Csak hogy írjak


Rá vagyok kényszeredve a pihenésre. És pihenés címen az írásra. Mert mit csináljak ülve? Persze, majd kitalálom. Akarok ilyen apróságokat kitalálni, rengeteg ötletem van, és azokat interneten árusítani. Azzal el tudnám érni, hogy napi egy két óra gépi, azaz álló munka után négy ötöt ülve is rá tudok dolgozni. Azt is kiagyaltam, hogy a stúdiót nem fejlesztem tovább, ami van nekem bőven elég, még az es sok, és kialakítok egy szobaisztikus kis szerelő műhelyt. Mert így le tudom kapcsolni a műhely fűtést teljesen. A jelenlegi helyzethez mérve az még egy 30%-os tüzelő spórlást jelentene.
Egyik nő ismerősöm, fiatalabb nálam, hallom valami kis szívrohamos malőrje volt. Fura, mert az a valaki, aki műtős precizitással monitorizálja az egészségét, fogyós táplálkozása van, rendszeresen jár mindenféle fittező nyomorúságra, egy aktív ember, mindig pozitív, nem magába tartó személyiség mint én, ami a szívén az a száján, mégis.
A múltkorjában éppen kérdezte, hogy amikor elkezdtem a cukor kezelést, lefogytam elég jól, de visszahíztam egy kicsit. Igen, akkor megijedtem és alig ettem, mert nem tudtam mi a frászt egyek, hirtelen lefogytam, de erőm se volt semmire. Megerőltetés volt bármi. És úgy is erőltettem magam, hogy menjek és azt a keveset, de csináljam. Mert az orvos szerint is az mentett meg eddig. Aztán valamennyit visszahíztam és alább nem tudok fogyni, hiába koplalok. Azért mondom ezt, mert azt mondta, hogy nagy erőfeszítéssel fogy le valamennyit, utána rögtön mindent visszapakol, hiába tartja a diétát. És noha letesz pár kilót, de mégsem érzi jobban magát. Most meg hallom, hogy kerülgeti valami. Valami történik a fogyásra koncentráló emberekkel. Feleségem szerint a szív hozzászokott a nagy munkához és az ember ha drasztikusan lefogy, az első komolyabb erőfeszítésnél, idegességnél a szív felmondja a szolgálatot.
Beleolvastam ebbe a paleo dologba, mert már több helyről jött az ajánlata. Hogy őszinte legyek, már az első pár sornál kezdett izzani a biztosítékom. Hogy a nyugat a geci és minden orvos egy sarlatán. Szóval így kezdeni nekem beadni a paleot elég durva. De azért elolvastam több mindent, amit ez a Szendi Gábor ír, elolvastam a wikipédián is amit a paleoról ír, és pár étel receptet. Hát, hogy őszinte legyek, a dicsőséges múltba révedezés egy újabb kacsintásán túl nem adnék neki több jelentőséget. Tehát hogy a paleo genetikája több tíz ezer éven át csak tudott valamit, amihez nem tudott adaptálódni a geci nyugat utóbbi száz évében.
Tulajdonképpen amit az én diabetológusom felírt nekem, az már majdnem a paleo étrend, ami pedig nem az, ahhoz már hozzászokott a több száz éves genetikám.
Ami lejött nekem, az a no cukor, no liszt, viszont sok hús. Hát nagy vonalakban, gyakorlatilag ezt betartom, mégis gyógyszerekre szorulok, mert másképp a cukor szintem nem stabilizálódik. Napi két Siofor rendben tartja a cukromat, nem megy se túl fel (125 alapban) és se túl le, ahogy azelőtt szokott, hogy 75-80ra lement, amikor már elkezdtem remegni és izzadni. Többféle kezelés után ezzel stabilizálódott a cukor szint.
Viszont amit hiányolok mindenféle táplálkozás üggyel foglalkozó múltbatekintő nosztalgizálásnál, hogy senki nem foglalkozik az életmód minőségével. Hogy az ember miből él, hogyan keresi meg a kenyerét, szereti e vagy utálja a munkáját, jól érzi magát abban a szociális közegben vagy sem? Mert szerintem minden diétának ez lenne az első alapkérdése. Mert szerintem a lélekből indul minden. Hiába a legújabb gép, ha szoftvere vírusos.
Úgyhogy megint ugyanoda kanyarodok vissza: melyik az a gazdasági terv, amely a nyugalmas munkatempót megengedi, ebből meg lehet élni, meg lehet szeretni és másokat is inspirál? Az, hogy mi megy be a szánkba, az másodlagos szerintem.
Romokban heverő lélekkel, és szellemmel teljesen hiába vegázunk, paleozunk vagy bármi másozunk.
Ezért vagyok ideges az úgynevezett hagyományőrző kutykuruttyokkal, mert a részegségen, a ledérségen át vezet a hagyományok megőrzéséhez, mint az a nagy kovács öltözetű izmos csávó, a nagy üllővel kirakva, hogy aztán a végén a “Fierul” gyár két lejes rozsdás patkóit tíz lejbe ossza a gyülekező magyar szerencsefiaknak. Ezek egyik sem akarja a hagyományos életmódot restaurálni, csak az emblémáit felárban eladni. A sok marhának.
Szóval menjünk a geci nyugat villanygyárába áramot biciklizni, mert ugye ennél fantáziátlanabb gazdasági terv még a leg elvetemültebb, legmegveszekedettebb ősmagyar dömpingernek sem jut eszébe. Ez a helyzet.
De ezzel már nincs mit csinálni. Itt mindenkinek magának kell radikalizálódni. Azaz kézbevenni a sorsát. Másképp kifejezve: elindulni a keskeny úton.
Úton útfélen eszembe jut ez a Jézus.

Más. Láttam egy videót, egy indiai csávó oldalán, amint lefilmeztek egy illegális határátkelést. Egy ürge egy ilyen duba (kisbuszféle teherautó) tetején volt meglapulva, mint az egér a műhely kazánom alatt. Nézték a határőrök, át meg átfésülték az autót, de egyik sem nézte meg a tetejét. Valahonnan felülről volt filmezve, és aki filmezte, az valószínű arabul imádkozott. Mikor az autó elindult és elhagyta a sorompót, sűrű alahuakbarozást nyomott a filmező. Az imádság első része aggódó, kérlelő, a vége meg dicsőséges volt. Minden keresztény megirigyelhetné.
Nekem vicces volt, de tudom, hogy a bevont egyénekre lebontva nem volt vicces, hanem inkább katartikus. Meggondolatlanságomban el is küldtem két viccesebb ismerősömnek, akik elég sűrűn küldenek nekem félreérthetetlenül obszcén jeleneteket (szemérmetlenül izgő mozgó női jeleneteket), gondoltam megviccelem őket ezzel a videóval, hogy “az ima ereje”. Gondoltam ennyit csak kibír a humor érzékük, de megjegyzem, nem akartam gúnyt űzni azoknak a szerencsétlenek a helyzetéből.
Tehát, ezek az ismerősök, akik egyébként nem reagálják le azon megosztásaimat, amik a gondolataimat, alkotásaimat illeti, mit mondjak, instant elkezdtek magukból kivetkőzni, hogy mi ez a szar, hogy gépfegyvert rájuk, szóval a ledöbbenésnek a sora rajtam volt, hogy mi a fenétől vetkőztek igy ki?
Na ugye? És kérdem én, a gyűlöleten kívül, mi a szart tesznek ezek le az asztalra az eljövendőnek? Hát azt, amit ebbe is rakni akartak: a faszukat.