Szupermúún


Na elment a világvége. Pedig volt bennem egy halvány ilyen reményféle, hogy a szegény emberekre is jön valami jó. Nem magamra értem a szegénységet. Nem vagyok szegény. Gondolok arra a sok millió éhezőre, kilátástalanra, akiknek sem emberileg sem statisztikailag nincs semmi esélyük. Hogy nekik jól jönne egy kis világvége. De elment. Noha alig volt néhány felhő az égen, éjfélkor mégis dörgött és villámlott. Mondtam, na valahogy így néz ki a vég? Néztem a Holdat, nem tűnt nagyobbnak, mint szokott lenni. Pedig azt olvastam, hogy szupermoon lesz és sose lehet tudni...
Elvetettem az uborka magokat. Mondja a feleségem, hogy csak most vetem el? Hát mikor vetettem volna el? Kérdeztem. Nem volt mikor. Nézem a kicsi plikk hátán azt írja ötödik, hatodik hónapban kell elvetni. Hú de megörvendtem, gondoltam na szkedzsben (határidőn belül) vagyok még.
És nem kell vegyünk új mosógépet. Szétszedtem azt is. Nem forgott már az a programozó ketyere, gondoltuk, na jól nézünk ki. Mert a héten elment a tévé, a hűtő szarozik, az autóból már ujjnyilag spriccel ki a víz a motorblokkból és már nincs mit szilikonozni azon, rendesen felfő a víz. Most a mosógép sincs mellettünk. Na de aztán a tévét megoldottam. Szétszedtem, kiporszívóztam, szétszedtem a kapcsolóját, szerencsére nem volt más baja. Igaz kábelek csüngenek ki belőle és a hang a számítógép hangszóróival megy, de működik a tévé. Aztán nekifogtam a mosógépnek, bevált a sejtésem, hogy víz került az a programozó ketyere tengelyére és berozsdázott a csapágya, azért forgott nehezen illetve akadozott. Sok ilyen csodaszert fújtam belé amíg aztán megengedett. Az este már volt megint mosógépünk. Nem is lett volna semmilyen pont most beköszönjön a világvége, mikor a tévé is működik meg a mosógép is.
A madárkák szeretik a paprika palántát csipegetni. Látom mind fogy. Nem tudtam rájönni, hova tűnnek el rendesen az alig pár centis paprika palánták. A fingatósokat nem csipegetik. A karalábét, a karfiolt, a káposztát nem dézsmálják. Csak azokat a szerencsétlen paprika palántákat. Mert napközben fedetlenül hagyom a melegágyat. Hadd szellőzzön.
Sok gomba nő ki nekem a melegágyon. Ilyen még sosem volt nálam. Aztán az este rájöttem miért. Mert ez a román tehenész aki adta a trágyát, mert ugye a magyar arra hivatkozott, hogy nincs traktorja mivel elhozza, habár igaza volt, mert nem volt könnyebb engem így lerázni? A román örömmel hozta a szekér trágyát és be is dobálta a melegágyat alakító fa keretbe, mondta, hogy hát nem adtam én neki vizet egy pár napig, amíg a pumpáját lecserélte? Érdekes, mert erre a magyar tehenész már nem emlékezett, pedig neki is adtam többször vizet. Mindegy. Ez a román tehenész mondta nekem, hogy meglássa maga, ez jó trágya a melegágyba. Valóban jó. Aztán az este pottyant le nekem a tantusz, hogy a trágya nemcsak tehén eredetű, hanem lószar is van benne bőven. És innen a sok gomba jelenlétének a titka. Mert az ilyen zsákos gombászok sok lószart vegyítenek abba a földbe, amiben aztán termesztik a gombát. És még az is megfutotta a fejemet, hogy netán egy kis gombászással is lehet foglalkozni. De hát minden inveszt. És ez nincs. Jelentéktelenebb problémákkal küszködünk manapság.
