön, habár ezerszer szembesültem ezzel a hozzáállással, de igaz sosem feltételeztem ezt mindenkiről, nehezen jött elhinnem mit hallok már az ezredik magyartól, hogy rendes áron inkább romántól veszi, semmint magyartól.
Kedves konzumidióták, és álnemzetiek, igenis megérdemlitek, hogy niggerek zsebeljenek ki, mert hülyék, idióták és balfaszok vagytok.
Azt mondja a francia mittommilyen miniszter, hogy kimentek a franciák s gyújtogattak, meg eltorlaszoltak utakat, igaz nem allah akbaroztak, de volt ott csörömpölés s ilyesmi, szóval azt mondta ez a miniszter, hogy meglátja, elengedi egy részét a farmerek adósságainak, s rászólt a francia népre, hogy egyenek francia húst, mert jó. Nem tehettem mást, mint röhögni ezen mint egy viccen. A farmerek meg olyasmit kiabáltak, hogy ki a multikkal, le a bevásárlókkal. Normális, mit tud a bunkó nép, mint erőszakra hangolódni? Erre a miniszter is mit mondott? Hogy ad kegyelem kenyeret. Na kíváncsi vagyok mire jutnak. 
Mert itt is mindenféle köriratokban osztogatják hogy a külföldi nagy üzletláncok hogyan törtek be álnok módon egyébként aranyemberekkel tele s gazdag országunkba, a bankok titkos hozzájárulásával. S olvasom a cikket s ámulok a sok idióta hülyén, kik beveszik ezt mint összeesküvés tervet, s nincs hogy ne arra gondoljak, hogy elég egy bármilyen reális hír, azt csinálnak belőle, amit a nép látni akar. Mert mi a lófaszt tudott mást csinálni egy üzletlánc, mint fejleszteni s a hozzá való tőkét bankból kölcsönözni. Hisz ez a modern vállalkozási rendszer. A probléma nem az, hogy az üzletláncok miként törtek be, hanem az, hogy ki adott nekik építkezési engedélyt? Mikor bement a most pattogó plebs az első Metróba, a földön fetrengett az árubőségtől. Most ugyanez a plebs sír, hogy gyarmat. Persze aki akkor mondott valamit, mint magam személye, lehülyézték, vészmadárnak mondták. Hogy ezek elveszik piacunkat, munkánkat, életünket. Ehhez nem kellett nyugati keresztény kultúra rögtön rájönni.
Na de ezért nyeli a francia mittommilyen miniszter a galuskákat és hülyeségeket beszél, mert a politikai elit az aki ezeknek az üzletházaknak építési engedélyt adtak. nem mondhatják, hogy bocs, menjetek ki. És szerintem se megoldás ezt így csinálni. De ha te olyan fasza nemzet vagy, mint mondod, senki nem akadályozza meg, hogy francia húst vegyél. S a kör bezárul, a multi tönkremegy s elmegy magától. Igenám, de jön a pistamagyar, esetünkben zsülfrancia, hogy ugyanannyiért inkább a multitól. Na hát akkor vegyél vibrátort, hogy ne kelljen a szádban a kezed remegtesd.
Ez a kép pedig elmenne egy "no komment" képnek. Miként lehet sikeres gazdává válni, és miként gazdaságos a mezőgazdaság Erdélyben. A kép magától beszél.



A hit kérdése

A hit kérdését feszegettem előbbi elmélkedésemben.
A menekültügy csak körítés benne.
Azt vettem észre, hogy a világ problémáira reagáló emberek két táborba szakadtak, van az úgymond hagyományosok tábora, amibe belefér minden romantikussá vált régi szarság is, illetve a liberálisok tábora, amibe belefér a buzik házassága is. S akkor ha valaki valamelyik ideológiának nem felel meg, egymást szapulják.
Ha van összeesküvés elmélet, akkor az eszköze ez a megosztódás. De szerintem bármilyen összeesküvőnek annyira a malmára hajtja a vizet az öngerjedő társadalom, hogy csak kaszálni kell, dől a sok gyom magától, nem kell ide egyéb rafinéria.
Magyarországon egy specifikus, szörnyű gépezet indult be, aminek a csapágyzaja a világon szétszórt magyarsághoz is kihallatszik, és látom a csudát, mindenkinek így vagy úgy állást kell foglalni, mint a szavazó fülkében: melyik rossz közül a legrosszabb.
Ez a csapda, mondom én. Ez ama ördögi kelepce.
A kereszténységre hivatkozó európai kultúra művelői féltik a sápadt arcúak létformáját, noha istenre hivatkoznak, de isten hatalmában nem hisznek.
A világiasságra (hitetlenség) hivatkozók, akik Földben gondolkodnak, emberségből nyitottabbak, mint az isten ihlette társadalom az emberi létet sújtó problémákkal szemben.
Előttem ez a két világ rajzolódik ki, biztos más szemszögből másképp látszik, de mivel én egyik kezemmel Jézus kezét fognám, a másikkal a Földet, az én látószögemben ez a két dolog ami a legfontosabb.
Blogom, bejegyzéseim nagyjából ezt a két dolgot keresi, próbálja értelmezni, összekapcsolni, megérteni.

