Ne igyuk a mérget

(összefüggéstelen gondolatok)
Az ember azt hinné, hogy egy adott pillanatban azért egyre többen rájönnek mi az igazi érték és mi nem. Hogy mégsem így történik, szerintem azért van, mert felületesen kezelik az információkat. A ma embere mindent feltétel nélkül elhisz. Nem kétséges, hogy mindig a destruktív infó a kényelmesebb. Hamar elér mindenkihez, gyorsan fut, mert észrevételem szerint már a félrevezető címnél tovább nem olvassák, hanem rögtön küldik is tovább. Rosszabb ez mint a horoszkóp.
Nem az a mérvadó ma, hogy mi jót csinálhatnék ma, mi jót nézhetnék ma, hanem ugyan megint mit tettek a gonoszok ma? Sokat nem is kell várni, reggelire, délire és vacsorára már tálcán is van pár jóleső gonosz hír, noha már minden kamu portált letiltottam oldalamról, de azzal nincs mit kezdenem, ha egy ismerősömnek mégis bejön a gyűlölet keserves méregpohara. Belopózik hozzám is lelki állapotának méreg szintje. És igen, fájdalmamban nem tudok mit mondani, minthogy ne idd azt az átkozott mérget.
A kesergés, az önsajnálat egy darabig jó. Jó arra, hogy beinduljon a lelkiismeret. Húzogassa a letargiából való kimászás idegeit, ingerelje a cselekvést a lehangoló semmit tevéssel szemben.
Nehezen tanulom én is, hogy ne foglalkozzak csak azokkal a dolgokkal, amik engem érintenek és amiken alakítani tudok. Ha betájolom azt, ami engem érint és alakítani tudom, nagyon leegyszerűsödik a világom. Az én világomra kell érvényesítsem az összes hitemet és tudásomat. Minden mi ezen túl esik, mivel nem tudok rá hatni, teljesen felesleges foglalkoznom vele, akár gondolat szinten se. Így hát ne mondja meg senki nekem, miben és hogy higgyek.
Bármennyire szívszaggató, de rájöttem, hogy semmiben sem szabad a kölcsönösség elvén túllépni. Nekem, az örökké megértőnek, feltétel nélküli adakozónak borzasztóan nehéz. Mert adnék és adnék, de töredékét kapom vissza, vagy semmit. Ha elgyengülök az adásban, akkor szemrehányást kapok, hogy megszoktuk, adjál továbbra is. Csak elöregedtem én is. Bocs. Meg már nem is akarom ezt tovább tűrni.
Olyan kéne legyen az élet mint a ping-pong. Adogassuk szépen a labdát egymásnak, élvezzük a játékot. Ne labdadobó automaták legyünk. Senkinek sem jó. De ezt nekem kéne elsőnek megtanulni. Aki performanciát művel a labda adogatásból. Humanizált arculatban gépiesen.
Az ember könnyen önnön kelepcéjébe esik a túlzott jóságával, mert melyik ló nem enne zabot, ha kínálják? Utána már nehezebben viseli a sima szénát. Valahogy a szeretetet is trade formulába kéne ötvözni, valahogy az adok kapok skáláján értelmezni egy picit. Igaz, hogy így elveszthetem a szeretet illúzióját, de azzal, hogy szerettem és over szerettem, nem biztos, hogy oda vissza is igaz volt. Tápláltam egy illúziót.
Fogyasztói világunkban is rémes illúziókat táplálunk. Hogy mindez nekünk feltétel nélkül jár. Nem jár. Nyög a Föld alattunk, magunk alá gyűrtük a természetet, kizsigereljük az állat világot. Mert mi azt hisszük, hogy. Téves hit. Nem lehet csak kapni és semmit se adjunk.
Ne igyuk a mindennapi mérget.
A méreg öl.