Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Kutya-kutyául


A kiégésnek lehet egy másik, a nálamnál rosszabb formája is.

Bár kínlódva, legtöbbször értelmetlenül nézve a tennivalók, kihívások elé, kutya-kutyául, de csak kihozok eztet-aztat.
Azért minden héten haladgatok a megrendelésekkel. Nem úgy, mint aranykoromban, de ha hetes kivetítésben elemzem, leadtam Kati bútorjainak egy részét, és befejeztem Tordai ágyszerkezetét képező fiókos tárolóját. Rongyos, angyalos ágybútort alakítottam át. Két egyszemélyesből kombináltam egy dupla ágyat. Majd lesz fotó is.
Mégy egy pár akkordot is összeraktam a „Bridge in Fog” című majd szerzeményemhez. Még nem tudom milyen irányba szerkesztem, de a stúdiózásnak pont az a lényege, hogy sosem tudom merre visznek az akkordok és tónusok.
A zenében sok lehetőség rejlik, de ha egyénre szabjuk, nem annyira sok. Mert adott az eszköz, a képlet, és ezt az egyéni ízlés, érzelem és kifejező világ majdhogynem csak egyféleképpen szülheti meg.
Néztem az akkord listát, és van egy ilyen forgó elmélet, miszerint mely akkordokat illik egymással társítani, azaz jól szólnak egymást váltva, viszont mi van akkor, ha a művelőnek (akár hozzá nem értéséből fakadóan is) más társítások tetszenek?
Valószínű ízlés ficammal vádolnák. A zenében elég sok az ilyen jellemzés.
Én a kizárásos elmélet szerint váltom és kombinálom az akkordokat. Jó, nem jó, de eljutok valahova, ahol nekem kifejezetten tetszik.
Na majd meglátjuk, hogy fog szólni a „Híd a ködben”.

Az este elmentünk a fiammal a Dévai dzsessz fesztivál második napjára.
Egy svájci fiatal együttes adta elő szerzeményeit, feldolgozásait. A szerző maga a dobos volt, basszusgitár, villanyzongora és négy tagból álló vonós alakította az összhangot.
Nem is annyira a játék érdekelt, mint a szerzemények. Mióta belekontárkodtam egy két dalba, érdekelnek a feldogozások.
Sokszor azon találom magam, hogy talán alulértékelem magam.
Ezt főleg akkor éreztem, amikor feleségemnek több Rieu albumot renderizáltam mp3 ra, hogy munkába menet az autóban legyen mit hallgasson, akarva akaratlanul belehallgattam Rieu feldolgozásaiba. Semmivel sem alávalóbb az én „El Bimbo” feldolgozásom, mint Rieu „Azzuro” verziója. Csak, hogy ő Rieu.
Kétségtelenül és egyértelműen Rieu érdeme a mögötte álló zenekar, hírnév, mely hosszú évek munkásságának eredménye.
Mint ahogy nekem a műhely. Én ezt akartam, Rieu azt. Ennyi.
Sokszor amatőr kézműves megszégyenítően jobb asztalos megoldással jön, mint egy profi, mert belőle még nem tudott kihalni a kreativitás.

Csirkés hamburgert akartam venni, de láttam, hogy időbe kerül, amíg a hotdoghoz már forró a virsli, inkább azt kértem, a fiam megéhezett. Amíg készítették, látom közelemben a srácot, kivel beszéltük ezelőtt két évvel, hogy bandát kéne alapítsunk, tök részeg volt. A lúzerségben társaival volt, részegen támogatták egymást és a szokásos részeges dumát tolták. Nem tudom, de valószínű a baráti köre mind ilyen leszáradt, alkotásba megöregedett lúzer, és ezek közössége megerősítik a leépülés jogosságát.
Kiábrándultság és undor fogott el. Majd megkönnyebbülés, hogy nem alapítottunk bandát, mert nekem nem leépülős alibi kell a továbbiakban, hanem motiváció az alkotáshoz.
Aztán ma meg azon filóztam, hogy talán neki is segítség lenne, ha mégis alapítanánk bandát. De őszintén? Ilyenben már nem hiszek. Az embernek magától kell elindulnia, nem úgy, hogy beráncigálják valahova. Sajnálom, de mostanra már tiszta a kép, hogy miért nem hívott soha. És talán a basszusgitáros ismerőse is ebben a helyzetben lehet.
Hiába jó zenészek, mert cselekvés képtelenek. És ez a kiégések kiégése.

Mert, hogy én tökéletlen vagyok és tudás, technika hiányos, de ez a két év alatt megtanultam két tucatnyi számot dobolni, sőt, megkevertem őket, a tucatnyi midiben kidolgozott feldolgozást nem is teszem a lajstromra, habár néha úgy érzem nincs mit szégyelljek rajtuk.

Mikor ezeket az ellentéteket az ember egymás felé fordítja, és meghúzza az objektív vonalat, és fel tud mutatni esendőségében is némi igyekezetet, szerintem több, mint a sörbe áztatott kesergés. Mely kesergés néha nekem nagyon gyanúsan: lustaságnak tűnik.