Amit most ebben a menekült ügyben (hisztéria) látok, az az, hogy a keresztény társadalom mint annyiszor az életben újra bebizonyította, hogy Isten nevét nem szűnik meg hiába az ajkára venni, mert valahányszor Istenre kéne hagyatkozni, bálványszobrok féltése a legfőbb feladata. Félti az úgymond istenre alapozott életformáját.
Azért írtam, hogy ebben a kérdésben is talán az ima segít, ha mondjuk a világ keresztényei őszintén Isten felé fordulnának tanácsért, ötletért, hogy mi a teendő, elkerülendő a polgár illetve a nemzetek háborúja.

Az a tény, hogy a kereszténységre hivatkozva árad és gerjed a gyűlölet, ez semmilyen megfontolásból nem egészséges, és messze nem jézusi. Ezért írtam azt, hogy talán megért az ideje a hitnek. Hogy hinni merjünk Istenben, aki nem tesz ránk nagyobb terhet, mint elviselnénk. Ha már a kereszténységre hivatkozunk!
Mert engem nagyon pozitívan érint a világias emberek hozzáállása, miszerint őrizzük meg a Földet, a másik is ember. Keressünk megoldásokat. Alternatívákat. És negatívan érint engem az istenre hivatkozók kétségbeesett jajveszékelők hozzáállása. Nincs hogy ne lássam a két különböző hozzáállást.

Üzenetem az, hogy a kereszténység hite újból csődöt mondott. Mert ha hite lenne, akkor égbe kiáltott szava nemcsak Istenre hatna, hanem az elsötétült emberi agyakra is.

Azt nem firtatom, hogy mit jelent az iszlám Európába való behatolása. De azon sem sokat szörnyülködtünk, amikor a kereszténység istenre hivatkozva kiirtotta az indiánokat s ukmukkfukk elvette földjét. Kölykökként ellenségként nyírtuk a bunkó indiánokat a hős tehenész káuboj figurákkal, ez volt a játék trend manapság visszasíró gyermekkorunkban (noha szívem szerint mindig sajnáltam az indiánokat és a nagy indián könyv által picit meg is szerettem őket).
Biztos felhígul féltve őrzött nyugati kultúránk, ez nem kétséges, mint ahogy egyébként is mindig hígulásban volt. Vagy inkább mondom úgy, hogy folytonos átalakulásban.
De gondoljuk csak el azt a helyzetet, amikor a százezer menekültet visszatoloncolod az európai határhoz, mit fog erre szólni az otthon maradt milliárd nigger? Abból lenne aztán kalamajka...

Hogy mi a megoldás? Nem tudom.
Azért írtam, hogy kezdetnek nem árt egy sort imádkozni, valahogy úgy, hogy a világ összes Krisztus híve egyszerre kiáltson fel, kérvén az isteni bölcsességet, s közben bűnvallást gyakorolva, miszerint nem hisz Benne.

A hit kérdése az, hogy Isten e isten, vagy nem. Van neki hatalma felettünk és a Világ felett, vagy nincs?
Hogy mégsem lesz ilyen megamegmozdulás, az azért van, mert mi lenne, ha mégis leszólna Isten s nem tetszik az amit leszólna?
Szerintem itt van minden problémára a válasz.
Így marad a kereszténység csupán egy nyugati kultúra, nem pedig hit kérdése.
Én meg a hit kérdéseit feszegetem...