Puhatolóztam egy román embernél, hogy mennyi mindent lehetne csinálni a csarnokomban. Tehenet, s miegymást is lehetne tartani. Nem harapott a dologba. Az ilyen fizetésért dolgozó emberek az istennek sem vállalkoznának, hogy jobb legyen életük. Inkább éhbérért dolgoznak másnak. Az is igaz, hogy nincs miből manapság csak úgy tehenet venni. De azért a beszélgetések még nem kerülnek pénzbe. Mert meg vagyok győződve, hogy megoldások vannak, de ha le sem ülünk legalább megbeszélni, tényleg nincs még halvány lehetőség se rá. Pedig nem is a béren akadt el a dolog, hogy mit kérnék én a helyért, mert nincsenek nagy igényeim, kiegyeztünk volna tejben, sajtban. Csak látnám már, hogy van valami értelme a dolgoknak. Mert már az egerek is elkerülik a csarnokomat. Hónapok óta egy sem ragadt bele a ragasztóba. Hihetetlen.
Olvastam valahol, hogy az úgynevezett „udvar”-okat hogy alakították, hogy rendszerint egy egy földesúr több tíz családot szervezett be a gazdaságba. Gondoltam én, hogy azok a sokat említett hagyományos paraszt életformák nem arról szóltak, hogy hű de vállalkozók voltak a parasztok és mindenkinek törvényszerűen saját gazdasága volt. Nem. Szerintem az akkori parasztok fix olyanok voltak mint a mai magyar meg román tehenész szomszédom. Hogy basznak az egészre. Fut az istálló, macska nagyságú patkányok szaladgálnak a disznók, tehenek kajájában, falkákban követik a kutyák őket, nem képesek a trágyát időben értékesíteni, büdösek mindig, piálnak, hisz akkor is megkapják a fizetésüket, ha lelkesednek, ha nem. A fizetésüket úgy kerekítik felfelé, hogy vasat lopnak és eladják. Basznak ők arra, hogy bőg az állat az istállóban mert érzik a zöld szagát.
Hát az a valamikor udvar gazda valószínű ostorral kellett kordában tartsa az ilyen fajtát. És nincs kizárva, hogy az ilyen sokat említett minta gazdaság nem e a privát policiájának köszönhető. Nem hiába szólnak olyan fájdalmasan azok a szájhagyományok. És legtöbbje arról szól, hogy hej amikor a lakodalomba ittunk ettünk s dugtunk, mert a többi az a robot volt. Mert ha nem robot, akkor legszívesebben az is csak egy ivászat és szarlé lenne az egész.
Mindenki, még én is ámuldoztam, hogy bezzeg azok a szász faluk. Hogy micsa egyformák, rendezettek, hogy ésszel voltak azok építve, hogy gazda nép voltak a szászok. Aztán felvilágosítottak engem, hogy állj meg vándor, ne feledd, hogy azok a falvak mind rendelésre készültek, mert a szászokat betelepítették, nem az a legendás gazdálkodásuk vitte fel az istendolgukat. Mint ahogy Erdélyt sem a román haladó eszme töltötte fel velük, hanem az istenük, akit aztán hálátlanul kinyírtak a Cseuseszku épített nekik országot. Mert ücsöröghetnének ma is a sivatag porában ott lenn, ha az öreg nem épített volna lakónegyedeket nekik. De ugye ezeket a dolgokat hamar elfelejtik az emberek. Maradnak a legendák.
Ez van. Nem vagyunk mi az önálló életre születve. Hiába említünk fel ilyen időket a múltunkból, mert nagy a gyanúm, hogy csak a duma nagy, a valóság meg más volt. Hogy négerek vagyunk. Egy rabszolga nép. Mese habbal, hogy Attila így meg úgy forgatta a kardját. Nem még az az agyon imádott Wass Albert is megírta, hogy a magyarnak mindig mehetnéke volt és nem gondolt a télre csak ha elkezdték a fejedelmek a fejeket levágni? Mindig mindent a tönk szélén. Csak éhen ne haljunk. A mai napot bírjuk ki. Hogy holnap mi lesz? Ki tudja? Talán elvisz minket a szupermún.

4 megjegyzés:

  1. Minden sorodnak súlya és értéke van. Mondanivalója, és elgondolkodtató.
    Ne kitalált történetet írj te...ezt írd, aztán rakd össze.
    Azt hiszem, ha ötven év múlva unokáink tudni akarják, miként s hogy éltünk, a te soraidat kellene a kezükbe nyomni. Hogy az igazat lássák.

    VálaszTörlés
  2. Jól beszéltek az előttem szólók. :)

    VálaszTörlés