Mikor befejeztük a ránk erőltetett faházat, a két rám erőltetett csóró munkatársam egyike ezt mondta szó szerint: "Most, hogy befejeztük, már nosztalgiázom is, milyen jó közösséget alkottunk!" Ledöbbentem, mert engem alapból idegesítettek, noha jóindulatúak, de balfasz munkaerők voltak. Ledöbbentem, mert soha egyik nagyokos nem mondta nekem, hogy jó közösséget alkottunk. És elkezdtem visszapörgetni az együtt lekínlódott időt, és rájöttem, valóban sokat beszélgettünk munka közben. Ha egy nap én vettem nekik hideg kávét, másnap ők vettek nekem energia italt, és termoszban hozták a főtt kávét, ami szar volt, de jó képet vágtam hozzá, mert szívből hozták.
Lehetséges e, hogy a szívet nemcsak gyógyszerekkel kéne gyógyítani, hanem beszélgetésmicinnel is? Huhh... akkor dupla adagot kérek már is, mert baszottul fáj a szívem.