Ülök nem a hegyen

Ülök nem a hegytetőn s onnan nézelődök jó fáradtan, hanem beleroskadva székembe s onnan pislogok a műhelyem zegzugai felé. S közben a legyeknek prédikálok. Vagy egy egy cincogó klasszikust tercelek falcsul, se időt, se semmit betartva, csak ahogy Csabi szokott bármilyen zenére székelyül trillázva fütyülni. Az olyan az a Csabi -féle székely trilla, hogy elindul lentről s tremolóban futva felfelé beszkenneli a lehetséges legközelebbi hangot, s mire berezonálna a cincogás már előrébb van, de a tremoló szépen lágyan úszik a levegőben, mindig a megfelelő hangjegy irányában. S ez ad egy ilyen egyedi hangzású zenestílust. De nagy meglepetésemre ezt a stílust Kiss Tibinél is hallottam egy számában. Amint fütyülve kísért egy refrént. De úgy mint ez a Csabi szerintem senki nem tudja művelni e műfajt. Mivel én tanítványa voltam akarva akaratlanul, akarva akaratlanul beavatódtam ebbe. Igaz kissé bénán, a magam sajátos stílusában, de rá tudok erre hangolódni. Az a jó ebben a stílusban, mert legyen szó opera áriáról, rockról, balladáról, lagzilajcsiról, nagyon otthon van mindegyikben. Füttytrilla mely tremolóban keresi az igaz hangjegyet.
Hogy sosem találja azt meg, az maga a művészet. Mert ha megtalálná, az már nem eredeti, hanem utánzat, azaz giccs.
Na így a giccset kijátszva bambulok én nem a hegyen, hanem a széken a műhelyben s a legyeknek trillázok, illetve prédikálok.
Mikor hangosan, mikor lélekben.
Se így, se úgy nem zavarok senkit.

Így a prédikáció:

Szóval, tesvérek és tezsvéreg.
Ugye itt állunk megint a zÚr előtt, fantáziánk teljes hiányával, ami istenileg a zÚrat illeti. Miszerint jönnek a niggerek s arabok mint megannyi istentelen s pogány, kik majd életünkre tőrnek majd vala befogadván őket.
Pusmogunk s rettegünk, összeesküvés tervektől rémes a lelkünk, ama kősziklára épített kastély bebizonyosodott, nem több mint ingoványra épített sárkunyhó, melyet az első csepergés elvitt.
Hogy a görögöket elviszi a kamat s lassan mi is a kamatlábon esünk össze, oda nyugati civilizációnk.
Veszélyben az emberiség.
Isten ha volt, meghalt.
Mert ha volna Isten, mitől is félnénk mi?
Ez a hülye Cézár is többet értett meg ebből a jézusozásból, mint münk, kik nem tartatunk hülyéknek? Mert mit mondott ez a hülye Cézár mikor jönni látta a kísértőt? Azt mondta ez a hülye Cézár, hogy idézzem: „YES! JÖNNEK A FARKASOK!” s vigyorogva, imádkozva várta a kísértőket, bízva egy szem Urában, hogy az majd megsegíti, nem ró rá nagyobb terhet, mint azt kibírná.
Mert ugye most mi lenne, ha a sok niggerben a megtérítenivaló anyagot látnánk, mint mikor a cipőgyáros ujjongva felfedezte Afrikát, hogy ott mindenki meztelábas?
De nem, mert mi itt csücsülünk a katedrális tornyán s onnan köpködünk istenesen lefelé.
Mert most ha mindnyájan kik keresztényeknek valljuk magunkat odaállnánk mindenki a hite szerint ekkor s ekkor egyszerre a világon mindenhol, és hangos szóval kiáltanánk az Úrhoz, bűnbocsánatért, miszerint hitetlenül kezeltük a világ dolgait s bölcsességet s hitet kérnénk Tőle, talán mint megannyi csipkebokor meggyulladna bennünk is a látás lelke.
Mert az ördög győzelme az, hogy nem merünk a szemébe nézni az gonosznak.
Egyik felén azt mondjuk: mily nagy vagy Te, s másik felén rettegünk, mert pár nigger megjelent itt kétségbeesve.
S te Merkelné, asszonyok nagy asszonya, kikezdesz azzal a szerencsétlen kislánnyal s jól beolvasol neki, hogy minden geci niggert s rézbőrűt nem fogadhat be Európa, mert Európa csak a fehérek szent temploma, ugye drágám megérted, hogy mész te a kurva anyád picsájába...(mondja ez a Merkelné, nem én...). Hát nem kell ehhez niggernek lenni, fehér zsebében is kinyílik a zsebkés, ilyen álnok, pitiáner képmutatás láttán. Mert lett volna fasza csaj ez a Merkelné, ha lemegy a pengés kerítésig, s így szeretetteljes simogatással vagánykodna a százszám elcsigázott, éhes, szomjas felnőtt niggerseregnek.
Vagy mit mond magában a sok lelki buznyák? Jól megmondta! Nem lágyul el ő egy szerencsétlen kislánytól. Nem, mert szart enne, ha a kerítéshez menne a sok nigger elé.
Mert hőgyeim s úrjaim, mik vogmuk mi ezen Ég alatt s Föld felett húsz centivel? Isa pur és hamu vogmuk. Meg egy rakás hitetlen szar.

