A betűk urai

Azt mondják, hogy a nagy áruházak tették a kis utcai boltok nyakára a kést. Ez valójában nem így van.
Könnyebb mindenkinek azt mondani, hogy jöttek ezek az embertelen multik és kizsigerelték a kis vállalkozókat. Hogy köszönjük, ezt kaptuk az egyesült Európától. Valójában az van, hogy nemcsak imponál nekünk bejárni a csillogó-villogó üzletházba pénzt költeni -és igaz ami igaz, a multi tudja miként kell elcsábítani a mit sem sejtő kisembert- de nem is érdekel minket az utcai kisvállalkozók sorsa. És itt nem kegyelmezek senkinek, sem politikusnak, sem papnak, sem senkinek, mert minden leárazás előtt akkora gyülekezés van, hogy szentpista jobbkezénél nincsenek annyian. Azzal ugye kevesen hencegünk, hogy minden leárazás mögött az van, hogy éppen lejár vagy már lejárt a termék.
A nagy bevásárlóknál találkozik az asztalos a tanárral, a politikussal, az orvossal, a pappal. És ha a tanár, a politikus, az orvos és a pap tudja mi a jó, mi a menő, mi a követendő, akkor a nagyszámú tömeget kitevő úgynevezett munkásréteg sem akar alul maradni. Mert ez a réteg mindig nagyon receptív az újra, a jóra, arra, amit a tanult, az elöljáró emberek életmódjukkal ajánlanak. És ugye Madonna is amikor Bukarestbe jött, nem könyvtárba szaladt megismerni valamennyire Romániát, hanem vásárolni ment. Mert a vásárlás, a shoping, az egy valamiféle misztikus szertartás, mely átvette mondjuk az irodalom szerepét is. Mit csinálunk a hétvégén? Shopingolunk. Szemet mosunk a polcokon fénylő árukészletben.
Na ehhez hasonlítható a mai irodalom világa. Mert az irodalom világát is a politikusok, papok s egyéb értelmiségiek határozzák meg. A kisember nem tartja méltónak magát ahhoz, hogy irodalmat kritizáljon, különösképpen nem, ha az irányelvet a tanító, a pap s a politikus már megadta. S akkor van egy helyi újság, mit néhány magyar csak azért rendel meg, mert szociális körében dukál arra az újságra előfizetni, mondván: -a magyarságot támogatom ezáltal.
Valójában ezek a helyi újságok mást se csinálnak, mint fényezik a jelen irányelveket, melyeket a politikusok adnak meg, és a papok s egyéb értelmiségiek csendestársi jelenlétükkel megáldják azokat. A kisember pedig megint ki ő, hogy ebben ítélkezzen, ha ez a vonal, ezt kell követni, mondja kispolgári meggyőződésében.
Aztán jön a politikus, a pap s a többi efféle értelmiségi (azt mondják, hogy aki egyetemet végzett az az értelmiségi...) s keservesen sírnak, hogy bezzeg az emberek nem olvasnak. Hogy manapság a könyvnek nincs értéke. Hogy ma csak a tévé s az internet van.
Na tényleg? Dikk túró. Honnan tudják? Talán nem onnan, hogy a fészbukkon lógnak mindezek s osszák a sok süket lájkot a sok süket propagandista irodalomra? S erre a sok süket kispolgár gépiesen ossza tovább a lájkot a sok süket propagandista irodalomra?
Ugye milyen egyszerű elítélni a multikat, a nyugati szellemiség beáramlását, de ha ez nem tetszene nekünk, kérdem én, ha hideg van a házban, nem e csukjuk be az ablakot? Nem e zárjuk be az ajtót?
Mivel magyarázható a blogirodalom rohamos fejlődése? Nem e azzal, hogy nincs valós, élvezhető irodalom az újság és könyvvilágban?
De, szerintem ez a baj, hogy a nyomtatott betűket annyira monopolizálja egy igen meghatározott érdekközösség, azaz maffia, hogy oda épkézláb gondolat nem kerülhet bele. Ugye nem véletlen, hogy legtöbb újság, lap nem a piacról él, hanem támogatásokból él. Támogatások, melyek politikai érdekek szerint történnek.
Megint mit mond a szocializálódásba belefásult kispolgár? Nem inge, se gatyája, mit nyomtatnak a betű urai, egyszerűen nem érdekli. Nem érdekli, mert tudja, hogy nincs értelme ellene harcolni. Húzza a vállát, manapság nincsenek írók, csak ezek a szennyes, mindenféle bloggerek, kik nem csinálnak mást, mint csúfot űznek az irodalomból.
