Na
elment a világvége. Pedig volt bennem egy halvány ilyen
reményféle, hogy a szegény emberekre is jön valami jó. Nem
magamra értem a szegénységet. Nem vagyok szegény. Gondolok arra a
sok millió éhezőre, kilátástalanra, akiknek sem emberileg sem
statisztikailag nincs semmi esélyük. Hogy nekik jól jönne egy kis
világvége. De elment. Noha alig volt néhány felhő az égen,
éjfélkor mégis dörgött és villámlott. Mondtam, na valahogy így
néz ki a vég? Néztem a Holdat, nem tűnt nagyobbnak, mint szokott
lenni. Pedig azt olvastam, hogy szupermoon lesz és sose lehet
tudni...
Elvetettem
az uborka magokat. Mondja a feleségem, hogy csak most vetem el? Hát
mikor vetettem volna el? Kérdeztem. Nem volt mikor. Nézem a kicsi
plikk hátán azt írja ötödik, hatodik hónapban kell elvetni. Hú
de megörvendtem, gondoltam na szkedzsben (határidőn belül) vagyok
még.
És
nem kell vegyünk új mosógépet. Szétszedtem azt is. Nem forgott
már az a programozó ketyere, gondoltuk, na jól nézünk ki. Mert a
héten elment a tévé, a hűtő szarozik, az autóból már ujjnyilag spriccel ki a víz a motorblokkból és már nincs mit
szilikonozni azon, rendesen felfő a víz. Most a mosógép sincs
mellettünk. Na de aztán a tévét megoldottam. Szétszedtem,
kiporszívóztam, szétszedtem a kapcsolóját, szerencsére nem volt
más baja. Igaz kábelek csüngenek ki belőle és a hang a
számítógép hangszóróival megy, de működik a tévé. Aztán
nekifogtam a mosógépnek, bevált a sejtésem, hogy víz került az
a programozó ketyere tengelyére és berozsdázott a csapágya,
azért forgott nehezen illetve akadozott. Sok ilyen csodaszert fújtam
belé amíg aztán megengedett. Az este már volt megint mosógépünk.
Nem is lett volna semmilyen pont most beköszönjön a világvége,
mikor a tévé is működik meg a mosógép is.
A
madárkák szeretik a paprika palántát csipegetni. Látom mind
fogy. Nem tudtam rájönni, hova tűnnek el rendesen az alig pár
centis paprika palánták. A fingatósokat nem csipegetik. A
karalábét, a karfiolt, a káposztát nem dézsmálják. Csak azokat
a szerencsétlen paprika palántákat. Mert napközben fedetlenül
hagyom a melegágyat. Hadd szellőzzön.
Sok
gomba nő ki nekem a melegágyon. Ilyen még sosem volt nálam. Aztán
az este rájöttem miért. Mert ez a román tehenész aki adta a
trágyát, mert ugye a magyar arra hivatkozott, hogy nincs traktorja
mivel elhozza, habár igaza volt, mert nem volt könnyebb engem így
lerázni? A román örömmel hozta a szekér trágyát és be is
dobálta a melegágyat alakító fa keretbe, mondta, hogy hát nem
adtam én neki vizet egy pár napig, amíg a pumpáját lecserélte?
Érdekes, mert erre a magyar tehenész már nem emlékezett, pedig
neki is adtam többször vizet. Mindegy. Ez a román tehenész mondta
nekem, hogy meglássa maga, ez jó trágya a melegágyba. Valóban
jó. Aztán az este pottyant le nekem a tantusz, hogy a trágya
nemcsak tehén eredetű, hanem lószar is van benne bőven. És innen
a sok gomba jelenlétének a titka. Mert az ilyen zsákos gombászok
sok lószart vegyítenek abba a földbe, amiben aztán termesztik a
gombát. És még az is megfutotta a fejemet, hogy netán egy kis
gombászással is lehet foglalkozni. De hát minden inveszt. És ez
nincs. Jelentéktelenebb problémákkal küszködünk manapság.