Idáig a prédikáció.
Izzadt fejemre rászállt néhány légy, valószínű egyet értettek velem. S akként cselekedtek.

Szorítók

Öt méteres asztalt fabrikáltam, s új fákat a szorító csavarokhoz
Négy és fél méteres lépcsőtartó pofa lesz belőle

S akkor újra gondoltam a szivarfa szorítót...teljesen átdolgoztam.

Nasty kapitaalizm

Néhány ismerősöm, volt barátom kint élnek nyugaton. S borzasztóan ki vannak háborodva a nyugat ellen.
Arra a javaslatomra miszerint jöjjenek haza, s építsük újból a mittommit, nem mondtak semmit. Nem is firtatom tovább a kérdést, hisz tudom: kényelmetlen. Nincs hova hazajönniük. Mindent feladtak, úgy mentek mosogatni, takarítani. Mint most a niggerek, milliószámra és behúzott farokkal.
Azt mondják már nem tudnak hazajönni, megszokták azt a színvonalat. Vissza a balkánba nem akarnak jönni.
Azt mondják megtelt Európa. Mi a fenével telt meg Európa? Akármerre nézek megdolgozatlan földek, üres csarnokok, szakembert nem kapni sehol, a pótalinas jelölt sem akar csak euróért dolgozni, s lehetőleg ezer kilométerre az otthontól. Mert azt mondja otthon csúfolkodnak velük. Elmegy beszegődik öreg otthonba éjjeles seggnyalónak s a fészbukkon ossza a nyugati civilizáció bukásáról szóló képzelgéseit.
Mentek oda mint senki niggerek. Senki niggerek maradtok örökre.
Sírnak itt a nagy konzervfaszúak, hogy legyarmatosítottak minket a nyugati tőkések.
Hát persze, mikor kiabáltam, hogy megmaradásunk gazdasági koncepció, minden faszkalap a melle teljes szélességével nemzeti-vallásos katarzisról beszélt. De képmutatását nem restellve a következő pillanatban európai pénztámogatásért könyörög, doktorit írni a magyar ostorról. És utána nem átalkodik bőcsködni, hogy milyen nagy magyar emiatt.
Ahogy a fenti rajzomban kigúnyolom az ilyen népet: mint nyugati konzumember tele torokkal átkozza a kapitalizmust.

Zongora hangszedő múzeum

Olvasás közben meghallgatandó:  zongorül sztringzekre egy lopott délután...

home made zongora hangszedők
múzeumi felvételek...