És ez a melegágya annak az úgymond rohadt kapitalizmusnak, minden elvetett magja ebben a bunkó földben kikel, palántája szép nagy lesz jó sok terméssel. Amit persze a rohadt kapitalista visz haza magának. Hát én engedem, hogy vigye, sőt dolgozom azért, hogy vihesse.
Hogy nincs irodalom. Ezt hallom. Manapság az emberek.
Most ne menjek tovább, maradjak itt a mintiai csürkefalván, van itt egy rohadt asztalos, aki olyan amilyen elesett és magyartalan állapotában, de nem tudja bevenni a hivatalosan, politikai támogatottságú irodalmat és veszi azt a kellemes fáradságot és keres az interneten, ebben a szennyes, mindenféle blogger világban irodalmat, helyesbítek kortárs irodalmat, mert miután a papírbeadástól megmentett legalább kétezer magyar válogatott könyvet, nemcsak a régi, hanem a mai irodalom is érdekli, és láss csudát, talál irodalmat.
Most azért azt senki ne gondolja, hogy a netes médiát nem rohanta le ez a politikus és társai brigád, de akkora hatalma még nincs, hogy minden blogger írását lecenzúrázza, letámadja, telekommentelje. Jó, tudjuk, hogy vannak a lelkes, fizetetlen idióta trollok, kik ott keverik a sittet, ahol többen megfordulnak. Ez a netes dicsőség velejárója. De garantálom, hogy aki irodalmat keres és talál, oda nem gyömöszölődnek a trollok, sem politikusok, mert azért szó köztünk maradjon, a netes társaság valójában ugyanaz a kispolgár, aki beengedi házába és eteti az asztalánál a multikat, a rohadt kapitalistákat, a politikusokat s ezekhez hasonlókat.
Én azt mondom, hogy irodalom van. Kevés, de van.
Például itt van a -sors kegyelméből nevezhető- barátom, Elekes Ferenc a Feriforma blog írója, kitől a kezembe került két könyve is, melyeket ha jól értettem egy nagyon szűk baráti köre adatott ki. De mivel nem kiadói befektetéssel készültek, nem kerülnek bele az értékesítési láncokba, ezért gyakorlatilag ezek a könyvek nem vásárolhatók meg. Az esélye, hogy a fent lehordott kispolgár kezébe kerüljenek ezek a könyvek, gyakorlatilag nulla.
Mint mondottam, a sors kegyelméből tanúja lehetek a ma születendő irodalomnak, olvasója, fogyasztója vagyok, lehet nem mindent úgy értek meg, ahogy az író szeretné, de elég az hozzá, hogy mint a kávé feldob, mint az energiaital erőt ad, hogy még egy lépéssel tovább merészeljek lépni.
Sajnos a nagy irányelvek ellen nincs mit tenni. Zajlik, robajlik ez az önhitegetés, hogy a politikusok, a papok s az értelmiségiek csak tudják mi a jó, holott a fájdalmas valóság, hogy nem is akarják tudni mi a jó a saját érdekjavain túl.
S aztán az már csak hab a tortán, hogy jönnek valakik és meghatározzák, hogy mi az irodalom. És azt mondják erre, hogy ez irodalom, arra meg hogy nem irodalom. Mikor, kiről van szó, kinek kell becsókolni, benyalni s ezekhez hasonlók.
Hát nekem a csürkefalvi asztalosnak minden irodalom, ami egyszer le van írva. Hogy a politikailag támogatott irodalmat nem szeretem, az már legyen az én fogyatékosságom.
Az irodalom végül is politika kérdése, nem az, hogy manapság az emberek nem olvasnak. Mert ahol pénz van, a pénzesek ott vannak, és ahol a pénzesek, ott a nagykutyák, a politikusok vannak. És hogyan lehet meggyőzni a kispolgárt arról, hogy nincs más irodalom, mint amit a politikum szuggerál? Hogy nem ad ki olyan irodalmat, mely nem sorakozik a seggnyalók hosszú sorába. Ennyi. Mert egyik kiadó sem pisil a széllel szembe, egyik nyomda sem nyomtat csak a feje után könyvet. És én ahány nyomdáról, kiadóról hallottam, legalábbis Erdély szinten, az vagy egyházi kézben, vagy ha magánkézben van, de politikai háttérrel rendelkezik. S a kettő egykutya.
Ellentmondásos a helyzet, de győzzön meg engem valaki, hogy nem így van.