Puhatolóztam
egy román embernél, hogy mennyi mindent lehetne csinálni a
csarnokomban. Tehenet, s miegymást is lehetne tartani. Nem harapott
a dologba. Az ilyen fizetésért dolgozó emberek az istennek sem
vállalkoznának, hogy jobb legyen életük. Inkább éhbérért
dolgoznak másnak. Az is igaz, hogy nincs miből manapság csak úgy
tehenet venni. De azért a beszélgetések még nem kerülnek pénzbe.
Mert meg vagyok győződve, hogy megoldások vannak, de ha le sem
ülünk legalább megbeszélni, tényleg nincs még halvány
lehetőség se rá. Pedig nem is a béren akadt el a dolog, hogy mit
kérnék én a helyért, mert nincsenek nagy igényeim, kiegyeztünk
volna tejben, sajtban. Csak látnám már, hogy van valami értelme a
dolgoknak. Mert már az egerek is elkerülik a csarnokomat. Hónapok
óta egy sem ragadt bele a ragasztóba. Hihetetlen.
Olvastam
valahol, hogy az úgynevezett „udvar”-okat hogy alakították,
hogy rendszerint egy egy földesúr több tíz családot szervezett
be a gazdaságba. Gondoltam én, hogy azok a sokat említett
hagyományos paraszt életformák nem arról szóltak, hogy hű de
vállalkozók voltak a parasztok és mindenkinek törvényszerűen
saját gazdasága volt. Nem. Szerintem az akkori parasztok fix
olyanok voltak mint a mai magyar meg román tehenész szomszédom.
Hogy basznak az egészre. Fut az istálló, macska nagyságú
patkányok szaladgálnak a disznók, tehenek kajájában, falkákban
követik a kutyák őket, nem képesek a trágyát időben
értékesíteni, büdösek mindig, piálnak, hisz akkor is megkapják
a fizetésüket, ha lelkesednek, ha nem. A fizetésüket úgy
kerekítik felfelé, hogy vasat lopnak és eladják. Basznak ők
arra, hogy bőg az állat az istállóban mert érzik a zöld szagát.
Hát
az a valamikor udvar gazda valószínű ostorral kellett kordában
tartsa az ilyen fajtát. És nincs kizárva, hogy az ilyen sokat
említett minta gazdaság nem e a privát policiájának
köszönhető. Nem hiába szólnak olyan fájdalmasan azok a
szájhagyományok. És legtöbbje arról szól, hogy hej amikor a
lakodalomba ittunk ettünk s dugtunk, mert a többi az a robot volt.
Mert ha nem robot, akkor legszívesebben az is csak egy ivászat és
szarlé lenne az egész.
Mindenki,
még én is ámuldoztam, hogy bezzeg azok a szász faluk. Hogy micsa
egyformák, rendezettek, hogy ésszel voltak azok építve, hogy
gazda nép voltak a szászok. Aztán felvilágosítottak engem, hogy
állj meg vándor, ne feledd, hogy azok a falvak mind rendelésre
készültek, mert a szászokat betelepítették, nem az a legendás
gazdálkodásuk vitte fel az istendolgukat. Mint ahogy Erdélyt sem a
román haladó eszme töltötte fel velük, hanem az istenük, akit
aztán hálátlanul kinyírtak a Cseuseszku épített nekik országot.
Mert ücsöröghetnének ma is a sivatag porában ott lenn, ha az
öreg nem épített volna lakónegyedeket nekik. De ugye ezeket a
dolgokat hamar elfelejtik az emberek. Maradnak a legendák.
Ez
van. Nem vagyunk mi az önálló életre születve. Hiába említünk
fel ilyen időket a múltunkból, mert nagy a gyanúm, hogy csak a
duma nagy, a valóság meg más volt. Hogy négerek vagyunk. Egy
rabszolga nép. Mese habbal, hogy Attila így meg úgy forgatta a
kardját. Nem még az az agyon imádott Wass Albert is megírta, hogy
a magyarnak mindig mehetnéke volt és nem gondolt a télre csak ha
elkezdték a fejedelmek a fejeket levágni? Mindig mindent a tönk
szélén. Csak éhen ne haljunk. A mai napot bírjuk ki. Hogy holnap
mi lesz? Ki tudja? Talán elvisz minket a szupermún.