Imre kütyülései eszembe juttatták ezt a zongora hangszedős akciómat valamikor a nyolcvanas években. Mivel sokat hangszereltem, illetve szerettem volna hangszerelni, ilyen Edisonos időket éltem, mikor az integrált áramkör csak beavatottak számára volt elérhető, az ószeren is inkább használtan lehetett venni audiós icéket asszem valami 741-eseket vadásztam, előfokokba, előerősítőkbe, színezőkbe. Gitár tórzitókba.
Született egy ilyen gondolat, miszerint a feleségemnek illegálisan udvaroltam, hogy jó lenne egy délután két óra alatt, mikor a szülők nincsenek otthon, felvenni a feldolgozott számjaink zongora részeit.
A mikrofon nem volt jó ötlet, meg nem volt jó mikrofonunk.
Volt olyan, hogy pince zenekarokhoz bejártam s jól esett, ha beengedtek s a kultúra világöröksége címen szívesen javítottam nekik ingyen ezt azt. Egyik esetben egy gitár hangszedőt tekercseltem újra. Akkor láttam bele ebbe a dologba.
Egyik ószeri portyázásommal egy öregnél láttam ilyen régi telefon hallgatókat. Abban az időben a fejhallgató mocskos kapitalista lelemény volt, ilyen kiszuperált telefon hallgatókból és gyári zajvédőkből kombináltuk össze a fejhallgatókat. Jó áron vettem meg azokat a füleseket, az öreg bevallása szerint nem mindegyik volt jó. Nem mondtam neki mire kell nekem. A tekercsek és a mágnesek kellettek nekem. Nem kis munka volt kitalálnom, hogyan fogom fel a hangszedővé alakított tekercseket s mágneseket, úgy, hogy seperc alatt betegyem a zongorába és seperc alatt kiszedjem.
Éjszakákat dolgoztam a zongora hangszedő rendszeren. Nem volt digitális műszer, se jutubos szájbarágós, de még írott irodalom se, még legalább egy ember se, akitől tanácsot kérhettem volna, nemhogy fórumok.
Ilyen SWAT-os menetben beraktuk a hangszedőket a zongorába, a feleségem snurban legyúrt hét nyolc zongorajátékot, felvettem ilyen kőkorszaki orsós magnóra s ilyen SWAT-os menetben kiszedtem a hangszedőket, s iszkiri míg nem jön az osztályellenség.
Aztán ilyen fapados kölcsön szintiről egy délután melléraktunk basszust meg vonósokat.
Akkor meg voltunk győződve, hogy ez csak a kezdet. A pilot akció. Hogy innen már csak felfelé ível a pálya.
De nem.
A szalag előkerült, az utolsókat rugó orsós magnóról még épp, hogy bejátszottam az anyagot mp3-ra, így mentvén meg a zenei anyagot.
A visszhangot már nem tudtam úgy keverni ahogy szerettem volna, egy arrébb szerelt magnófej olvasta késéssel a jelet, az utókeverést levegőben összeforrasztott potméterekből kevertem, nem keverőasztalból. Se színezés, se semmi nincs benne. Line az egész, ahogy a fej olvasta.
Ezekben a kondíciókban ezek a darabok Master piece-k.
Mi más ez, ha nem történelem és múzeum?
Aztán a zongora úgy került mégis hozzánk (sűrű kitagadások után) húsz év után, hogy eladhatatlanná vált, valami végzetes hibája van állítólag, de majd utána nézek. S akkor nem volt ki lomtalanítsa, én meg bevállaltam.
Ilyen voltam mindig: lomtalanító, tákoló.
De ezen ha élek még változtatni szeretnék...
Mert már kinéztem egy szintétizátort is. Azóta ugrott a tudomány. Vannak már zongora billentyűs szintik, dinamikus érzékenységgel, tele vonós, fuvós utánzatokkal, és megközelíthető áron...
Ígérem meg fogok állni. Csak egy 18 sávos hangkártyát veszek még és egy dob miki szettet.
Aztán megállok...
Bónusz trekk: El Saddaj

