Egymásnak reményei.

apám szerette az akt képeket.
Ha egy mondatban kéne leírjam milyen volt apám, akkor azt mondanám, hogy egymásnak reményei voltunk. És vagyunk.
Létünkkel egymást támogattuk. Elég volt minden nap egymást üdvözölni, még akkor is ha nem mindig mindenben értettünk egyet vagy nem voltunk mindig ugyanazon a hullámhosszon.
Az élet elég durva, az emberek sem különben, akik nem ismerték meg azt a szeretetet, amiről Jézus legtöbbet beszélt, hogy amint az én Atyám, úgy én is, meg másnak is csak azt kívánd, mit magadnak kívánsz, vagy szeresd a felebarátodat, apám szerint nincs más -féle szeretet, ami bármi másból táplálkozhat.
Apám olyan ember volt, aki átlátott minden emberi külsőségen, ott is felfedezte Istent, ahol senki nem látott semmit. És nem látta ott Istent, ahol mutatták a papok, püspökök meg egyéb vallások menedzserei.
Egy szabad ember volt az én apám, olyan példakép számomra, amit emberileg nem ajánlatos követni, ha az életben más terveid vannak, mint a szeretet, igazság, együttlét, azaz boldogság.
Egy ilyen ember mellett az évszakok szépek. Az eső, a hideg, a meleg is szép és kellemes volt apám mellett. Jól esett meghúzódni az árnyékba ha meleg vagy kimenni a napra ha hideg volt. A nehézségek is könnyebbek voltak, ha azt mondta ne búsulj pasi, ez is csak egy megoldásra váró probléma. Az, Aki teremtett téged, nem ró rád nagyobb nehézséget, mint amit kibírsz. És mindig úgy volt. Igaza volt. Nekem az apám Istene tetszik. Én az ő Istenét követem. Mert apámban láttam visszatükröződni az Isten arcát, és azt mondtam, ha ez az Isten, akkor oké, jöhet.  Én apám által megismertem az Alkotó Istent, és ha Jézus megígérte, hogy ha ti emberek tudtok jók lenni, akkor mennyire inkább az Atya, én elhiszem, hogy az Atya egy irtó nagyon jó Valaki, mert ha apám elesettségében is nagyon jó volt, akkor mennyire lehet jó maga az Atya?
Mindig felhányták neki, hogy de uram, hogy képzeli azt, hogy ne bűnhődjön az, aki egész életében dorbézolt és erkölcstelenül élt? Azt mondta nekik apám, hogy uram, ha a maga drága fia elesik, elzüllik, ugye elkeseredik? Mindent megtesz, hogy helyre jöjjön, ugye? Igen. Nos gondoljon bele, hogy egy nap hazatér és nem züllik tovább, belátja, hogy nem jól élt. Örvendeni fog neki, vagy elküldi a pokolba? Hát örvendeni fog neki. Na látja, majd az Atya is így fog örvendeni minden bűnösnek. Jó jó, de a gyilkosok az más. Mondták apámnak. Miért? Kérdezte apám. Ha a fia gyilkolt, kivégezteti őt is? Nem az utolsó reményét is abba fekteti, hogy megkegyelmezzenek neki? De. De mégsem korrekt. Gondoljon bele, szokta mondani apám, ott leszünk egy végtelen és tökéletes állapotban a mennyek országában, egy gyilkosnak mit jelent majd azzal a tudattal élni örökké, hogy gyilkolt? Nem gondolja, hogy elég büntetés ez? Kell még ehhez a pokol? Ha megtörténik az örök megsemmisítés, akkor mi lesz a tapasztalattal? Nem ezért van ez az életünk?
Ilyenkor nem tudtak mit kezdeni apámmal. Mint furcsaságot kezelték, aki tagadja a pokolt, az utolsó leszámolást, a nagy feltámadást, az isteni igazságtételt. Nem. Szokta mondani. Amikor az ember lecsukja szemeit itt a Földön, rögtön megtörténik a dicsőséges testben való feltámadás. Nincs a lelkek raktára, ahol várják az Armegeddont, vagy a világ végét. Azért szokta mondani, hogy még ma élhetsz a mennyek országában ha akarsz.
Egy olyan ember volt az apám, aki a börtönöket is istenesen viselte. Hatalmas csalódása volt a hatalom átvételes forradalom 89-ben, amikor felismerte, hogy több éves börtöneit majdnem hiába vállalta, mert a változásokat ugyancsak azok az emberek képviselték, akik miatt ő és generációja szabadságukat vesztették az elmúlt rendszerben.
Azért hagyta ránk az Élet legnagyobb örökségét, hogy Jézust sose tagadjuk meg, mert nincs Rajta kívül más Út.
És ebben is, mint minden másban igazat kell adjak apámnak.