Éppen nézek egy sorozatot, “A visszatérők” címmel. Atomháború sújtotta Föld lakhatatlanná vált, ezért egy csapat ember az űrben egy szateliten él, több generáción át várják, hogy a Föld újra lakható legyen. Aztán száz év után lemennek a Földre. Mindenféle érdekes civilizációk alakultak ki a túlélőkből. A lényeg, hogy az ember nem változik semmiféle körülmény hatására. Ugyanaz a geciláda marad. Minél fejlettebb technikailag, annál gonoszabb. Azaz a technika az ember gonoszságának ad teret, ami megvan mindenkiben, csupán nincs fegyvere, amivel kifejezze. De mihelyt fegyverhez jut, kiugrik a kultúra belőle.
Van egy olyan rész benne, hogy a “földiek” akik ilyen barbárok, ezeknek a népeknek vezetőinek különleges hatalmuk van. Kiderül a film folyamán, hogy ez a különleges hatalom egy titkos chipnek tulajdonítható, amit ők valami lángnak hisznek és amit csak a fekete vérű leszármazottak vehetnek át. Ez a chip egy programot tartalmaz, amit az atomháború előtt alkotott meg egy programozó, egy olyan virtuális világot teremtett meg, ahol a tudat az ember halála után is élni fog. Ez a virtuális világ viszont hat a földi életükre. Elmében és tudatban a “Fény városában” laknak, de fizikálisan a Földön. És van egy nő, akit csak azok látnak, akik beveszik a chipet, ez mindig mindenkivel ott van és megmondja mit csináljon. A fényesek meg örömmel engedelmeskednek, mert ez a chip megbabrálja az agyukat amitől nem éreznek fájdalmat, boldogak és nem emlékeznek a múltra, az érzelmeikre.
Nem csodálkozom ezeken a virtuális területeken, közösség, média, kapcsolatok, bitcoin és minden ami ebbe belefér. Ez az a határ, ahol a test csak chip-gazda lesz, elménk és tudatunk a virtuálisban élő rendszergazdának lesz a rabja.
A Lelkes ember ezektől távol tartja magát. Ha az ember sokat fog incselkedni a virtuális valósággal (nevezhetjük már annak), a lelke hátában kés lesz nemsokára. Mert aki karddal harcol, az kard által hal meg, aki a virtuálissal harcol, az a virtuális által lesz megzabálva. Mert irdatlan mérnöksereg verzusz Körtefejű zöldfülű egyenlőtlen és esélytelen a harc.
Én úgy látom, hogy teljesen az alapoktól kell újraépíteni a valós világot: Jézustól kezdve.
Lehet, hogy bennem él valamiféle Jézus, de úgy érzem, hogy ezt még nem mondtam el érthetően. Úgy érzem, hogy ezen kell dolgozzak.
Papolni arról, hogy milyen ördögi a virtuális világ egy olyan népnek, aki szívvel lélekkel rajong érte, szektás aléltságban mint egy tudat módosított állapotban, szerintem semmi értelme. Menteni kell a menthetőt. Azt aki meg akar menekülni.
De ezen mindenki röhög. Senki sem veszi komolyan. A papok sem veszik komolyan, ők azok, akik Jézusból egy Beatles jelenséget alkottak és művelik. Logikus, mert ha többre tartanák, mint egy kulturális termék a spirizmus piacán, rájönnének, hogy teljesen ujjá kéne szülessenek és új struktúrákra építeni a vallásokat, templomokat, társadalmakat.
A vallások úgy értelmezik Jézust, mint az adóhivatal a gazdaságot: nyúzni lehet. A gazdaság célja nem az emberek jóléte, hanem a rendszergazdák bejövetele.
Hiába akarjuk megszüntetni a virtuáliás technológiát és annak a hamis spirituális töltetét, nem fog sikerülni, mert szerintem Jézusnak sem ez a célja. Ha célja lenne, egy pattintása elég lenne hozzá. A szegénységet is megszüntethette volna, meg a betegségeket is, meg a rómaiakat is elkergethette volna, de nem tette. Mert valószínű másra hívna el minket embereket. És ezt a mást nem látjuk.
Nekem nem sikerült felfedezni a cselekvést a virtuáliában és ezért lépek vissza szépen, apró lépésekkel. Lehet, hogy az emberiség megérett a végre. De lehet, hogy még nem élte meg a poklok poklát, és nem ússza meg kátrány nélkül. Úgy érzem, hogy nekem nincs más tennivalóm, mint meghagyni fizikálisan a gondolatvilágomat és tapasztalataimat Jézusról, a Big Főnökről.
