Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Primitívek

Ablakomból lesem a verebeket, kiknek fűzfám közvetítő védelmet biztosít az épület és letarolt mezőhatár közt, amint földről apró fűzfa ágacskákat válogatnak. A szeles napok jól megborzolták a fűzfámat, rengeteg alapanyagot rázott ki magából. Láttam magam előtt, mintha az égből potyogtatott deszkákat gyűjtenék karjaimba és abból fészket építenék. Szakértelemmel forgatják az ágacskákat a madarak, csak azt veszik fel, amely bizonyára valamilyen elgondolás szerint megfelelő. A létesülendő fészekhez.
Tetszik nekem. Leskelődésemben meg se moccanok, ne zavarjam meg se őket, se a látványt.
Elrepült egy öl ággal a veréb, tekintetem a messzi dombra tévedt, ahonnan már két éve hallom a nehéz gépek vicsorgását: autópályát építenek. Most vettem észre, hogy a fél dombot letarolták. Eddig ott zöld erdő volt, most csak az évmilliók gyűrűi látszanak. Hogy nem vettem eddig észre? Hogy is venném észre? Csak az orromig látok. Minden ami az orromon túl van nem látom. Nem értékelem, fel se foghatom. Talán ezért fuldoklom mindig kicsinyességemben, mert nem vagyok képes perspektívában látni. Megérteni a messze dolgait.
Bánkódtam, hogy letarolták a mezőhatár fáit, bokrait. De azok nem voltak az enyémek. Még így is meghagyták azt a pár alma, sosem termő szilva, és meggyfát, amit én ültettem ezelőtt tíz évvel. Tudhattam volna, hogy a senki földje egyszer valakié lesz és a fákkal együtt lesz az. Nagyvonalúan az új gazdája azt mondta nem bántja egyelőre a fáimat. De tövében mindegyiknek egy diófát ültetett. Ismerem ezt az istenes gondolatmenetet, hogy hallám melyik győz. Mert az úristen is verseny gyanánt teremtette a Világot, hogy az erősebb dicsőüljön. Primitív hajlamaimat nehezen fogtam vissza magamban, hogy sértettségemben ne magam vágjam ki azokat a fákat, mondván én hoztalak létre, én végzek veled. Nem volt szívem kivágni azokat. Azt mondtam száradjon a másik lelkén, ha kivágja őket. Arra nem gondoltam, hogy kegyetlenebb halált gondolt rájuk, diófával akarja kiirtatni őket.
De így van rendjén. Végül is. Minden ember szembesül előbb utóbb hóhérjával. Amíg azok megnőnek, élhet még pár dicsőséges évet az a néhány fa. Az én és a madarak gyönyörűségére.
Nézem az új tehenész fiút, kiről úgy tudtam magyar, de a zene után amit hallgat jó hangosan egész nap, egyértelműen román léleknek vallja magát. Igazi jó román csakis lagzi zenét hallgat egész nap. Habár ne hazudjak, nagy nagy ritkán felbődül egy egy pokolgép is. De szerintem az olyan mint amikor nálam is beakad a tű egy egy undok rap számba a lejátszó listán, melyet egyébként rég vadászok letörlés végett, de sosem találom. Szóval nézem az új tehenész fickót feleségével, állítólagos mostoha fiacskájával, és őszintén, mindennek ellenére csodálattal tölt el. Amióta kezeli a teheneket, soha egy marha bőgést nem hallok az istállóból. A volt cigány tehenesnél különösen vasárnap reggel egész délig bőgtek mintha nyúznák őket. Ennél semmi hang. Reggel mire kilépnék a házból, látom már új felületek vannak lekaszálva. Hihetetlen, hogy végre dolgát végző embert lát ilyen kis látótávolságban az ember manapság. Elnézem amint kis együgyűnek látszó felesége somfordál napközben ura után a csoszogó gyerekkel, kukoricát fejt, frissen mosott ruhát tereget, apró fát gyűjtöget.
Elgondolkodom, basszam, ezeknek hiába mondod, hogy európai unió, azt se tudnák mivel kéne enni, inni, és valami nekem azt súgja, hogy serdülő korukban se Jókai regényekkel tömték az agyukat, nem tudom mivel, de ezeknek nincs szükségük érteni a családi köteléket, meghittséget, ezek mindnenféle bölcsesség nélkül, primitíven élik azt.
Talán meg se tudnák fogalmazni mi az a szeretet, szerelem, de annál inkább élni tudják.
Látszik rajtuk az elemi öröm, amikor hétvégén az ajtó előtt sütik a miccset és isszák a sört.
Persze, a gender harcban, amikor most a nő meg és felvilágosult, lázad ez ellen. Hogy nem játékszer. Nem szexgép. Senkinek nem a szolgája, rabja.
Hát ha az egyiknek nem ártott a Jókai mert nem volt hogy, a másiknak meg hiába volt a Jókai, ha olvasta is, mert úgysem értett semmit abból. Az elvakult feministák olyanok mint én, nem látnak csak az orruk hosszáig, pedig elég magasan tartják, csak ők a verebeket sem látják. Valószínű az autópályára leselkednek, hogy mikor lesz az már kész.
Persze gonoszkodom itt primitív tőkével rendelkezve, mert nincs hogy ne mérlegeljem egyik vagy másik bölcsességének a hasznát, értelmét.
Az úgy van, ha az ember valamilyen ügynek az oldalán kötelezi el magát, könnyen az az ügy végezhet vele, mint az írva vagyon, hogy ki karddal harcol, kard által hal meg. Aki lélekkel, bűnbánattal, megértéssel, szeretettel harcol, az lélek, bűnbánat, megértés és szeretet által hal meg. Ezért járja az a népi mondás, hogy egy jótett se marad büntetlen, és minden elszalasztott szerelmeskedés számon lesz kérve.
Aztán azon túl, hogy Kiss Lajos magyar tanárom hatására, ki puszta megjelenésével inspirált, így vagy úgy megtanultam írni, olvasni, próbálom megérteni az idők jeleit, de őszintén be kell lássam, hogy kifolyt kezeimből a dolgok vezérfonala és nem értek semmit. Hogy mire bolondult meg úgy ez a világ, hogy szabadság címén képesek vagyunk öncsonkítókká válni és felszámolni mindazt ami eddig összetartani hivatott: a szeretetet, a szerelmet?
Mire is mondjam ma a fiamnak, hogy olvasson Jókait? Ha szépen beszél egy lánnyal, kicsúfolják, ha fiúval tárgyal szüneten, lebuzizzák? Miféle betegség szállta meg az emberiséget? Miféle hályog telepedett lelkére? Hova lett a finomság? A tisztelet? A gyengédség? A vágy? Elillant mint a kámfor.

Mit is akartam?
Ja igen, egy kávét itt meginni saját magammal.

És lőn.