JÓ az űrlény

Jó, a gonoszt értem.
Élni akar. Ezért tolong, tehénkedik, ellehetetlenít, hazudik, öl, csal.
De a jó? Az honnan ered?
Hiába nézzük a természetet, hogy cuki fák, növények, állatok, azok mind élni akarnak.
Mikor elültettem a málna, szeder s egres bokrot, tavaszra szépen ki is hajtottak. Hallelúja, zengett lelkemben a dicshimnusz. De történt, hogy mással lettem elfoglalva, mire észbe kaptam, a gyom túlnőtt a kis hajtásokon, nem kaptak fényt, kiszáradtak. Esélyük sem volt hajtásaikat gyarapítani.
Mikor látunk egy cuki fát, ahogy lengedezik szép ágaival, méltóságteljesen suhog a világba s énekli: jó nagy fa vagyok s még nagyobb leszek, alant az orgonabokor hiába nyújtja nyakát, tekintget jobbra balra, az árnyékban nem tud fejlődni. Előbb utóbb elpusztul. A fa cukiságból megölte.
A macska is énekes madárra szakosodik, megunván az egeret. A veréb csicseregve kapja el röptében a legyet.
Így a másik asztalos is azt szeretné, hogy szűnjek meg létezni, csak neki legyen munkája, piaci jelenlétemmel rontom az árképzést. Egyébként templomba járó, nemzeti érzületű jó magyar.
A jónak vannak ilyen beütései, hogy éljen más is. Adjunk fényt az elnyomottnak is. Álljunk egy picit félre, hogy neki is jusson. Osszuk meg vele amink van.
És ez a jó attól sem retten vissza, hogy látja, tudja: egy nap ez a kisegített, támogatott, egy nap akkorára nőhet, hogy cukiságból, élni vágyásból elsepri őt: a jót.
A földi élet szimbiózisa: ahol léttér jön létre, ott élet is lesz. Ahova az ember ültet, oda élősködők jönnek. Ahol a jó szándék felüti fejét, jönnek a cuki gonoszok. Akik élni akarnak bármi áron. Ezért talpraesetten, sietnek nem sokat teketóriázva élni. A jó ember meg mint a jól betrágyázott talaj, az édes vérű énekesmadár, eledelül, lehetőségnek szolgálnak.
Az értelem azt mondja, hogy menj tanuld ki az élet fortélyait. Keménynek kell lenned, az élet nehéz. Igen, néha tehénkedni kell. Meg csalni, hazudni. Néha ölni. Jó, nem késsel, hanem lélekkel. Vesd be a lelki veaponokat is. Zsarolj, járass le másokat. De légy mindig mosolygós. Az emberek megtévednek a mosolyodtól. A jóval szemben a legjobb harcmodor: önnön hiányosságával öld meg: nem ütne vissza semmiért, inkább tovább áll sértődötten. Sértsd meg. Bánatosan elkullog. Ilyen a harc. Bamba őz, ha ezt nem érti.
Mert ugye, honnan a jó? Nem hülye a jó. Néha értelmesebb a gonosznál, mégis, honnan benne a jóság? Tudja miként kéne élni ebben a világban, mégsem él úgy? Ha isten is úgy teremtette a világot, hogy az élőlények egymást felfalva éljenek, miért áll ennek a törvénynek ellent? Miért akar minduntalan isteni törvényt szegni? A teremtésnek más irányt adni?
A gonosz látván a jó csökönyösségét, hogy képes a saját kárára jót tenni, kitalál egy szép mesét a feltámadásról, istenről s a jóságról, hogy legyen a jónak min egész életében rágódjon, s egye a fene a lelkiismeretét, hogy jóságában nem tud elég jó lenni. Hogy önnön súlyával lehessen leteperni s végezni vele.
Mert hogyha én félreteszem a világ összes összezagyvált vallásait, kitalált isteneivel, bálványaival együtt, a jóság az mindenképpen egy természet ellenes, egy más világból bepottyant ALIEN.

