JÓ az űrlény

Jó, a gonoszt értem.

Élni akar. Ezért tolong, tehénkedik, ellehetetlenít, hazudik, öl, csal.

De a jó? Az honnan ered?

Hiába nézzük a természetet, hogy cuki fák, növények, állatok, azok mind élni akarnak.

Mikor elültettem a málna, szeder s egres bokrot, tavaszra szépen ki is hajtottak. Hallelúja, zengett lelkemben a dicshimnusz. De történt, hogy mással lettem elfoglalva, mire észbe kaptam, a gyom túlnőtt a kis hajtásokon, nem kaptak fényt, kiszáradtak. Esélyük sem volt hajtásaikat gyarapítani.

Mikor látunk egy cuki fát, ahogy lengedezik szép ágaival, méltóságteljesen suhog a világba s énekli: jó nagy fa vagyok s még nagyobb leszek, alant az orgonabokor hiába nyújtja nyakát, tekintget jobbra balra, az árnyékban nem tud fejlődni. Előbb utóbb elpusztul. A fa cukiságból megölte.

A macska is énekes madárra szakosodik, megunván az egeret. A veréb csicseregve kapja el röptében a legyet.

Így a másik asztalos is azt szeretné, hogy szűnjek meg létezni, csak neki legyen munkája, piaci jelenlétemmel rontom az árképzést. Egyébként templomba járó, nemzeti érzületű jó magyar.

A jónak vannak ilyen beütései, hogy éljen más is. Adjunk fényt az elnyomottnak is. Álljunk egy picit félre, hogy neki is jusson. Osszuk meg vele amink van.

És ez a jó attól sem retten vissza, hogy látja, tudja: egy nap ez a kisegített, támogatott, egy nap akkorára nőhet, hogy cukiságból, élni vágyásból elsepri őt: a jót.

A földi élet szimbiózisa: ahol léttér jön létre, ott élet is lesz. Ahova az ember ültet, oda élősködők jönnek. Ahol a jó szándék felüti fejét, jönnek a cuki gonoszok. Akik élni akarnak bármi áron. Ezért talpraesetten, sietnek nem sokat teketóriázva élni. A jó ember meg mint a jól betrágyázott talaj, az édes vérű énekesmadár, eledelül, lehetőségnek szolgálnak.

Az értelem azt mondja, hogy menj tanuld ki az élet fortélyait. Keménynek kell lenned, az élet nehéz. Igen, néha tehénkedni kell. Meg csalni, hazudni. Néha ölni. Jó, nem késsel, hanem lélekkel. Vesd be a lelki veaponokat is. Zsarolj, járass le másokat. De légy mindig mosolygós. Az emberek megtévednek a mosolyodtól. A jóval szemben a legjobb harcmodor: önnön hiányosságával öld meg: nem ütne vissza semmiért, inkább tovább áll sértődötten. Sértsd meg. Bánatosan elkullog. Ilyen a harc. Bamba őz, ha ezt nem érti.

Mert ugye, honnan a jó? Nem hülye a jó. Néha értelmesebb a gonosznál, mégis, honnan benne a jóság? Tudja miként kéne élni ebben a világban, mégsem él úgy? Ha isten is úgy teremtette a világot, hogy az élőlények egymást felfalva éljenek, miért áll ennek a törvénynek ellent? Miért akar minduntalan isteni törvényt szegni? A teremtésnek más irányt adni?

A gonosz látván a jó csökönyösségét, hogy képes a saját kárára jót tenni, kitalál egy szép mesét a feltámadásról, istenről s a jóságról, hogy legyen a jónak min egész életében rágódjon, s egye a fene a lelkiismeretét, hogy jóságában nem tud elég jó lenni. Hogy önnön súlyával lehessen leteperni s végezni vele.

Mert hogyha én félreteszem a világ összes összezagyvált vallásait, kitalált isteneivel, bálványaival együtt, a jóság az mindenképpen egy természet ellenes, egy más világból bepottyant ALIEN.