Szivacs

Hulladék szivacsokat szeletelek
szivacs szeletek
purhabbal ragasztom, miután többfélét kipróbáltam
rendre felcsavarozom a lapokat a falra, érezhető a hatása...
Mielőtt beköltöztem volna a stúdióba, tapssal tudtam igazán felmérni a hely visszhangosságát. A nagy helyiségben ha összecsaptam a tenyereim, úgy szolt, hogy "páhhhhhh...." a dob hangja pedig szépen mint egy unalmas keringő körbe körbe szállingózott s közben jöttek a többi püfölések, úgy szolt mint egy zúgó masina az egész dobolás. A kis studió helyiségben a visszhang már úgy szólt, hogy: "prrrr" s elég hamar lecsengett, de így is megvolt a visszhang hatás, sőt a dobok membránjai rezonáltak a visszhangokra.
Ezt a visszhangot kell nekem lecsökkenteni. Igen, van egy határa ennek is, meg kell kapjam a középutat, ahol a hangnak még nem tesz kárt a túlzott hangtörés.
Felszereltem már öt ilyen szivacsos panót, s elégedetten tapasztalom, hogy kezd eltünedezni a visszhang. A tapsolásra már inkább a dobok rezonálnak, a falakról nagyon kevés verődik vissza. Gondolom, hogy még öt ilyen panó már elég jó akusztikát fog képezni.
Közben nézegetem a jutubos dobosokat, a facebook dobos csoportokat, keresem az irányomat. A leginkább azt tudom leszűrni, hogy mi az ami nem az enyém.
Például nem akarok fellépni. Én a stúdió munkát szeretem. Kütyülés, alkotás. A dobolás érzése. Nem az érdekel, hogy ki mit tud, hanem az, hogy nekem mi esik jól.
Az a bizonyos méter zene minden alkotói vágyam.
Dob technikailag sem leszek egy minden cint, dobot s egyebet egyszerre tremolózva pergető, sem csapkodó, mintha fát vágnék, hanem nyugis, egyszerű, vonalas.
Sosem voltam oda a dübörgő dobolásokért. Az elfilozofált ritmusokat sem kimondottan szeretem. De ettől felőlem más csinálja ahogy gondolja. Csak mondom a magamét.
Azért sem tudtam a zenét csak a dob szempontjából hallgatni, mert engem a teljes összhang érdekel. A jó számokban pedig a ritmus sosem filozofál.
Figyelem amint sok dobos elemzi a dobhangjainak a hajszál vonatkoztatásait, de nem hallja, hogy az egész egy szar. Telerakja játékák nyolc cinhanggal, de összhangban egy rakás szar. Mert nem összhangilag nézi, hanem csak a maga játékát figyeli, abból is kiszűri azt ami éppen neki bejön, a mellékzörejekkel nem foglalkozik, mintha az nem is lenne. Pedig ott van, s a be nem avatott pedig nem a lényeget hallja, hanem mindent. Ezért van az, hogy egy stúdióban már minden másképp hallszik.
A tengeren figyeltem egy szinpadi hangolást, közvetlen a part mellett, a vízből hallgattam milyen szar dolgokat művelnek. Mindenbe nyomnak egyaránt mélyet, közepet, magasat, nem értem, hogy nem hallják, hogy a szaxofon ugyanúgy dübörög mint a basszusgitár, a gitár is döng mint egy lábdob, sőt a hang is nyomja a döciket hogy az egész egy köpködésnek hangzik. Aztán ha még erre valamelyikre kompresszort állítanak, az maga a rángatózó idegbaj. És pedig a csajnak jó hangja volt. De mind bldbb dblbb követte a hangját. Látom magam előtt, amint a hangszórók idegre húzva rángatóznak minden szavára. Az egész nem több mint hiúság. A zenészek önnön hiúsága, hogy kitűnjenek mint szólósok, de nem hallják, hogy pont ezzel érthetetlen az egész. Ez jellemző egyébként az emberi társadalomra, hogy mindenki szóló karriert fut be a közösségben. A közösség csak a munkahely, a tér, a lehetőség, a kihasználandó barmok mennyisége.
Ezért akarok csak itt magamban eldanolgatni....másokat lehetőleg nem zavarni...na de meglátjuk...

Istenek bukása

Az ember figyeli a világot, a viselkedési formákat, ritka esetben odafigyel a gondolatokra, melyek a világ és viselkedési formák megfigyeléséről véleményt, érzést formálnak.
Hogy miként viszonyul a növényvilág, az állatok, az ember az élethez, hogy alakul sorsa, és mindez miért?
Van e aki irányítja mindezt, vagy az egész Élet kombináció egy valamiféle véletlen csoda?
Honnan hallotta Ábrahám a hangot, hogy áldozza fel fiát? Honnan hallom én azt a hangot, hogy ilyet Isten nem kérhet?
Miért az ember rajong az „ábrahámi” hitért, ahol a fiát vitte áldozatnak?
Ha Isten a legfelső értelem, mi értelme van a bizonyításnak?
Mit mondanak a rákok magukban? Hallelúja! Isten egy törött szárnyú madarat küldött nekünk eledelként.
Mit mond az ember? Védj meg minket a gonoszoktól! És papként nem házasítja össze ugyan azon hitű híveit, mert a paptárs szülő fenyegetőzik.
Mit mondanak az istenek? Ne higgyjetek más istenekben, én vagyok az igaz isten! Minden bálványimádót kinyírok, ki nem engem dicsőít!

Azt mondták nekem, hogy a Biblia isten szava. Minden szava istentől jön, ezért szent könyv. Megkérdőjelezni az, hogy nem isten szava a Biblia, az szentségtörés, hitetlenség, pogányság, s jutalma az örök életből való kizárás. Az örök életből pedig Jézus jött nekünk bizonyságot tenni róla, s feltámadván pedig halottaiból adja nekünk az örök élet bizonyosságát s reményét.
Ezt mondták nekem.
Aztán olvasván egyebeket is, kiderült, hogy a szentlélek sem tudott a kis embereken keresztül dolgozni, muszáj volt belemásszon a világ politikába s a világ hatalmasain keresztül alakítani az isteni szöveget, világi hatalmak s korrupt politikai közösségeken keresztül zsinatoltatta ki a mai bibliát. A barma része az emberiségnek még ezt is kimagyarázza, hogy isten munkája ilyen csodálatos, hogy még a rablókat s tolvajokat is ki tudja használni.
Aztán azt is láttam, hogy a becsületes szegény embernek nem sok szava van ebben a világban, mert jön az istenes ember s azt mondja, hogy isten akarata, hogy te szegény legyél és senki ne hallgassa meg véleményedet.

Vannak országos rezsimek, ezek váltakoznak 25-50 évente. Attól függ ki erősödik annyira meg, hogy elharapja a másik torkát. Mikor megerősödik, a másik torkát elharapja.
Vannak világ rezsimek, amikor istenek metszik egymás torkát. Ezek ezer években gondolkodnak. Lám most allah nekiment jáhvénak. Most leteszik az énekek éneke lantját, a romantika ideje lejárt, most kard és vér által mérkőznek az istenek.
S a sok kicsi hangya jajveszékelve futkorászik, megtúrták a bolyokat.

Az ember ha tulipán hagymával dugja tele a kertjét, csak idő kérdése, hogy a tulipán hagymákra szakosodott élősködők letámadják hagymáit. Mit mond a jó vastag csiga? Az úr hagymákat ültetett, mely nem csíp, nem szedik ki nyáron, pont jó nekünk oda beférkőzni s jó sok csiga porontyot nevelni.
Mit mond a méteres gyom? Miféle hóbortja ennek a kétlábú baromnak minket feszt kitépni? Nosza kétszeres erővel hajtsunk két méterest!
Így az Élet.

A jóléti társadalomra, hogy mikor szakad rá a parazita élősködő, aki csak élvezni szereti a jólétet, beszállni nem, csak idő kérdése.
Mert hogy jönnek a niggerek, s arabok, mondván hazájukban ölik őket halomra, de nem ám úgy jön, hogy adj uram egy kis csendes helyet, itt meghúzódom s hálát adok az égnek, hogy nem ölnek engem is halomra, nem, ezek fix a hagyma tövére pályáznak, identitás nélkül direkt neki Németországnak.

Itt a tér már nem a miénk. Nem érdemeltük meg, úgy látszik.
Mindig is mondtam, ha egy ember nem tudja megművelni földjét, nem is érdemli meg azt. Ha házát nem tudja tisztán tartani, nem érdemli meg azt.

Elnézem ezeket a körforgalmakat, járdákat, minden évben kétszer feltúrják, ültetnek bele rózsát, egyebet, sok niggerjelölt, rabmunkás emberke kényszeredetten sündörög ott, látszik kényszer neki, büntetés neki az a munka. Mennyi közpénz mehet el azokra a tízszeresen felszámolt rózsa tövekre, ellazsált munkaórákra, melyek gyűlöletből, undorból fakadnak.
Mi lett volna kiosztani azokat a tereket, járdákat? Ez az asztalosok körforgalma, az meg az armeggedon híveinek a tere. S legyen versengés, reklám, ki tartja jobban és szebben karban a terét? Igen, de ehhez kellene egy fajta civil szemlélet, hogy miénk ez a világ, vigyázunk rá. De nincs. S akkor jön a korrupt hatalom s azt mondja adok én nektek rózsa teret, de kiszedem belőletek a zsírt is.
A köz ember nem hajlandó az ilyesmire. Hogy tízen egy pár négyzetméteres teret tartsunk karban. De ha egy politikai párt jön, hogy a pártnak legyen egy unatkozó férfiak vagy nők szövetsége, mert nehogy már valaki ezt a piaci szegmenst is lekösse, akkor az unatkozó emberek beiratkoznak ebbe a szövetségbe. Mert a szellemi munka és a lelki munka előrébbre van mindennél.
S így leszünk egy szellemes s lelkes nemzettség. Tele istenekkel, tele zászlókkal, nemzeti katarzisokkal. Jön ezer nigger, szétesünk a kétségbeeséstől, de hogy egy millió magyar emigrált csak Erdélyből külföldre, az nem ejt minket kétségbe.
Továbbra is hisszük rendületlenül, hogy nem gazdasági kérdés ez, hanem katarzis kérdés ez.
Valójában egyik sem az, hanem az, hogy balfaszok vagyunk.
Így a reggeli elmélkedésemről...
És be meg kinézésemről...

On my way...

Tetszik nekem ez a hangzás.
A régi hangzás világ.
Tiszta hangszerek, tiszta ének.
Ez az én utam.
Nem a modern agyon kompresszált stresszes zaj, mintha kergetne valaki...